2016. augusztus 8., hétfő

Parfümteszt | Avon Scent Essence kölnik - passion fruit, lime-verbena

Sok jót hallottam már az Avon Scent Essence kölnikről, de még sosem próbáltam egyet sem közülük. Viszonylag gyakran cserélődnek az illatok, és időről-időre kijönnek valami szezonálissal, a mostani illatvariációk pedig épp kedveztek nekem, hiszen két gyümölcsös variáció is helyet kapott a júliusi katalógusban, így örömmel választottam ezeket kipróbálásra.


Magam is meglepődtem, hogy mennyire kis egyszerű mind a dobozuk, mind az üveg, amiben helyet kaptak. Semmi csicsa, csak a név és egy az illatra jellemző motívum. Kupakot nem kaptak, csak egy-egy kis levehető záró pöcök akadályozza meg, hogy véletlenül kifújjuk őket, ezért táskába lehet, hogy nem a legjobb ötlet őket tenni.


Eau de toilette-hez képest elég intenzívek, és bár mindössze néhány órán át érezhetőek, nyáron ennél nem is kell több. A lime-verbena esetében kicsit citrusosabb összeállításra számítottam, de határozottan kijön a virágosság is a lime fanyarsága mellett. A maracujás már sokkal édesebb és gyümölcsösebb, és bár megtalálható mellette a vízililiom és a fehér pézsma, előbbiből nem érzek semmit, utóbbi viszont érezhetően ott van a háttérben. Ugyan nem rajongok a pézsmáért, de ez még az én orromnak sem zavaró. Kifejezetten örülök, hogy nincs mit megfejteni bennük, hanem kellemes, hétköznapi illatok, amik bármikor megállják a helyüket.
30 ml-s kiszerelésben kaphatók a katalógusban, vagy a webshopban, normál áron 2799 forintért, de jelenleg (2016.08.08.) éppen akciósak.

4 megjegyzés:

  1. Hmm talan egy kicsit dragallom erte ezt a majd' 3k-t, pedig nagyon jol hangzanak:o

    VálaszTörlés
  2. Nekem a zöld van, de igazából annyira nem nyerte el a tetszésem. Elfog fogyni, viszont legközelebb biztosan nem erre esik a választásom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobban örültem volna, ha még citrusosabb, de ilyenkor nyárra teljesen jó, viszont én sem hiszem, hogy újraveszem majd.

      Törlés