2017. április 27., csütörtök

Beszámoló | Cosmia sajtóreggeli - 2017.04.25.

Hihetetlen régen volt már beszámoló bármiről is, ám kedden a Cosmia sajtóreggelijén jártam, és direkt készültem rá, hogy erről fog születni poszt. Az esemény maga a Pavillon de Paris nevű étteremben került megrendezésre, ami a Batthyány tér közelében a Francia Intézettel szemben található - milyen meglepő -, és egy hihetetlen hangulatos, zölddel körülvett hely, engem teljesen elvarázsolt. Az esemény házigazdája Takács Nóri volt, de a márka összes képviselője mondott néhány szót a saját feladatáról, illetve két, Cosmia sminktermékekkel készült sminket is megtekinthettünk. 






De mi is az a Cosmia? Lényegében az Auchan új, elérhető árú szépségápolási márkája, amit ha jól emlékszem, 14 ország részvételével hoztak létre, és kizárólag ők is forgalmazzák. Néhány dolgot már most megtalálhattok a polcokon, például tusfürdőket és egyéb testápolási termékeket, de az év végéig több, mint 400 darabosra bővül a kínálat, többek között sminktermékekkel és körömlakkokal is találkozhatunk majd. A márka termékeit Európában, azon belül is leginkább Spanyolországban és Olaszországban gyártják, tehát minden termék állatkísérletmentes. 




A kollekción belül létezik egy kifejezetten érzékeny bőrre kifejlesztett termékcsalád is, amelynek tagjai nem tartalmaznak denaturált alkoholt, ásványi olajokat, parabéneket, mesterséges illatanyagokat, színezékeket, tartósítószert, valamint hipoallergének. A másik kiemelt termékcsoport a Cosmia Collections vonal, amely 95%-ban természetes összetevőkből készült termékekből áll, és jelenleg argánolajos és rózsás illatokban elérhető. Tényleg hihetetlen széles a termékpaletta, alig győztük végigszaglászni és végigtapogatni a kihelyezett dolgokat.




A prezentációk után volt még idő beszélgetni, nézelődni, meg persze enni, ha már sajtóreggeli, volt bőven mindenféle - igyekeztem visszafogni magam, hogy ne fotózgassam végig az egész étlapot. Persze nem engedtek haza minket üres kézzel, kaptunk egy csomagot - direkt nem mondom, hogy goodie bag, mert utálom ezt a szót, de az -, amiben több hajápolási termék is lapult, és hát tudjátok, hogy ez a mániám...lesz mit próbálgatni, az biztos. 





A "goodie bag" tartalma: érzékeny bőrre való 2-in-1 sampon, sampon és balzsam monoi olajjal és shea vajjal, argánolajos kézmosó, rózsás kézkrém, mini sampon hársfával és zöld teával, XXL Dimension szempillaspirál
Régen sokat jártunk az Auchanba vásárolni, mostanában már csak időnként járok ott, pedig van a közelben, de azt hiszem, hogy ezek után fogok még szemezgetni a kínálatból a közeljövőben, mert tudjátok, hogy szeretem a pénztárcabarát, de minőségi kozmetikumokat. Köszönöm szépen a meghívást, jól éreztem magam, és örülök, hogy az elsők között ismerkedhettem meg a Cosmia márkával. 

11 megjegyzés:

  1. Jó ez a poszt. Igen, Erdély szerte is elérhető a kínálat, és valamiért soha nem vettem tőlük semmit, remélem a sminktermékek megújulnak, mert nem vettek le eddig a lábamról. Az érzékeny bőrre való termékeikre biztosan ránézek majd alkalomadtán (várom a hajápolókról a review-t). Persze a férfiaknak is gyártanak egy egész sor kozmetikumot: a barátom Cosmia Man arctisztítóját, hidratálóját, és szemkönyékápolóját(!) szoktam néha elcsenni, ha nála vagyok, ami szép összetevőkkel rendelkezik. Ő arra panaszkodik, hogy zsírosítja a bőrét, nekem viszont beváltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a sminkek közül a szemhéjpúder paletta nagyon tetszett, baromi pigmentáltak a színek, szóval abból szerintem majd beszerzek egyet, meg a szempillaspirálra is kíváncsi leszek. Ja, igen, láttam hogy férfi kozmetikumokból is van egy csomó, de hogy szemkörnyékápolót is gyártanak külön nekik, na az durva :D

      Törlés
  2. Az Auchan nekem nagyon kiesik, de ha arra járok, biztosan meg fogom nézni az érzékeny bőrre kifejlesztett családot. KM-en egyelőre csak a micellás vizet láttam.
    Az a mártogatós tányér de jól néz ki! #régenvoltmárareggeli :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kevés termék van még feltöltve, meg véleményezve, de majd biztos idővel felkerül a többi dolog is :) Na igen, főleg, hogy én nagy nyerszöldség mániás vagyok :D

      Törlés
  3. Juj ha mész légyszi egy mandulás tusit szerezz nekem. Tőlünk olyan messze van az Auchan...:S
    De majd egyeztessünk jó? Persze,ha nem baj meg ilyesmi :). Még az unikornis tusit is át kell vennem :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mikor fogok eljutni a falu szélére (a közel az úgy 30-40 perc busszal :DDDDDDDD), de oké :)

      Törlés
    2. Jaaajaaaaa. Olyan messze van? Auchanból nem lehet online rendelni?

      Törlés
    3. Nem tudok róla, hogy lehetne.

      Törlés
    4. Eh, a mai világban azért lenne rá igényem. :D Reméljük megoldják, mert a paletták is szuperek és lakkok is tetszenek, valamint a micellás gélből is akarnék venni...Vagy legyen egy Auchan a belvárosban is :D

      Törlés
  4. Az én első találkozásom a márkával még decemberben volt (ez biztos mert Auchan áruházban a karácsonyi nagybevásárlás alkalmával jártunk csak :D ) Akkor ha jól emlékszem háromféle tusfürdő volt a polcokon amiből a barackmag őrleményes radírozó tusfürdőt alig 400 forintos áron hoztam haza. Annyira élethű barack illata volt és a magőrleménynek köszönhetően szuperül radírozott is. Azóta bánom, hogy nincs a közelünkben Auchan és hogy csak egyetlen flakonnal hoztam belőle :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez nagyon jól hangzik, asszem elkezdek listát írni, hogy mit nézzek majd meg, ha legközelebb eljutok oda :D

      Törlés