2014. november 20., csütörtök

Sierra Bees Pomegranate ajakápoló

Ajakápolók terén nem gyakran kísérletezgetek, a sima tégelyes Carmex annyira bevált, hogy nem hiszem, hogy találhatnék helyette jobbat. Az utóbbi hónapkban azonban sokat hallottam a Sierra Bees ajakbalzsamjairól, amiket potom pénzért lehet megrendelni az iHerbről és sokak kedvencévé vált. Az elején kissé ódzkodtam a kipróbálásától, ugyanis a neve alapján valami mézes dologra következtettem, amit ki nem állhatok, viszont szerencsémre többféle változatban kapható, számomra a gránátalmás volt a legszimpatikusabb.


Csomagolás szempontjából semmi csicsa, egyszerű stiftes kiszerelés, ami szerencsére elég higiénikus, szemben például a Carmexszel. Minden verzió külön színt kapott, a gránátalmás esetében ez piros, rajta aranyos méhecskékkel, a termék nevével és összetevőivel.


Az illata szerintem inkább hasonlít valamilyen citrusos dologra, mint gránátalmára, egy kevés mézességet is kiérezni belőle, de nem erős egyáltalán, felvitel után már nem érezni. Íze nem igazán van. Sokkal "vizesebb" állagú azoknál az ajakápolóknál, amiket eddig használtam, nincs az az érzetem felkenés után, hogy egy réteg van rajta és azonnal le kell törölnöm. Ivás, evés után is érződik a hatása, számomra azonban nem hidratált úgy, mint a Carmex, ennél is az az érzésem, hogy csak elkendőzi a problémát, de meg nem szünteti, azonban tudni kell, hogy nekem az átlagosnál is jobban ki tud száradni a szám. Összetevők terén rendkívül kevés dologból áll, ráadásul nem petrolátum/vazelinalapú, mint a legtöbb hasonló termék.
Mint már említettem, az iHerb oldalán rendelhetitek meg 0.95 dollárért (~ 230 Ft), 4.25 grammos kiszerelésben.

A saját semleges tapasztalatom ellenére azonban nem mondom, hogy ne próbáljátok ki, ha alkalmatok nyílik rá, hátha nálatok működni fog! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése