2016. április 26., kedd

Teszt | Essence Eyebrow Gel szemöldökformázó

Nem gyakran teszek ilyet, de amikor a legutóbbi Müller szombat alkalmával megláttam az Essence új szemöldökformázóját, válogatás nélkül tettem a kosaramba úgy, hogy még csak utána sem olvastam, és teszter sem volt kint belőle. Valahogy már akkor éreztem, hogy tetszeni fog, hiába tudtam, hogy teljesen zsákbamacska. Igazam lett, hiszen azóta a mindennapi sminkrutinom oszlopos tagja, és túlzás nélkül az utóbbi idők legjobb vásárának tartom. 


A tégelyes csomagolás pontosan ugyanolyan, mint a híres-neves zselés tusé volt, amíg ki nem vonták. Egy árnyalatban (01 brown) kapható - remélem csak - egyelőre, ami viszont szerintem a legtöbb barna hajú lánynak megfelelhet, ugyanis szürkés, közepesen sötét árnyalata van, ugyanakkor az én vöröses hajammal sem néz ki furcsán.



Az állaga keményebb, mint mondjuk a fentebb említett zselés tusnak volt, de egy ferde ecsettel így is könnyen felvehető és eloszlatható, én még jobban is kedvelem ezt a formulát. Pont eléggé pigmentált, és bár több ízben olvastam, hogy csak a szemöldökszálakat színezi meg, az alatta levő bőrt nem, ezt megcáfolnám. Nálam főként kitöltésre van szükség, ezt is tökéletesen elvégzi, bár nyilván ha valaki az eredetitől teljesen eltérő ívet szeretne rajzolni, arra nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb választás. Én mindig fixálom, de önmagában is kibír egy teljes napot kopás nélkül.

Natúran
Az Essence szemöldökformázójával
A termék 3 grammos és 1099 forintba kerül az Essence állványokon, mind a Müller, mind a Rossmann üzletekben.

Én abszolút ajánlom, bár találkoztam olyan véleménnyel is, hogy semmit sem ér. El tudom képzelni, hogy az állaga valakinek túl kemény, és több "bőrre rajzolást" igényel a szemöldöke, mint nálam, aki viszont csak kitölteni szeretné az esetleges réseket, annak szerintem beválhat. 

6 megjegyzés:

  1. De jól néz ki, egyáltalán nem kenődik szét a nap végére?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, pedig rajtam aztán kevés termék tartós. Meg is lepődtem :D

      Törlés
  2. Nagyon szép, természetes a végeredmény! Aki azt mondja, hogy semmit sem ér, az valószínűleg a kétujjnyi vastag, természetellenes szemöldökökhöz van szokva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát meg ahhoz, amiben egyetlen darab szál sem hiányzik :D

      Törlés
  3. Sajnos nekem a szemöldököm ívét is korrigálnom kell, ezért maradok az ABH-nál, de akinek tényleg csak némi kitöltésre van szüksége, annak ez biztos egy költséghatékony megoldás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de örülök, hogy nekem sikerült visszanöveszteni, és végre kinéz valahogy...mondjuk önmagában úgyis olyan, mint nam lenne :DDDD

      Törlés