2017. május 13., szombat

Szerzemények #32 | Joy-napok, DM, Yankee Candle

A tegnapi nappal véget ért az idei tavaszi szorgalmi időszak, ennek örömére pedig megleptem magam néhány dologgal, és egyúttal azt is megmutatom, hogy miket vásároltam ezeken kívül az utóbbi időkben. Úton van még felém két Colourpop rendelés is, viszont arról majd legközelebb, mert mindenképpen szeretném ezt a bejegyzést a Joy-napok alatt közzétenni, hátha ezalapján eszetekbe jut még valami, amit szívesen beszereznétek akciósan. 


A Joy-napok alkalmából először a DM-be ugrottam be, főként dezodorvásárlás céljából, mivel a Garnier dezodorokra 50%-os kupon volt, én pedig ezeket használom a legszívesebben a Rexona Maximum Protection és a Perspirex mellett. Vettem kettőt a Nēo család Shower Clean illatából, ugyanis ez a kedvencem, valamint kipróbálom a Mineral Pure Active változatot is, mert a golyós izzadásgátlóikkal is elégedett szoktam lenni. A Schauma 50%-os kupont két samponra váltottam be, az egyik a Nature Moments mézes-fügekaktuszos, amiről Magdinál hallottam pozitív véleményt, valamint egy férfi verzió, amit rengetegen ajánlottak körülöttem, és nem csak férfiaknak. A Mixa termékekre 25% kedvezmény volt, ami egy új, gyógyszertári jellegű márka kifejezetten az érzékeny bőr ápolására. Tőlük vettem egy micellás vizet, mert úgy hallottam, hogy hasonlóan hatásos, mint a Bioderma Sensibio, és bár számomra még mindig az az etalon, ezesetben 400 ml-t kapunk fele áron, akciósan pedig pláne megérte, ezért beadtam a derekem, nagyon kíváncsi leszek rá. A Max Factor Lipfinity rúzsok már évek óta izgatják a fantáziám, főleg az extrém tartósságuk miatt, így most féláron beszereztem a 070 spicy árnyalatot, ami egy téglás-narancsos árnyalat. Végül pedig vettem egy csomag vattakorongot, mert pont elfogyott. 


A Müllerben a fél kínálatot fel tudtam volna vásárolni, annyi izgalmas újdonságot láttam, de igyekeztem visszafogni magamat. Fürdőtermékek terén újravettem a Duschdas Ich fühle mich frei tusfürdőt, amiről már korábban áradoztam, megvettem a Tetesept Cold Relief fürdősót nagy kiszerelésben, illetve a kosaramban landolt még egy Dresdner Essenz Schwerelos pezsgő fürdőtabletta is. Hajápolás tekintetében a Pantene kínálatában már micellás termékcsalád is megtalálható, amely ígérete szerint nem nehezíti el a hajat, mégis hidratál, innen vettem egy hab állagú hajbalzsamot. Ebben a kategóriában korábban írtam már a Repair & Care termékcsalád ugyanilyen termékéről, amit még Berlinben vásároltam, és jó hír, hogy a Müllerben mostmár ezek is megtalálhatók. Tudjátok, hogy imádok szárazsamponokat próbálgatni, ezúttal a Swiss-O-Par Frottee Fresh elnevezésű darabját vettem meg, amiből ezen kívül még két fajta érhető el, és az áruk sem vészes, 1000 forint körül mozognak. Sminktermékek közül mindössze egyet vettem, az Essence Prettyfying ajakolajat 01 I care for you, honey árnyalatban, Judit ajánlására. 


A Joy-napok előtt is jártam DM-ben, ugyanis kikerültek nálunk a Trend It Up termékek, és mindenképpen szerettem volna végignézni a kínálatot, habár már nem ismeretlen számomra a márka, hiszen Németországban találkoztam vele, éppen ezért alig vártam, hogy nálunk is elérhető legyen végre. Kezdésnek mindössze két terméket hoztam haza, egy Expert sminkjavító tollat, mert még sosem használtam ilyet, valamint egy Contour & Glide ajakkontúr ceruzát 270-es árnyalatban. Régóta vadásztam már a Balea Fruity Passion csomagot, ami mint kiderült, majdnem kiszúrta a szemem, csak eddig mindig rossz helyen kerestem, de most le tudtam csapni rá. Általában az Alverde termékek elkerülik a figyelmem, de legutóbb megállapítottam, hogy isteni illatú tusfürdőik vannak, ezúttal a mentás-bergamottosra esett a választásom, ami tökéletes lesz nyárra. Vettem egyet a kedvenc fogkefémből is, ami a Dontodent Super Soft, és csak ajánlani tudom.


Nemrég igyenes szállítás volt a Yankee Candle-nél, és bár van márkaboltjuk is Budapesten, és ezért általában személyesen vásárolok, kihasználtam ezt a lehetőséget, és vettem három tartot az új limitált kollekciójukból - persze azóta van még újabb is már -, plusz még egyet az egyik kedvencemből, a Vanilla Lime-ból, amiről szállítás közben eltűnt a matrica, de ez a lényegen nem változtat. 

Ennyi lett volna, remélem, hogy tetszett, és hasznosnak találtátok :)

2 megjegyzés:

  1. Mixa micellás vizet én is vettem, mert jókat hallottam róla. Sminkcuccot én most alig vásároltam, csak a DM-ben egy Maybelline ezüst color tattoo-t és egy L'Oréal korrektor, a Müllerben pedig egy Essence halványkék mono szemhéjpúdert, és egy L'Oréal quattro szemhéjpúdert, az is kék árnyalatost, mert ilyenem elég kevés van, és jövő hónapban esküvőre megyünk, ahová sötétkék ruhát veszek fel. Egyébként pedig csak átlagos dolgokat vettem, amiket mindig használok, plusz bevásároltam a DM-ben Garnier naptejekből nyárra, mert féláron volt (és egy 10%-os kupont is beváltottam), így vettem két 50-es sprayt a gyerkőcöknek, és a férjemnek, mert neki könnyen leégne a bőre, magamnak meg egy 20-ast, mert bár én is hófehérke vagyok, de se nem égek, se nem barnulok.
    Anno barátnőmmel elmentünk a Balatonhoz egy hétre, ugyanazt a naptejet használtuk, ő hazament barnán én meg fehéren :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem most naptejből annyi van, hogy szerintem még jövőre is marad, meg arcra való fényvédőt is rendeltem eBay-ről külön, kenegethetem magam egész évben :D Én még mindig vadászom a Sleek Bad Girl palettát, ami kék színekből áll, és nincs a Müllerben, de valami jó kis ingyen szállítós akcióra várok valamelyik webshopban :D

      Törlés