2017. július 20., csütörtök

Ajánló | Előadók, akiket nem érdemes kihagyni a 2017-es Sziget Fesztiválon

Aki rendszeresen olvas, annak nem újdonság, hogy minden évben legjobban az augusztust várom, azt is a Sziget miatt, ami idén ráadásul már a 25. alkalommal kerül megrendezésre. Szerencsére minden évben van jópár olyan fellépő, akiknek a koncertjére már előre készülök függetlenül attól, hogy első vagy sokadik alkalommal látom őket. Idén sem lesz ez másképp, és mivel gyakran írjátok, hogy szeretitek a havi kedvences bejegyzések végén levő zenéket, gondoltam megosztom, mely előadók koncertjein fogok biztosan részt venni. Persze a lista nem teljes körű, itt most csak a legnagyobb kedvenceimet sorolom fel.


Augusztus 9. szerda:

Billy Talent @ Budapest Park
Ez a nap bár nem teljes értékű, én mégis izgatottan várom, ugyanis ezen a napon lép fel a Billy Talent, akiket már korábban a Budapest Parkban volt szerencsém látni. Tinédzserkorom óta szeretem őket, és sosem okoztak még csalódást. Ha már ott vagyok, valószínűleg Pinket is megnézem, de érte nem vagyok különösebben oda.

Augusztus 10. csütörtök:

Tom Odell @ Sziget Fesztivál 2014
Talán ez a nap lesz számomra a legizgalmasabb, mert három hatalmas kedvencem is követi egymást. Tom Odellen már voltam korábban szintén a Szigeten, egyszerűen imádnivaló, nem véletlenül volt teltház az A38 sátorban a koncertje alatt, idén pedig valószínűleg emiatt is a Nagyszínpadra került. Utána nem sokkal érkezik a Biffy Clyro, nekem idén talán ők a legnagyobb szenzáció, minden évben reménykedtem, hogy eljönnek, idén pedig meg is történik a csoda. Ugyanez a helyzet a The Vaccines esetében, őket is nagy álmom volt valaha élőben látni. A 30Y sajnos pont eközben lesz, pedig őket igyekszem minden adandó alkalommal megnézni, sajnálom az ütközést.
Augusztus 11. péntek:

Kasabian @ Sziget Fesztivál 2015
Az előzőhöz hasonló lelkesedéssel nézek a pénteki nap elé is, ugyanis rögtön két régi kedvencem is fellép, méghozzá a Mando Diao, illetve a Kasabian, ezutóbbi koncertjén szintén volt már szerencsém részt venni korábban. A két idősáv között bőven lesz időm, így valószínűleg ellátogatok Middlemist Redre, illetve Kasabian után levezetésként Kiscsillagra, ez két olyan magyar zenekar, akiket szerintem bűn lenne kihagyni. Fun fact, hogy tavaly Rihanna helyett is Middlemist Redre mentem, és szerintem jól választottam. 

Augusztus 12. szombat:

A The Strypes és a The Courteneers valószínűleg viszonylag kevesek számára ismerős zenekarok, én viszont mindkettőt szeretem, és ajánlom, hogy nézzétek meg őket, ha szeretitek az indie zenét. Úgy látom, hogy előreláthatólag ez lesz a "pihenőm", szerencsére minden évben van egy-két kevésbé hajtós nap.

Augusztus 13. vasárnap:

A Metronomy egy szintén nem túl népszerű együttes hazánkban, de érdemes figyelni rájuk, csakúgy, mint az Oh Wonderre, akiket azért szerencsére egyre többen ismernek itthon is. Mint kiderült, erre a napra bejelentkezett a Hurts is, akiket pont néhány napja láttam EFOTT-on, és azalapján bizton állíthatom, hogy senki sem fog csalódni bennük. Némi stílusváltásként utána a The Pretty Recklessen fogom kitombolni magam, akikre szintén régóta várok már, és bár az elmúlt években eltűntek kicsit, mostanában ismét eléggé aktívak. 

Augusztus 14. hétfő:

Mennyiség alapján mondhatnám, hogy újabb pihenő következik, de hazudnék, hiszen két olyan koncert van aznap, amik után ha lesz még hangom, az kisebbfajta csoda. George Ezra a család nagy kedvence, még apát is sikerült megfertőznöm vele, és idén végre élőben is láthatom, ha már a legutóbbi budapesti koncertjéről lemaradtam. A Two Door Cinema Clubbal szintén így jártam pár éve, de most többszörösen is bepótolom. 

Augusztus 15. kedd:

Interpol @ Sziget Fesztivál 2016
Utolsó nap, de annál mozgalmasabb lesz. Birdy-t tudom, hogy sokan szeretik - nem véletlenül került a Nagyszínpadra -, varázslatos lány, ezért mindenképpen megnézem, bár ütközik a Nothing But Thieves-sel, ezért valószínűleg majd teleportálnom kell. Késő este érkezik a Breaking Benjamin, hogy ha még maradt bennem némi energia, azt végképp kiadjam, a hétre pedig az Interpol adja majd a méltó lezárást, akiket idén már harmadjára nézek majd meg, de egyszerűen megunhatatlanok. 

Mozgalmas hét elé nézek tehát augusztus 9 és 16 között, nagyon várom már, és természetesen beszámolókkal is jövök majd, ahogy mindig :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése