2016. április 11., hétfő

Glamour napok | 2016 tavasz

Az idei Glamour napokon ismét a kozmetikumoké volt a főszerep, a H&M-ben csak néhány alapdarabot vettem. Azt hiszem, idén visszafogtam magam, annak ellenére, hogy főként kíváncsiságból vásároltam. Az biztos, hogy egy jó ideig nem nagyon lesz szükségem semmire, úgyhogy szóljatok rám, ha nemsokára újabb szerzeményes bejegyzéssel jelentkeznék. Tesztekből viszont nem lesz hiány, arra készüljetek...


Szerdán elmaradt a reggeli dupla előadásom, így volt időm suli előtt beugrani a DM-be, ahol ugyebár idén már aznap is érvényes volt az oda szóló kuponok nagy része. Legfőképpen hajfestéket szerettem volna venni féláron, sikerült is három dobozzal a L'oreal Casting Creme Gloss-ból beszereznem, amit mindig használok, bár az eddigi árnyalatomat kivonták, ezért kereshettem valami mást. (Fun fact, hogy mint kiderült, a Rossmannban és a Müllerben is totál más a színválaszték, és ott lettek volna sokkal jobban passzolók, viszont nem volt rájuk kupon. Szívás.) Megvettem a szokásos dezodorom, a Rexona Maximum Protectiont, ezúttal a kéket. Végre elfogyott szinte minden hajtermékem, és újak után nézhettem, a Dove Regenerate Nourishment Serum in Oil hajápolójára 50% kedvezmény volt, csakúgy, mint a Schwarzkopf Essence Ultime termékekre is, szóval megvettem az Omega Repair hajpakolást, amit már korábban használtam és úgy emlékszem, hogy szerettem. Sminktermékek terén nem vittem túlzásba, vettem egy Alverde színezett szemöldökzselét, mert szükségem volt egyre, egy Maybelline Color Drama rúzsceruzát 410 Fab Orange árnyalatban, és egy Maybelline Lash Sensational Intense Black szempillaspirált, mert az eredeti hatalmas kedvencem. A Balea Abenteuerlust tusfürdőre nem volt kedvezmény, de újdonság, és tudjátok, hogy imádom őket.


Csütörtökön drogériás körutat tartottam, nagyjából megvolt, hogy mit szeretnék mindenképp. A Rossmannban vettem egy Sensodyne Rapid fogkrémet, amivel kapcsolatban valamiért az volt bennem, hogy féláras kupon érvényes rá, utólag viszont megtudtam, hogy csak 25% volt. Szintén itt vásároltam egy Garnier Fructis Grow Strong hajpakolást, mert Krémmánián egész jó véleményeket olvastam róla. A Müllerben nem tudtam ellenállni az Original Source lime-os tusfürdőnek, a Tetesept Erkältung tusfürdőnek pedig nyáron fogom nagy hasznát venni. A Syoss Color Refresher hajszínezőből két árnyalatot szerettem volna, de már megint figyelmetlen voltam, és nem néztem, hogy csak egy termékre volt felhasználható a kupon. 


Sminkek terén őszintén már nem emlékszem, hogy mit hol vettem, ezért ebbe nem is mennék bele. Az Essence The Gel alaplakkom fogyóban van, és kellett az utánpótlás, csakúgy, mint a Maybelline Lash Sensational szempillaspirál esetében, aminek a sima változatából is vettem egyet, hátha az extra fekete nem válna be annyira. Alapozót nem terveztem venni, mert van elég itthon, de az új Maybelline Superstay 24H alapozó legvilágosabb árnyalata sajnos túlságosan hívogató volt. Úgy gondoltam, hogy kipróbálok egy új púdert is, az Essence Stay All Day átlátszó por állagú darabjára esett a választásom. Már hetekkel ezelőtt kinéztem az Essence Nude rúzsok közül az egyik új, 06 don't stop the nude nagyon barnás színt, ami sokak szerint mondjuk borzalmasan néz ki :D A kosárba került még egy Essence vízálló szemöldökzselé, szintén a nyárra tréningezve, és egy újabb Essence The Gel körömlakk a 63 itsy bitsy blue bikini fantázianévvel, mert tudjátok, hogy imádom a világoskék lakkokat. 


Szombaton Alexával találkoztam, amikor eszembe jutott, hogy nemsokára elfogy a Neutrogena arclemosóm, másmilyen pedig egyáltalán nincs otthon. A Nivea arctisztítókhoz féláron lehetett hozzájutni, én a Creme Care Facial Cleansing Cream-et és a Refreshing Wash Gelt választottam. Már legalább egy éve nézegetem a Nuxe Réve De Miel ajakbalzsamot, de mindig lebeszéltem magam róla, most viszont végre beruháztam rá. 
Mint fentebb említettem, a Mülleres Syoss kupon csak egy termékre szólt, nekem viszont volt egy másik kuponfüzetem Eleni jóvoltából, ezért útba ejtettük, hogy elhozhassam a vörös hajra való Color Refresher hajszínezőt. Aztán sajnos elkezdtem nézegetni a szájceruzákat, és három landolt nálam: egy "sima" Essence (05 soft berry), egy automata longlasting Essence (04 peach beauty), és egy brutál narancssárga Misslyn Made To Stay (14). Utolsónak egy Essence Longlasting szemceruzát szúrtam ki 20 lucky lead árnyalatban. 

Ti voltatok Glamourozni? :) 

13 megjegyzés:

  1. Ugyanezt a hajfestéket használom, de sajnos egyre kevésbé fogja meg a hajamat, úgyhogy kénytelen leszek fodrásszal festetni. Mivel sok már az ősz szál, nem elég a bolti festék.
    Nekem ez a tusfürdő nem tetszik, semmi barackot nem érzek, inkább a virágillat dominál, bár szerintem még citromos illata is van. A barack kupakos olajos most a kedvencem a Baleától, annak igaz, csak krémes illata van.
    Már öt Essence géles lakkom van, ez az ecset engem kiborít, de a színek nagyon szépek, hogy ezt hogy nem vettem észre, imádom az ennyire világos színeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, arra erőteljesebb megoldás kell, nekem mondjuk minden tartós festéktől fekete lesz a hajam, úgyhogy nem merek váltani.
      Mostmár én is csak ilyeneket kenek magamra szinte, az összes sötét lakkomat eltettem egy dobozba őszre :D

      Törlés
  2. Én is ezt az Essence ajakcerkát vettem meg. :) Maybelline rúzsceruzából pedig a nude perfeciont. Klassz dolgokra csaptál le. Én idén nagyrészt ruhákat vettem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na hát én bármelyik ruhaboltba bementem most, csak néztem hogy ez meg micsoda?! :D Persze ahol tetszettek dolgok, oda nem volt kupon, úgyhogy majd a leárazásokkor talán bevásárolok :D

      Törlés
  3. Uff, az a rúzs tényleg brutál barna. :D Rajtad viszont simán eltudom képzelni, hogy nagyon jót mutat. Lesz kép? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha már így kérdezed, akkor lesz :DDD Rami mondta, amikor nézegettem, hogy mennyire furcsa, de már akkor is meg akartam venni :D Mostanában csak ilyeneket akarok magamra kenni, pedig már ősz sincs, amikor még esetleg elmegy :D

      Törlés
  4. Hú mennyi minden! :)) A legjobban a Maybelline alapozóra leszek kíváncsi és a Nuxe ajakbalzsamra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az alapozó még várat kicsit magára, mert jelenleg egy Revlont is tesztelek, de az ajakbalzsamról hamarosan írok, eddig nagyon tetszik! :)

      Törlés
  5. Nálunk nem lehet kani az új balea tusit.... remélem csak még, és nem már... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áh, tuti még, nálunk is kb. a Glamour napokkor tették ki, úgyhogy biztoslesz belőle ott is :D

      Törlés
  6. Az új Niveás arcradírokról tervezel majd bejegyzést írni? Én a múltkor nem vettem le a polcról, de még mindig szemezgetek vele, csak nem tudom, hogy érdemes -e beszerezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkettő sima arclemosó csak, nem arcradír (vissza kellett néznem, hátha én írtam rosszul :D), és lesz mostanában frissített arcápolási rutin, szóval abban az egyik mindenképpen benne lesz, a másikat nyárra tartogatom :)

      Törlés
    2. Bocsi, akkor én emlékeztem rosszul! :) Kiváncsian várom majd a bejegyzést! :)

      Törlés