2017. április 1., szombat

Márciusi kedvencek

Végre időjárásilag is beköszöntött a tavasz, megvolt az óraátállítás is, ami azt jelenti, hogy még akár a délutáni óráim után is tudok fotózni, és nem vaksötétben megyek haza esténként. Persze a sulis teendők nem fogynak, sőt, többen vannak, mint valaha, de valahogy a jó idő a kedvemre is kihatott, és sokkal produktívabb voltam többek között a blogon is, ahogy azt talán észre is vettétek. Kedvencekből sem volt hiány az elmúlt hónapban, sok újdonságot próbálgattam, és teszem azt jelenleg is.


Természetesen én sem hagyhattam ki a Balea Regenbogen tusfürdőt, amit valószínűleg szinte mindenki a cuki unikornisos csomagolása miatt vett meg, és bár az illatában semmi extra nincs, minél többet használtam, annál inkább tetszett. A másik, amit sokat használtam, a Duschdas Ich fühle mich frei tusija volt, és szavak nincsenek rá, hogy mennyire szeretem. Az állaga először egy nagyon sűrű, zselés valami, ami vízzel keveredve krémes lesz, az illata pedig isteni friss és nyarat idéző. A leírás szerint kókuszos és zöld teás, de szerintem inkább a dinnyére hajaz. Ami miatt viszont a legjobban szeretem, hogy még másnap reggel is érezhető az illat a bőrömön, szóval a 12 órás tartósság nem túlzás. Ideje volt elrakni a nehéz, őszre és télre való krémeket, a Balea Vanilla Berry hab állagú testápoló pedig már át is vette a helyüket. Igen, ez valóban egy hab, ennek köszönhetően pillanatok alatt beszívódik, mégis megfelelően hidratál. Az illata sokaknak túl intenzív és édes lehet, valamint az összetevőlista 5. helyén van benne denaturált alkohol is, aminek én személy szerint nem érzem a szárító hatását, de gondoltam, megemlítem. Hónap elején érkezett hozzám egy csomag, amiben egy kávés-citrusos testradír lapult a MARK márkától, és egész hónapban ezt tesztelgettem. Hamarosan érkezik róla a részletes poszt, de azt hiszem, az már mond valamit, ha bekerült a kedvencek közé. A krémmintáim között is körülnéztem, így bukkantam rá az Eucerin Even Brighter hidratáló krémre, amit őszintén szólva félve próbáltam ki, mert nem szerettem volna esetlegesen elrontani a bőröm jó állapotát, de jelentem, nem következett be miatta ilyesmi, sőt, mintha tényleg javított volna a bőröm összképén. Elég sűrű és gazdag krém, de mivel konkrét hidratálót csak éjszakára használok, akkor pedig elkél a táplálás, ez nem zavar. 


Említettem már, hogy sokáig hadilábon álltam a Catrice HD Liquid Coverage alapozóval, de márciusban valami átkattant, és mostanra már nagyon szeretem. Erről is tervezek majd bővebben írni, de tényleg érdemes megvenni, ezek után én is megerősítem. Elővettem az Essence Stay All Day porpúderem is, amit nedves szivaccsal szoktam a bőrbe dolgozni, és egyszerűen meseszép lesz az eredmény. Nem tudom pontosan, hogy ez még kapható-e, de ha igen, akkor csak ajánlani tudom, szuper, mert szuper! Nincs színe, minimálisan fényesedik át, a fent említett módszerrel semmiféle poros hatást nem eredményez, és hatalmas mennyiséget kapunk. A Lovely Nude Make Up Kit palettát sem használtam már egy ideje, de ismét rá kellett jönnöm, hogy hétköznapokra tökéletesek a színei, már egy matt sötétbarnát továbbra is hiányolok belőle. A Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruzáról már olvashattatok, kettesével fogom ezentúl vásárolni. A tavasz beköszöntével végre én is kijöttem a betegségből, ezért végre tudtam már rúzsokat használni, a két kedvencem pedig a wet n wild Megalast Lip Color rúzskollekciójának Vamp It Up árnyalata volt, ami egy ultra sötét lila, valamint a L'oreal Infallible 2-in-1 folyékony rúzsok közül a Permanent Blush árnyalat, ami brutálisan tartós és gyönyörű. Mindkettőről érkezik teszt hamarosan. 

A YouTube világából immáron heti rendszerességgel követem figyelemmel a Hány pasi kell egy villanykörte becsavarásához? című magyar websorozatot, amelyben sok kedves ismerősöm és barátom is közreműködött egy-egy epizód erejéig, Viki pedig egyenesen az egyik főszerepet játssza. Fiatalokról szól, színvonalas, életszerű és minőségi, ajánlom, hogy nézzetek bele :) 
Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki nem ismerte Tatit egészen kb. másfél hónappal ezelőttig, de valahogy nekem a legnépszerű beauty videósok többsége sosem szimpatikus. Az ő videóit azonban mostanában mindig megnézem, tetszik a stílusa, a személyisége, és nem utolsó sorban egy csomó tök jó termékötletet ad. 

Kép forrása: http://focker.blog.hu/
Elkezdtem egy új sorozatot is, méghozzá a Black Mirror-t, és te jó ég...jelenleg a harmadik évadnál tart, és inkább mondható antológiának, mert a részek nem függnek össze. Mindegyik epizód egy az információs társadalommal és a technikai fejlődéssel kapcsolatos témát dolgoz fel, és bár én egyáltalán nem vagyok ezek ellen, de még nekem is hihetetlen sokkoló, és minden rész után azon gondolkodom, hogy ha ez a jövő, én nem szeretnék ezen a világon élni. Nem kifejezetten ijesztő vagy gusztustalan, ezért azoknak is ajánlom, akik az ilyesmit nem bírják, ellenben lelkileg rendesen megrázó, és napokra a hatása alá lehet kerülni. 

4 megjegyzés :

  1. Már előre félek a Wet n Wild rúzs teszttől, épp nagy elhasználási fázisban vagyok, sőt rúzs stop sem ártana. :D
    A L'Oréal rúzs nekem nem jött be, annyira csúnya néhány óra után, szerintem egy kényes árnyalatot fogtam ki. :/ Bár a tartóssága vitathatatlan. Ha van, ami a zsírban tocsogást is elviseli, az ő. :D Meg kicsit ragad, de úgy nézem ajak primerrel minimalizálható. Nem mostanában szeretjük meg egymást, de hátha idővel.

    Ha a Balea kiadna egy ilyen tusit szappanban, már csak a doboza miatt is megvenném, a mostani dobozom amit után töltögetek olyan csúnya. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem ártana egy rúzs stop, de az ilyenekkel mindig úgy vagyok, hogy minek megfogadni ilyeneket, ha a vége után úgyis bevásárolnék megint :D Én mindig ráteszem azt a fedőfény dolgot a L'orealra, aztán ha nem kenem újra x óra múlva, akkor valahogy már nem ragad.
      Elvileg jönnek még náluk unikornisos cuccok, szóval simán lehet, hogy szappan is lesz :D

      Törlés
  2. Nálam most lett kívánságlistás darab az utolsó unikornist elfogyasztó dinoszauruszos címkéjű Balea tusi :-D Eszméletlen aranyos, és mivel az unikornis nálam kimaradt, mert nem jött be az illata, remélem, ez illat terén is tarol majd nálam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt hittem, hogy az csak áprilisi tréfa amúgy, mert asszem pont aznap tették ki a képet :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...