2016. június 4., szombat

Teszt | Avon Senses Joyful Tropics tusfürdő és Footworks cukrozott lime és mojito hűsítő lábspray


Az Avon mostmár abszolút az igazi nyárra tréningezik, és ha meleg, akkor nálam egyértelműen a gyümölcsös-citrusos illatok tarolnak, na meg persze napi többszöri zuhany. Nem volt kérdés tehát, hogy egy tusfürdőt választok az májusi újdonságok közül, valamint életem első Avon lábápolási termékét is kipróbálhatom, erről a vonalról rengeteg jót hallottam már. Érkezett hozzám még egy Magix kompakt sminkalap, amiről majd egy külön bejegyzésben írok részletesen, most viszont a testápolási termékeké a főszerep.


Amikor megérkezett a tusfürdő, azt hittem, hogy maga a flakon színezett, de tévedtem, magának a terméknek van ilyen élénksárga színe. Engem ez már alapból egy trópusi ízesítésű gyümölcslére emlékeztetett, hát még amikor megszagoltam, mert az pedig egy az egyben olyan, és a bőrön még 1-2 órával érezhető fürdés után. Én abszolút kiérzem belőle a papayát, barackot már kevésbé, plusz nekem kicsit citrusosnak is tűnik. Sokkal hígabb állagú, mint a többi általam használt Senses tusi, ugyanakkor jól habzik, és egyáltalán nem szárít.
Mint általában, ez is két kiszerelésben kapható: az 500 ml teljes áron 1099 forintba, a 250 ml 669 forintba kerül.


Szerintem még nem említettem, ezért itt az ideje, hogy bevalljam: lábfejfóbiám van, és nemcsak hogy mások lábfejétől irtózom, de én magam is rettentően utálok szandálokat és papucsokat hordani. Ettől függetlenül valamiféle lábápoló és frissítő termék sosem árt, ezért rögtön felkeltette az érdeklődésem a Footworks hűsítő lábspray. Találkoztam már olyan pumpás lábápolóval, amiből a termék mindenhova került, csak oda nem, ahova szerettük volna, itt azonban szerencsére ez nem fordul elő. Az illata telitalálat, elsőre őszintén nem gondolnám, hogy ez egy lábápoló termék. Mind a lime citrusossága és fanyarsága, mind a menta frissessége érezhető benne, ugyanakkor az édesség is határozottan jelen van. Beváltja, amit ígér, de a dezodoráló hatását egy kissé kevésnek éreztem, ugyanakkor az összetevők között nem találtam alumíniumsót, így nem lehet tőle elvárni, hogy úgy viselkedjen, mint ahogyan egy "rendes" izzadásgátló termék tenné. Tartalmaz hidratáló összetevőket, és valóban friss érzetet kölcsönöz, ugyanakkor van benne denaturált alkohol, így aki ezt kerüli, annak érdemes lehet más termék után nézni.
100 ml-s kiszerelésben kapható, így abszolút utazóbarát, és 1199 forintba kerül.


Mindkét terméket tudom ajánlani nyárra, különös tekintettel az illatukra, így ha van rá lehetőségetek megszagolni őket, ki ne hagyjátok! :)


4 megjegyzés :

  1. Óóó, nagyon jónak tűnik mindkettő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked főleg a tusfürdőt ajánlom figyelmedbe :DDDD

      Törlés
  2. Hűű, azt hittem, csak én viszonyulok így a lábfejekhez. :00 Én a sajátomat sem szeretem túlzottan. Soha nem tudtam még rávenni magam nyitott cipőre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már gyerekkoromban is ráparancsoltam mindenkire, hogy vegyen fel zoknit, vagy zárt cipőt, ha szandálban vagy papucsban volt, anyáék mesélték :DDDDD Amúgy egyre több embertől hallottam, hogy ők sem bírják a látványt, úgyhogy kezdek megnyugodni :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...