2016. augusztus 10., szerda

Teszt | Inecto Naturals Argan hajpakolás és hajolaj

Néhány hónapja egy titokzatos csomag érkezett hozzám, amire egyáltalán nem számítottam, és fogalmam sem volt, hogy mi lehet benne. Legnagyobb meglepetésemre két Inecto Naturals termék lapult a dobozban, és úgy tűnik ismernek, hiszen hajápolókat kaptam, és tudjátok, hogy ezen a téren szinte bármire nyitott vagyok, így izgalommal kezdtem meg a kipróbálásukat.


A csomagolás ugyanolyan letisztult, mint a többi Inecto termék esetében, csak éppen itt a kókuszos termékcsaláddal ellentétben a barna helyett a kék szín dominál. A tubusos termékek esetében sokaktól hallottam, hogy nem túl kényelmes a letekerős kupak, a hajpakolás is ilyet kapott, és bár valóban praktikusabb lenne egy pattintós megoldás, engem nem zavar. A hajolaj pumpájával semmi gond, egészen keveset is ki lehet vele nyomni. Az illatuk különbözik, sőt, az olaj esetében szinte semmi sem érezhető. Ez számomra pluszpont, mert a pakolásé nem igazán nyerte el a tetszésem: édeskés-krémillatú, de valami furcsa benne nekem, viszont (számomra) pozitívum, hogy nem marad a hajban mosás után. 



A pakolás állaga sűrű és krémes, és ragaszkodóbb, mint az általam próbált más kondícionálók, ezért nem árt a lehető legtovább öblíteni, hogy még véletlenül se maradjon utána ragacsos érzet. A hatásával elégedett vagyok, ha alaposan kiöblítjük, akkor kellően puhává és fényessé teszi a hajat, mindezt szilikon nélkül. 150 ml terméket tartalmaz, és 1199 forintba kerül.


A hajolaj esetében már előre lelövöm a poént: az egyik (ha nem a) legjobb, amit valaha használtam. Nem egészen tudom megfogalmazni, hogy mi tetszik benne annyira, de valahogy hatásosabbnak érzem, mint például a L'oreal Selymes Olaját, mégis könnyű formulájú és gyorsan beszívódik. Csak száraz hajon használom, mert nedvesen más hasonló terméket használok hővédő funkcióval, így erről nem tudok nyilatkozni. Ebben már van szilikon, többféle is, sőt, az argánolajon kívül szinte csak abból áll, ami egy hajvégápoló terméknél szerintem egyáltalán nem gond. 1399 forintba kerül a 100 ml-s kiszerelés, ami rendkívül kedvezőnek számít.


A márkáról általánosságban elmondható, hogy termékeik 90%-ban természetes összetevőket tartalmaznak, vegánok, és nem tesztelték őket állatokon. Ehhez kapcsolódva augusztus 31-ig egy kampány is folyik, amely keretein belül minden megvásárolt Inecto Naturals termék után 7 forinttal támogatják a Noé Állatotthont. Nem csak hajápolási, de testápolási vonal is megtalálható a szortimentjükben, a kókuszos termékcsaládjuk pedig különösen népszerű, ezért érdemes lehet a hónap végéig náluk is körülnézni, ha ki szeretnétek próbálni valami újat. A termékeket megtalálhatjátok a DM-ben, Rossmannban, Tescoban és a Take Me Shop webáruházban, de érdemes figyelni, mert nem mindent lehet az összes helyen kapni.

Engem meggyőztek, és bár az esetek többségében nem vagyok oda a kókuszért, tervezem, hogy kipróbálom a kókuszos hajpakolást és hajolajat is. 

6 megjegyzés:

  1. Mindig megnyugszom, ha valaki másnál is azt olvasom a termékekről, amiket én is gondolok és tapasztaltam :D A hajolajból hozzám a kókuszos került, annak édes kókusz illata van, de az is remekül teljesít :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam ám a videótokat :P Körülöttem is mindenki a kókuszosat próbálta, és elégedettek vele, bár nem tudom, mikor leszek valaha hajolaj hiányban, hogy szükségem legyen rá :DD

      Törlés
  2. Teljesen egyetértek Enivel, olyan jó visszaolvasni a hasonló véleményeket és tapasztalatokat :) A kókuszosat én is tervezem kipróbálni, legalábbis egyelőre a hajpakolást belőle, mert a hajolaj egy jó ideig tuti bőven elég lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ipari mennyiség, és ráadásul a L'oreal is 100 ml, és még mindig van belőle, pedig valami 2 éve vettem :D

      Törlés
  3. Nekem már el is fogyott egy flakon kókuszos kondicionáló, körülnézek majd az argánolajos változatoknál, főleg a sampon-balzsam érdekel. Ennyi pénzért tényleg érdemes kipróbálni az olajat, én nagyfogyasztó nagyok, kenem nedves hajra és hajvasalás után is. A fodrászom szerint minden reggel kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én minden alkalommal, amikor elmegyek itthonról kenem, de hallottam már olyan fodrászt is, aki szerint meg ponthogy rosszat tesz...hát nem tudom, kinek higgyek, de nekem semmi bajom tőle :D

      Törlés