2015. augusztus 30., vasárnap

Szeretnél fázni a dögmelegben? | Original Source tusfürdő mentával és teafaolajjal

Imádom a különleges illatú, állagú tusfürdőket, ennek ellenére általában csak a kedvences bejegyzések keretein belül említem meg az aktuális favoritokat. Évi és Carmenesque által fedeztem fel az Original Source márkát, ami itthon a Müllerben kapható, jelenleg 5 vagy 6 tusfürdőjükkel a kínálatban. Nagyon nehezen bírom a meleget, így amikor meghallottam, hogy a mentás-teafás változat brutál módon felfrissít, beadtam a derekamat, és megvásároltam. Ám ekkor még nem tudtam, hogy mennyire jól tettem...


A csomagolás nekem nagyon bejön, az érdes felülete miatt kézre is áll. Igaz, nem a legjobb megoldás, hogy kupakkal lefelé állítandó, mert hajlamos össze-vissza folyni, de ez a legkevesebb. A rajta levő ábrákból megtudhatjuk, hogy 100%-ban természetes illatanyagokat tartalmaz, és vegán, ez is dicsérendő. A színe nem csalás, nem ámítás, pontosan olyan élénk fűzöld/mentazöld, mint amilyennek tűnik, a habja sem válik teljesen fehérré használat közben. Állagát tekintve mintha kevésbé lenne krémes és "csúszós", mint például a Balea tusfürdők, ez viszont engem cseppet sem zavar.
A csoda viszont a hatásában rejlik: már kinyomáskor éreztem, hogy ez bizony nem enyhén mentolos, mintha egy jó adag torokfertőtlenítő cukorkát szippantottam volna fel - megfázáskor hasznos lehet. Amint elkezdtem letusolni vele, éreztem, hogy ahol 1-2 percig magamon hagytam - főként a felsőtestemen és a karjaimon-, ott bizsereg a bőröm, szinte fázom. És ha mindez nem lenne elég, miután felöltöztem, még legalább 30-40 percen át megmaradt az érzet, a ventilátort is nyomtam ki, öngyilkosság lett volna beülni elé. Frissít, ugyanakkor nem kellemetlen, fájó érzésről van szó.
250 ml-s kiszerelésben kapható talán 595 forintért a Müllerben, és bár egyébként sokallnék ennyit kiadni egy tusfürdőért, azt mondom, hogy ezért abszolút megéri. Főleg, mivel nem kéthavonta újravevős termék, egy nyári ezer fokos szezont bőven kibír egy flakon.

Ezek után valószínű, hogy több fajtát is kipróbálok majd belőle, főként mivel leginkább gyümölcsös illatok találhatók a márka kínálatában, ez pedig a gyengém.
Ti próbáltátok már? Tervezitek, hogy beszerzitek jövő nyárra? :) 

2015. augusztus 27., csütörtök

Augusztusi kedvencek | 2015

Augusztus egyértelműen a vakáció legmozgalmasabb hónapja volt számomra, túlzás nélkül állíthatom, hogy szinte alig voltam otthon. A heteken át tartó kánikula maga után vonná, hogy kevés smink kap helyet ebben a bejegyzésben, ám pont fordítva történt. Ráadásul a kedvenccé vált termékek mindegyike tökéletesen megállja a helyét a legnagyobb forróságban is, de azért remélem, hogy szeptember beköszöntével az idő is tartósan hűvösebbre vált majd. Mivel idén először nem kezdődik hagyományos értelemben az iskola, nem igazán érzem még a nyár végét, viszont most különösen gyorsan eltelt ez a két és fél hónap.


Nem vagyok szájvizes, a Listerine-t is csak egyszer próbáltam, leszerepelt nálam, de amikor megláttam, hogy létezik a DM saját Dontodent fogápoló márkájának termékei között egy nyári limitált pink grapefruitos darab, ráadásul mindössze párszáz forintért, beneveztem rá. Tényleg érezhető benne a gyümölcsösség, ami sajnos nem tart tovább egy fél óránál, egyáltalán nem csíp, valójában nem is vettem észre változást a használatával, mégis kedvenccé vált. Odavagyok mindenért, ami málnás, ezért szinte törvényszerű volt, hogy a Balea málnás-citromfüves tusfürdőért is odaleszek. A testápoló párjában jobban érezhető a citrusosság, ebben egyértelműen a málna dominál. Az Yves Rocher citromos-bazsalikomos tusfürdője is elnyerte a tetszésemet, amit mini méretben vettem meg. Sok helyen olvastam, hogy túlságosan tartós a bazsalikom illata a bőrön, nekem viszont pont ez tetszik benne, rendkívül frissítő hatású. Ha nem lenne legalább 10 bontatlan tusfürdőm a szekrényben, megvenném belőle a teljes kiszerelést. A Neutrogena után egy olcsóbb árkategóriájú arctisztítót kerestem, és a Rival de Loop Clean & Care arclemosó gélre esett a választásom. Az illatát nem szeretem, a hatásával azonban meg vagyok elégedve, jól esett a használata a nagy melegben. Főként a Szigeten fújkáltam előszeretettel a La Roche-Posay termálvizét, amihez még az utazó csomagban jutottam hozzá. Nem tapasztaltam, hogy hidratálna, vagy bármilyen különösebb funkciója lenne a frissítésen kívül, de néha életmentő tudott lenni. 


A Collection Lasting Perfection korrektor iránti rajongásom még mindig töretlen, azon az egy kis hibán kívül, amit a képen is láthattok: borzasztóan kopnak róla a feliratok, igaz, ez még a régi csomagolás, az újnál nem tudom, hogy fennáll-e ez a probléma. A másik, hogy szem alá egyáltalán nem vált be, ahhoz túl sűrű. Egyébként nagy kár, hogy nem kapható itthon, de jó alternatíva rá a Catrice Camouflage Cream. A Bioderma Sébium Pore Refinert leginkább primerként használtam, hiszen mattít, jól lehet rá sminkelni, és problémás bőrre is megfelelő, azt hiszem, jövő nyárra beszerzem belőle a teljes kiszerelést. A Rimmel Scandaleyes szemhéjtust Luca nyereményjátékán nyertem, és amennyire lehúzták például Krémmánián, én annyira szeretem. Igaz, hogy indokolatlanul vastag a hegye, de meg lehet szokni, szép fekete, valamint a tartósságával sem volt gondom, pedig itt szoktak elvérezni általában a tusok nálam - azért a Sziget idejére maradtam a Rival de Loopnál. A Maybelline The Rocket szempillaspirál visszatérő favorit, a fesztiválozás közepette pont jól jött az a tulajdonsága, hogy úgy kell leimádkozni a pillákról lemosásnál. Nem csomósít, instant műszempillahatás. Amikor nem volt kedvem tusvonallal bíbelődni, vagy az Essence géles szemceruzáját használtam 03 urban jungle árnyalatban, vagy a Catrice hosszantartó automata ceruzáját 090 Petrol and The Wolf színben. Az Essence hiányossága, hogy gyorsan eltompul, és az állaga miatt nem is hegyezhető, a Catrice pedig még mielőtt elfogyna megkeményedik, ez a teljes kollekciónál fennáll sajnos, úgyhogy használom, amíg csak tudom. Szintén Luca csomagjában lapult az Astor Soft Sensation rúzsceruzái közül egy csodás téglás-rózsaszínes árnyalat (020 Flirt Natural), ami végre passzol a hajamhoz. A fedése építhető, de ne várjunk tőle rúzsszintű pigmentációt. Krémes, mégsem olvadt el még akkor sem, amikor magammal vittem valahová, viszonylag tartós, és azt sem tapasztaltam, hogy szárítana. Egyetlen egyszer festettem ki a körmeimet, akkor az Essence The Gel kollekció 32 serendipity névre hallgató lakkját viseltem - Instagramon láthattatok is róla képet, az első alkalom, amikor megmutattam a körmeimet. Egyáltalán nem nyári, én mégis imádom, valószínűleg számtalanszor előkerül még majd. 

Beszerzési helyek balról jobbra: H&M, Pimkie (akciósan), eBay
Az utóbbi időben rákaptam a nyakláncok hordására, pedig 2-3 éve szinte alig hordtam bármilyen ékszert. Az eBay-nek köszönhetően rengeteg új darab került a gyűjteményembe, plusz mostanában a H&M-ben, vagy különböző ruhaüzletek leárazásain is gyakran találok magamnak valami szépet. Elvárás nálam, hogy egyszerű legyen, és ezüst, az aranyat ki nem állhatom. Egyre inkább tetszenek a statement nyakláncok, de nyáron inkább a kisebbekre szavazok.


A málnás vonalon maradva nagyon megörültem, amikor a Yankee Candle nyári illatai között megtaláltam ezt, aminek egy az egyben málnaszörp illata van. Nem túl erős, vagy émelyítő, pont ezért melegben is bátran égetem, érdemes megszagolni, ha van a közelben hely, ahol árulják.

Facebookon és Instagramon is láthattátok, hogy egy héten belül kétszer is voltam moziban - ez elég ritka dolog nálam-, méghozzá Budapesten az Uránia Filmszínházban. Bizonyára tudjátok, hogy ez egy gyönyörű épület, sugárzik belőle az elegancia, igazi élmény, ráadásul a jegyáraik is barátiak. Az első film, amit láttam, a Saul fia volt, ami nem rázott meg annyira, ennek ellenére zseniálisnak tartom, az a fajta alkotás, ami után akár napokig is agyal az ember. 


A másik minden tekintetben meglepő választás volt, ugyanis A Bélier család műfaja családi vígjáték, ráadásul francia, és feliratosan játszották - a legtöbb vígjátékot ki nem állhatom, a francia nyelv pedig a lehető legtávolabb áll tőlem. Talán már említettem, hogy a jelnyelvi tolmácsolás is azok közé a foglalkozások közé tartozik, amit később űzni szeretnék, ebben a filmben pedig egy siket családba született halló lány nehéz döntésekkel teli néhány hónapját követhetjük végig. Érdekesség, hogy a szereplők közül mindössze egy siket valójában - meg nem mondanám-, a főszereplő lányt pedig egy tehetségkutatóban fedezték fel. Elfogultság ide, vagy oda, érdemes megnézni. 



Véletlenül ragadtam le egyik este A Grace klinika előtt, korábban csak akkor futottam bele, ha anyáék esetleg megnéztek 1-1 részt. Azt hittem, hogy a Vészhelyzeten és a Dr. House-on kívül más orvosos sorozat nem fog lekötni, de tévedtem. Itt még a magánéleti, kissé uncsi, kissé csöpögős jelenetek sem zavarnak, és ugyan az én ízlésemhez mérten rettentő kevés benne a vér, teljesen függővé váltam. A zenék meg...szinte mindenki tudja, hogy híresen jó dalokat válogatnak össze.
És ha már sorozat: MI AZ ISTEN VOLT A PRETTY LITTLE LIARS VÉGE? Nem, nem az a bizonyos társadalomkritikus-esélyegyenlőségi dráma szál idegesített fel, hanem hogy ez szimplán egy baromság, de tényleg. Ennél az összes spekuláció jobb volt, amit valaha olvastam.

Jártam ritmikus gimnasztika világkupán, láttam a kedvenc tornászomat élőben versenyezni, egyszerűen felejthetetlen hétvége volt. Alig várom már a 2017-es Európa Bajnokságot, amit szintén mi, magyarok szervezünk.








A hónap elején nyertem a Batiste Facebookon folyó képfeltöltős játékán 9 társammal egyetemben, aminek nyereményeként három flakon szárazsamponnal gazdagodom, ennek iszonyúan örültem. A Sziget Fesztiválnak szenteltem egy külön bejegyzést is, amit ide kattintva elolvashattok, majd egy igazi csajos napot töltöttem Raminál Hódmezővásárhelyen Andi és Rita társaságában.

Kedvenc zenék:
Jamie McDell - Crash
Passenger - Beautiful Birds
Tim Halperin - White
Kasabian - bumblebeee
Morgan Page feat. Lissie - Open Heart
Lissie - Sleepwalking
Seven Lions feat. Lights - Falling Away
Sinéad O'Connor - Take Me To Church
Charlotte OC - Cut The Rope
The Cardigans - Live and Learn

2015. augusztus 18., kedd

Beszámoló | Sziget Fesztivál 2015

A tavalyihoz hasonlóan ismét egész hetes bérlettel mentem, azaz csak részben, mert a hétfői napot "kivettem" pihenőnapnak a hétvégi világkupa után, de a hét további részére mindig akadt program. Nem is értettem azokat a kommenteket, amikben amiatt panaszkodtak, hogy nem lesz "jó zene", kíváncsi lennék, mit szerettek volna. Természetesen idén is minden nap nálam volt a fényképezőgép, így nem maradtok dokumentáció nélkül. 
A keddi érkezésemkor kissé meglepődtem, ugyanis amennyire az elején azt gondoltam, hogy semmit sem rendeztek át tavalyhoz képest, annyira eszméltem rá 10-20 perc mászkálás után, hogy bizony a színpadokon kívül majdnem minden máshol van. Engem leginkább a zenei része izgat, így általában késő délután-este indultam neki. Első körben a Subscribe érdekelt, akik a szeptemberi búcsúkoncertjük után hosszabb szünetre vonulnak - sok helyen hallani mostanában, hogy feloszlanak, de megerősítették, hogy ezt csak a média fújta fel így - és a Szigetes szereplésük volt az utolsó előtti Budapesten. Lényegében metálról van szó, nagyon szeretem őket, annak ellenére, hogy az egyik objektívszervizelős alkalom egy pár évvel ezelőtti koncertjükhöz köthető :D Sajnos nem tudtam végig maradni, mivel (számomra) az este fő zenekara, a Florence + The Machine következett. 1-2 éve még nem szerettem, az utóbbi nagyjából fél évben viszont rongyosra hallgattam nem kevés számukat. Középtájt álltunk, de a világgal együtt a fesztiválok sem arról híresek, hogy az átlag magasság 165 centi lenne, ennek köszönhetően szinte semmit nem láttam a színpadból, kivéve azt a pár alkalmat, amikor a barátnőm (szia, Kinga!) barátja a nyakába vett, a képeket is főként ilyenkor készítettem. Sajnos a kedvenc dalom most is kimaradt, ettől függetlenül a show maga szuper volt, Florence csodásan kommunikál a közönséggel, nagyon kifejező, még ha időnként kicsit túlságosan teátrális is. Nem lennék a takarítók helyében, mert sikerült jópár csomag csillámport elszórnia a koncert vége felé...:D Mellettünk egyébként skandináv feliratú mezbe öltözött német szövegeket skandáló fiúcsoport állt, leginkább fociszurkolóknak tűntek, ők kicsit levettek az élvezhetőségi faktorból.











A szerdának úgy indultam neki, hogy a The Scriptet majd valahonnan távolabbról nézem, nem akarok a tömegben megfulladni, sikerült egy oldalsó folyosó melletti helyet találnom, így néhány méter távolságból láttam Danny O'Donoghue-t. A legközönségközpontúbb produkció volt a tavalyi Imagine Dragons után, amit valaha láttam, az egyik szám fele egészen a tömeg közepéből ment, amit GoProval vettek, és real time ki is vetítettek. Nem gondoltam, hogy ennyire maradandó élmény lesz számomra, ehhez képest a szerda volt a nap, ami után egyre fogyott a hangom. Valószínűleg ennek leginkább az Enter Shikari az oka, mert ott tényleg beleadtam apait-anyait. Első sorból. A38-on, ami legtöbbször teljesítmény. Még mindig nem igazán hiszem el, hogy Roughton Reynolds az egyik kedvenc számom végén lejött a színpadról egészen a kamerások mellé, akkor el is törött a mécses, és ott sírtam. Nem csoda, hogy komplett csapattal érkeztek, nem egyszer kellett teljes kábelkötegeket utánuk vinni, amikor éppen úgy gondolták, hogy most beugranak a tömegbe gitározni, vagy felmásznak a tartóoszlopokra, esetleg a hangfalak tetején játsszák végig a dalt. A mikrofonállvány mindenesetre többször volt a levegőben, mint a színpadon. Külföldi zenészt még nem hallottam ennyiszer magyarul beszélni - bár a közönség nagyobb része külföldi volt, ők kevésbé értékelték ezt, mint mondjuk én -, és azt is megtudhattuk, hogy a Sziget sokuk kedvenc fesztiválja. Hiba volt őket nem a nagyszínpadra tenni, pont. 












Csütörtök volt a leghosszabb és egyben legzsúfoltabb napom. Ellie Goulding érdekelt leginkább, de már jóval előbb kimentem, mert négytől játszott a The Maccabees, amiért régen iszonyatosan odavoltam. Mostmár nem hallgatom olyan gyakran a számaikat, az új albumot sem tanulmányoztam még át tüzetesen, de azért nosztalgikus érzés volt élőben látni őket. Pont olyan időben voltak, amikor a napon szét lehetett sülni, úgyhogy a koncert egy részében Quoridor-t játszottunk. Ezután találkoztam Alexával és a húgával, belenéztünk a The Ting Tingsbe, majd a konfetti parti után - mondanom sem kell, hogy még a bugyimban is találtam kis színes papírdarabokat, a cipőmről nem is beszélve - lassan elkezdődött a Foals. Egész jó helyet sikerült szereznünk, gondoltam először, majd megérkezett egy külföldi fiúcsapat, akik szerint jó móka, ha elkezdenek mögöttünk lökdösődni - pogónak azért nem nevezném az akciójukat. Időközben teljesen elfogyott a levegő, plusz rengetegen betolakodtak mellénk, így félidőben kimentem oldalra. Már előre elterveztem, hogy Ellie-re bizony beállok az első sorok egyikébe, a harmadikig jutottam, ami alapvetően egy rettentő jó lenne, ha nem 180 centis srácok álltak volna előttem...két számot hiányoltam, de kívül az összes sláger lement a közönség nagy örömére. Nem voltak fancy effektek, csak a zenészek, két fantasztikus fekete vokalista és Ellie, akinek azon kijelentését, hogy a Sziget még a Glastonbury-t és a Coachellát is felülmúlja, túlzásnak tartom, de az előadása hibátlan volt. Találkoztunk Pannival, kipletykáltuk magunkat, majd siettünk Alexával Interpolra az A38 sátorba. Nem csodálkozom a teltházon, sallangmentes, hamisíthatatlan indie, olyannyira, hogy ráadást is kaptunk, ami a Szigeten nem jellemző. Hazafelé úton éreztem a holtpontot, úgy vonszoltam fel magam a busztól a lakásig, hogy ha most nem halok meg, akkor soha. Jelentem, még élek.






Annyira élvezzük...:D










Pénteken a Kasabiannal több éves álmom vált valóra. Első sorban reménykedtem, de az előtte lezajló "color party" - gyakorlatilag festékpor dobálás - meghiúsította ezt a fajta törekvésem, mert nem igazán vonzott, úgyhogy a tömeg széléről vártam a pillanatot, amikor belopakodhatok előre. Nagyrészt sikerült, ráadásul egy egész csapat magyarba botlottam, ami nem jellemző. Először angolul kezdtük a beszélgetést, csak akkor derült ki a turpisság, amikor drága anyanyelvünkön megkérdeztem, hogy magyarok-e. Az első pár számig minden rendben volt, bár most is akadtak néhányan, akik a koncertkezdés után döntöttek úgy, hogy befurakodnak a negyed embernyi helyekre körülöttünk, amit azért hagytunk, hogy legalább levegőt tudjunk venni, de nem ketten, nem hárman, legalább tizen! Közben a kedvenc számomnál egy ismeretlen srác a nyakába kapott, hogy végképp jó legyen nekem. Aztán beindult a pogógyár egy külföldi fiútársaságnak köszönhetően, mindenféle előjel nélkül, hát hova sikerült beállnom?...annyira elfajultak a dolgok, hogy az egyik mögöttem álló magyar lánnyal kimenekültünk, de innentől kezdve tényleg fantasztikus volt a dolog, attól eltekintve, hogy az esőgyártó - ismertebb nevén párakapu - alá sikerült beállni, a "beachy waves" fesztiválfrizura garantált volt estére. A zenekarról: ŐRÜLTEK. Igaz, hogy leginkább a gitárosukért, Sergio Pizzornoért lelkesedem - a legtöbbekkel ellentétben, akiknél Tom Meighan, az énekes a nyerő - ő pedig tényleg az egyik legviccesebb - és legprofibb - zenész, akit valaha láttam. Mellesleg páratlan az együttműködés, minden mozdulatukból látszik, hogy imádják ezt az egészet, és egymást is, többször láttuk őket ölelkezni a színpadon. Nagyon meglepődtem, hogy két rendkívül népszerű dalt - pont a kedvenceimet - nem játszották :( Utánuk Avicii volt a nagyszínpadon, akitől igyekeztem minél távolabb kerülni, mert ki nem állhatom.








A szombati nappal véget ért számomra a nagyszínpados "őrültködés", a programok viszont még közel sem, az egyik kedvenc indie-folk énekesem, William Fitzsimmons játszott aznap. Családiasan indult, 100-200 embernél több nem állt a színpadnál kezdésnél - éljen az instant első sor -, de utána már egyre többen fedezték fel maguknak a sátrat. Jól tették. A barátnőmet csak úgymond "berángattam", nem ismerte a dalokat, mégis kishíján sírva fakadt ő is az egyik számnál. Miután esélytelen volt megtalálnom Pannit a hatalmas tömegben Major Lazeren - amivel kapcsolatban valamiért abban a hitben éltem, hogy egy zenekar-, leültem oldalra, és próbáltam túlélni. Egyértelműen nem az én stílusom, sőt :D Végül megtaláltuk egymást, és Kings of Leon helyett inkább elmentünk enni. Egyesek szerint kár, hogy kihagytam, mások szerint nem annyira, az igazságot már nem tudom meg.






A maradék energiáimat egyértelműen vasárnapra tartogattam, amikor csatlakozott hozzám a tavalyi egész heti - pontosabban öt napi - társam, Sári is. Szigetes hagyományunk, a Fornettis pogácsa után először José Gonzalez volt a program, napi tanács: legyen nálatok gumicukor, azzal simán lehet hódítani. Felfedeztem, hogy a Rudimental nem kibírhatatlan, de azért ez sem kifejezetten az én világom, nem úgy, mint a 30Y, ahova közben átpártoltunk, amit az egyik legszínvonalasabb magyar formációnak tartok, és nem csak azért, mert pécsiek, és elfogult vagyok. 
Nem vetem meg a "kemény zenét" de a Limp Bizkitből elég volt az a pár perc, amennyit hallottam, inkább a dallamosabb dolgok híve vagyok. Sosem gondoltam, hogy egy egész sátornyi francia és belga ember között fogok francia rap (?) zenére bulizni, de bizony ez is megtörtént a Fauve koncertje alatt. Arra számítottam, hogy az első sorokból mindenki eltávozik majd, de tévedtem, így csak a másodikban sikerült helyet találnom Passengeren. (Továbbra sem értem egyébként, hogy a 190 centis emberek miért érzik létszükségletüknek, hogy beálljanak előre, főleg, ha nem is ismerik az előadót.) Ezzel egyidőben Martin Garrix nyomta a nagyszínpadon, a folyamatos dübörgés nem igazán passzolt a kedves gitárzenéhez, csak azért is a lehető leghangosabban énekeltünk. A "hagyományos" Passenger számokon kívül stílusosan George Ezra Budapestje is felcsendült, Bruce Springsteen Dancing In The Dark-jával egyetemben. Az egy és negyed óra főleg most tűnt borzasztó kevésnek, sokszor ennyit is bőven kibírtunk volna. (Én legalábbis biztosan.) Aki ismer, annak nem meglepő információ, hogy sírtam, nem is keveset. Ennyit mondok :D Végszóra megérkezett az özönvíz is, ami egész héten elkerülte a várost, lehetett választani, hogy az ember vagy bulizik Milky Chance-re, vagy szanaszét ázik. Ahogy már tavaly is tapasztaltuk, van egy hangulata a sárban tocsogásnak.









Elmondhatatlanul fog hiányozni ez az egy hét, függetlenül attól, hogy hangom nem maradt, mozdulni sem bírok, és legalább ugyanennyi időbe telik majd, amíg élő állapotba hozom magam. 
Köszi Sziget, jövőre minden bizonnyal találkozunk! :)