2017. december 10., vasárnap

Teszt | Maybelline Tattoo Brow Gel Tint szemöldöktinta

Amint hazánkban is kapható lett a Maybelline féltartós szemöldöktintája, tudtam, hogy ki kell próbálnom, mert még soha nem volt közöm hasonlóhoz sem. Egyrészt kíváncsi voltam, hogy valóban működik-e, másrészt pedig nem titkolt célom volt, hogy a reggeli készülődést meggyorsítsam, ugyanis a sminkelésben legkevésbé a szemöldököm megrajzolását szeretem, hiába szuperek a termékek, amiket használok hozzá. Azóta már többször használtam, így most megosztom a véleményem veletek is. 


A termék egy papírdobozban érkezik, amin megtalálható, hogy hogyan kell használni, viszont az árnyalatnevet sehol sem látom feltüntetve rajta, úgyhogy az üzletben csak reménykedni tudunk, hogy valóban a jó színt vesszük-e le a polcról. Az enyém a Medium Brown, amivel kapcsolatban kicsit féltem, hogy túl sötét lesz, de szerencsére pont megfelel, ezen kívül még egy sötétebb szín kapható belőle. Ezzel kapcsolatban az az észrevételem, hogy kifejezetten hamvas tónusú és szőke hajúak számára nem ez a termék lesz a megfelelő, ugyanis eléggé melegbarna lett a végeredmény, ami az én hajamhoz mondjuk passzol.




A festék állaga leginkább a ragasztóra hasonlít - a szaga is olyan -, és a szemöldök ívét követve kell felvinni a szálakra és a szálak közé. Nem csak a szemöldököt magát, hanem az alatta levő bőrt is megfogja, ezért azok számára is megfelelő, akiknek hiányos, vagy ritkább szálú szemöldöke van. Attól függően, hogy mennyi ideig hagyjuk rajta, akár 3 napig is tart a hatása, ehhez körülbelül 2 órát kell fenthagyni, de az instant eredményhez elég 20-30 perc is. Száradás után kis cafatokban jön le, amihez én egy szemöldökkefével szoktam fellazítani a festéket, és első alkalommal rendesen féltem, nehogy legyantázzon, de szerencsére eddig maximum csak 2-3 szálat vesztettem mindig. A képeken talán annyira nem jön át a különbség - és azt hiszem, ezúttal nem is vittem fel olyan vastag rétegben,  és annyira bedolgozva a szálak közé, mint kéne -, de higgyétek el, nagyon szép és természetes lett a végén. A 3 napos ígéretet betartotta - óvatos arctisztítás mellett -, de azért a második napon már elkélt némi ceruzás rásegítés. 

Natúr szemöldök
Felvitel után
A végeredmény
4,6 gramm terméket tartalmaz, ami szerintem életem végéig elég lesz, és nagyjából 3000 forintos áron kapható a drogériákban, illetve Notinon.

Összességében azt kell mondjam, hogy praktikus és hatásos termékről van szó, ha pedig melegebb árnyalatú barna a hajatok, akkor még inkább tudom ajánlani. 

2017. december 7., csütörtök

Szerzemények #38 | Cult Beauty, Prága, Joy-napok...

Az utóbbi időben kicsit megcsúsztam a szerzeményes bejegyzésekkel, de mostanra végre beértem magam, és meg tudom mutatni az elmúlt körülbelül két hónap vásárlásait. Sok izgalmas terméket vettem, amik közül néhányat azóta már ki is próbáltam, úgyhogy nézzük, milyen - számomra - újdonságokat sikerült beszereznem. 


A Cult Beauty-n októberben minden Bleach London termékre ingyen szállítás volt. Ez egy angol hajápolási márka, ami sminktermékeket is árul, de engem leginkább a hajra való dolgaik érdekeltek. Rendeltem egy Sulph Obsessed sampont, amiben egyáltalán nincsenek szulfátok, valamint egy Hair Elixir hajápolót. Igen ám, de ezutóbbi helyett véletlenül egy Becca Nudes szemhéjpúder paletta érkezett, ami jóval többe kerül, mint a hajolaj, ám a cég hihetetlenül kedves és együttműködő volt, még kábé ők kértek bocsábatot a hibáért, így azon felül, hogy elküldték nekem az eredetileg rendelt terméket, a palettát meg is tarthattam. Sosem próbáltam még ilyen magas árkategóriájú szemhéjpúdert, úgyhogy azóta szorgosan használgatom, nemsokára pedig egy Tényleg megéri?! poszt is érkezik róla.
A Yankee Candle-től megrendeltem mind a négy karácsonyi limitált tartot, hogy legyen mit égetni az ünnepi időszakban.


November elején Prágában jártam, ahol van Sephora - nem is egy -, így tudtam, hogy egy Kat Von D Everlasting Liquid Lipsticket mindenképpen szeretnék venni. A Malice árnyalatra esett a választásom, mert igazán tartós narancsszínű rúzsom még nem nagyon van. Egy sajátmárkás Sephora Cream Lip Stain folyékony rúzst is vettem a 25-ös árnyalatban, valamint két Trend It Up Contour & Glide ajakceruzát, mert ezeket a színeket itthon még nem lehetett akkor kapni. A kinti Rossmannban sikerült lecsapnom két olyan Maybelline újdonságra is, amiket hetekig vadásztam itthon, az egyik a The Burgundy Bar paletta, a másik pedig a Superstay Matte Ink folyékony rúzs 50 Voyager árnyalatban.


A Balea Sweet Melon és Tropical Coconut szárazsampont szintén nem lehetett még kapni itthon, amikor az ottani DM-ben rájuk találtam, ahogy a Balea Winter Protect hajbalzsamot sem, de mostmár mindhármat megtaláljátok az üzletekben. A Balea Erholsame Momente fürdősót azóta sem láttam még, és a Palmolive samponokat sem árulják Magyarországon valamiért. A Sephorában vettem még egy Yuzu radírozó hatású arctisztító kendőt, a krémminta pedig ajándékba járt a vásárláshoz. 


A Joy-napos vásárlást nem vittem túlzásba, de nem is terveztem. Nem volt rá kupon, de rettentő kíváncsi voltam a Balea Spray-On Trockenspülung néven futó termékére, ami egy "szárazbalzsam" végülis, két mosás között érdemes használni, hogy fényt adjon az esetlegesen kiszáradt hajnak. Féláron vettem a Garnier Fructis Oil Repair 3 Wunder Butter hajban hagyható kondícionálót a sietős napokra, valamint szintén 50% kedvezménnyel jutottam hozzá a Gliss Kur termékekhez is, amelyek közül leginkább a Fiber Therapy vonal érdekel. A Trend It Up Ultra Black vízálló szemhéjtusról rengeteg jót olvastam, erre használtam fel az 50%-os kupont, csakúgy, mint a L'oreal Paradise Extatic szempillaspirál esetében. A Glamour-napokon lemaradtam a Dettol folyékony szappanokról, amikhez szintén féláron lehetett hozzájutni, és így nem jöttek ki sokkal drágábbra, mintha egy egyszerű sajátmárkás kézmosót vettem volna. 
Végezetül pedig a Balea éjszakai maszkokat még Hódmezővásárhelyen vettem korábban, mivel megtetszett, hogy nem kell őket lemosni. 

A Black Friday alatt is leadtam néhány rendelést, és bár az nem lesz túl nagy adag, legközelebb azt mutatom majd meg - ha valaha megérkeznek a csomagjaim. 

2017. december 3., vasárnap

Díjat kaptam! #6 | A Teaszünet Díj

Smejkától kaptam ezt a díjat, amit először is nagyon köszönök, és pont jókor jött, ugyanis elég régen írtam már ilyen kérdésekre válaszolgatós posztot. Általában nem szoktam kifejezett embereknek továbbadni ezeket, ám most van három jelöltem, ezen kívül viszont, mint mindig, ha van olyan kérdés, amivel kapcsolatban szívesen megosztanátok a véleményeteket / válaszotokat, írjátok meg kommentben, akár van blogotok, akár nem, mert kíváncsi vagyok.


Szabályok:

  • Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
  • Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
  • Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
  • Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
  • Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, és magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

"A legjobbat reméljük, de a legrosszabbra számítunk."
(Grace klinika)

Smejka kérdései:

  • Milyen típus vagy? Aki már novemberben karácsonyfát állít, és mézeskalácsot süt, vagy aki az utolsó pillanatban kezd neki a készülődésnek, és két hónapig morog a boltokban a zenék és a dekorációk miatt? Miért? Én már nyáron képes vagyok vlogmas videókat nézni, egyáltalán nem zavar, ha már októberben karácsonyi díszeket lehet kapni a boltokban, és simán sütünk mézeskalácsot már akár ősszel is. 
  • Milyen hagyományokat ápol a családod karácsonykor? Népi hagyományokat, vagy saját szokásokat teremtettetek, esetleg nyugati hagyományokból inspirálódtatok? Ez pont az a téma, amiről minden évben terveztem külön posztot írni, ugyanis egyáltalán nem hagyományosan ünnepeljük a karácsonyt. Családi okok miatt jópár éve nincs már rokonlátogatás, hanem itthon, a szüleimmel és az öcsémmel töltjük az egész ünnepet. Nem díszítünk lakást, évek óta idén először van adventi koszorúnk, nincs hanyományos karácsonyi menü, a fa, meg a mézeskalács egyedül az, ami hagyományosnak mondható. Számomra ez sokkal hangulatosabb így, mint stresszelni, és egyáltalán nem mondható el rólam, hogy emiatt kevésbé lenne karácsonyi hangulatom. 
  • Hatalmas ajándékok, vagy egy apró csoki és kis kedvesség. Melyik a szebb, melyiknek örülnél a legjobban? Mennyire értesz egyet azzal a kijelentéssel, hogy "a karácsony már csak az ajándékokról szól"? A fent említettek mellett ajándékozás sem nagyon van nálunk egyik ünnepkor sem, de egyébként is szívesebben vásárolok magamnak, minthogy ajándékot kapjak, nem vagyok oda a meglepetésekért. Az viszont tény, hogy rettentően előtérben vannak az ajándékok, emlékszem amikor még általános iskolába és gimibe jártam, a téli szünet után visszatérve mindenkinek rögtön az volt az első kérdése, hogy ki mit kapott, én ezt mindig is utáltam. Online is mást sem olvasni, csak hogy mindenki ajándékokat keres, kötelesség még a legjobb barátod anyukájának is - nyilván kicsit túlzok, de majdnem - venni valamit, ami nekem elég fura. Ezen felül - és ezért most lehet, hogy sokan nem fognak szeretni, de - szerintem kicsit álszentségbe ment át ez az egész "ó, nekem elég csak valami apróság, az a lényeg, hogy szeretetből adják" dolog, mert sokan nem örülnek az ilyesminek igazán, csak nem merik kimondani, hogy igen, ezt meg ezt szeretném, vagy adjatok pénzt.
  • Amerikai álom - gondolkodtál azon valaha, hogy Amerikában szeretnél dolgozni, letelepedni? Engem egyáltalán nem vonzott sosem Amerika. Persze néha én is belegondolok, hogy milyen lenne ott, főleg amikor mondjuk amerikaiak által készített YouTube videókat nézek, és szeretnék is majd valamikor kijutni utazás szempontjából, de sokkal szívesebben élnék akkor már Angliában, mint Amerikában. 
  • Milyen országokban jártál eddig, melyik tetszett legjobban, és hova szeretnél eljutni? Ha nem vagy utazós típus, akkor a belföldi kirándulásokról is mesélhetsz. :) (Ezelőtt azért kiteszem a disclaimert, mindössze a kérdésre válaszolok, egyáltalán nem célom nagyzolni, hogy jaj, mennyi helyen jártam már.) A környező országokban szinte mind voltam, általános iskolában minden nyáron jártunk Németországban és Ausztriában táborozni, ami pedig távolibb helynek mondható, az Svájc, Finnország, Svédország, Anglia és Skócia. Finnország volt a kedvencem, hihetetlenül nyitott és élhető ország és kultúra, sok-sok barátot is szereztem kint szerencsére. Főleg az északi országok vonzanak, nem vagyok az a tipikus Olaszország-Spanyolország-Horvátország fanatikus, úgyhogy Izlandot mindenképpen meglátogatnám, de Kanadára, Máltára, Új-Zélandra és Írországra sem mondanék nemet. Na meg persze Oroszország, ami nem tipikus úticél, de engem a származásom részben köt oda, viszont még sosem voltam :) Belföldön egyértelműen Pécs a kedvencem, de mivel viszonylag sokat járok Szegedre, azt is már szinte a második otthonomnak érzem. 
  • Mit keresel egy blogban, instaprofilon, esetleg YouTube csatornán? Mi alapján iratkozol fel valahova? Legfőképpen az életszagúságot, a sallangmentességet és az őszinteséget - figyelem, nem összekeverendő a bunkósággal! - keresem. Itt-ott megnyilatkoztam már arról, hogy elkeserítőnek tartom azt, ami a különféle közösségi média oldalakból lett, és ahogyan manapság a legtöbben használják őket. Számomra nem fontos, hogy valaki Instagram feedjén összepasszoljanak a képek, vagy egy sémára épüljenek, mivel úgyis egyesével fogom őket látni, ha bekövetem az illetőt. Blogok tekintetében sem az alapján választok, hogy mennyire hangulatos, mert persze lényegesek a képek is, de engem inkább a gondolatok és az információ érdekel. Hihetetlenül demotiváló, amikor egy tökéletes külső mögött értéktelen, gátlástalan, hamis és hazug belső van, és sajnos úgy érzem, hogy egyre inkább efelé haladunk. YouTube videósok esetében is fontos, hogy legyen egyfajta értékrend, amit közvetítenek, és ne csak a bohóckodás és magamutogatás menjen orrba-szájba, leginkább ezért is nem követem a legtöbb most népszerű videóst. 
  • Mi a véleményed a különböző internetes háborúkról? (táplálkozási szokásokat, sportokat, diétákat, sminkelő férfiakat stb. illetően?) Részt veszel rajtuk, kampányolsz valami mellett, vagy tovább görgetsz? Alapvetően nem érdekel, mások mit hogyan csinálnak, az viszont kifejezetten zavar, ha valaki egy drasztikus életmódot vagy táplálkozást próbál úgy kommunikálni, mintha csak ő csinálná jól, nem hajlandó elfogadni, hogy létezik más is, és próbál mindenkit megtéríteni vele. Ha pedig emellé áltudományos és bizonyítottan káros dologról van szó, az még inkább kiakaszt, mert az ilyesmire nincs mentség, főleg, mert az internetnek köszönhetően ma már minden sokkal gyorsabban terjed, mint korábban. A sminkelő férfiak már más téma, nem titkoltam soha, hogy teljes mértékben kiállok az (nemi) egyenlőség mellett, és mivel az, hogy például valaki férfiként sminkel-e, vagy sem, semmilyen negatív hatással nincs másokra, ezért nem is érdekel különösebben. Szóval igen, a végletesség és a térítés zavar ezekben a leginkább. 
  • Szeretsz, bár egy kicsit? ♥ Hát persze! ;)

Az én kérdéseim

  • Mutasd be három szóban a blogodat!
  • Szoktál még tv-zni? Ha igen, akkor milyen csatornákat, műsorokat nézel szívesen? Ha nem, mi ennek az oka?
  • Mi az álommunkád, amit ha nem számítana a végzettség, a fizetés, sem semmi hátráltató tényező akkor, a legszívesebben csinálnál?
  • Ha visszamehetnél az időben, hogy tanácsot adj a fiatalabb énednek, mit mondanál neki?
  • Mi az, amit körülötted mindenki - vagy a legtöbb ember - szeret, de te ki nem állhatod?
  • Van valami, amit nem szeretsz a karácsonyban? Ha igen, mi az, és miért?
  • Ha együttműködhetnél egy márkával bárhonnan a világból, melyik lenne az?
  • Haragtartó vagy könnyen megbocsátó típus vagy? 
Akiket jelölök:

  • Niki, a Nicki from the block írója: mert nem olyan régóta követem a blogját / csatornáját, és szeretném jobban megismerni. Smejkától is kaptál jelölést, de így most két adag kérdésre kell válaszolnod, haha :D 
  • Ági, a Niceties in my life írója: mert a szomszédom, és ez mindent megmagyaráz :P
  • Eni és Szimi, a A sip of my coffee blog írói: mert nemrég kezdtek el újra rendszeresen posztolni, és ezzel is szeretném ösztönözni őket a folytatásra. 
Remélem, tetszett ez a kis szösszenet, és válaszolgassatok ti is, ha szeretnétek! :)

2017. december 1., péntek

Nyereményjáték | Télindító, ünnepváró csomag

Mivel ezen a hétvégén hivatalosan is megkezdődik az adventi időszak, úgy gondoltam, hogy egy nagyobb szabású játékkal kedveskednék nektek köszönetképp, ha már egyébként pocsék ajándékozó vagyok, és ezért nem is erőltetem a dolgot. A nyeremények összeválogatásakor igyekeztem a szépségápolás legtöbb területét lefedni, vannak itt kifejezetten ünnepre hangolódó termékek, és olyanok is, amelyek az év bármely időszakában kihasználhatók, találhattok közöttük olyanokat, amelyek nekem is nagy kedvenceim, és olyanokat is, amiket még én sem próbáltam. 


A csomag tartalma:

  • Batiste Strenght & Shine szárazsampon
  • Balea Born To Be Lazy testápoló
  • Yves Rocher Marvelous Berries kézkrém és ajakápoló
  • Dresdner Essenz Winterbad és Winterbeerenbad fürdősó
  • Yankee Candle Candy Cane Lane tart
  • Maybelline Tattoo Brow szemöldöktinta - Medium Brown
  • Rimmel Wonder'full szempillaspirál - Extreme Black
  • Makeup Revolution mono szemhéjpúder - Touch Me
  • Lovely K-Lips szett - Pink Poison
  • Makeup Revolution Salvation Intense ajakkrém - More Than I Could Give
  • IsaDora Twist-Up Lip Balm - 82 Sheer Raspberry
  • Makeup Revolution pirosító - Love
  • IsaDora Nail Wonder körömlakk - 554 Pink Colada (jobbra) és 555 Pink Paradise (balra)



Tudnivalók:

  • a játék 2017. december 14-én, csütörtök éjfélkor zárul, tehát két hetetek van jelentkezni, hogy a szerencsés még karácsony előtt kézhez kaphassa a csomagot
  • egy nyertest sorsolok, akinek a nevét a blogon külön bejegyzésben, valamint a Facebook oldalon is közzé fogom tenni
  • csak magyarországi címre postázok, de külföldről is jelentkezhettek, ha van valaki a határon belül, aki címére elküldhetem

Jelentkezés menete:

  • töltsd ki a lenti Rafflecopter dobozt az alábbiak szerint:
  • a játék két kötelező feltétele, hogy kövess Instagramon, illetve likeold a blog Facebook oldalát
  • amennyiben erőforrás hiányában - értsd: nincs Instagramod, vagy Facebookod - az egyik feltételt nem tudod teljesíteni, írd bele az adott rubrikába, hogy nincs, nem gond, előfordul az ilyen
  • megosztásért plusz esély jár, de fontos, hogy ezt nyilvánosan tedd, így tudom ellenőrizni, a linket pedig szintén a Rafflecopter felületen tüntesd fel!
  • szintén jár egy plusz esély, ha megosztotok valamit - bármit -, a karácsonnyal kapcsolatban, legyen az az, hogy mit vártok benne a legjobban, hogyan ünneplitek, vagy milyen hagyományaitok vannak, tényleg bármi jöhet, csak kíváncsi vagyok :)
  • ne ijedjetek meg, ha a Rafflecopter az adatok beírása után nem kér plusz megerősítést, ha rányomtok a kis pipákra a 4 lehetőségnél egyenként, akkor el is küldte, semmit nem kell utána csinálni már 

a Rafflecopter giveaway

Remélem, tetszik nektek a csomag, amit összeállítottam, sok sikert mindenkinek! :)

2017. november 29., szerda

Novemberi kedvencek

November tipikusan az a hónap volt, amikor sok minden történt, de szinte semmire sem emlékszem belőle. Egy biztos, nagyon várom már a félév végét, és a karácsonyt, de azért emlékezzünk még meg az utolsó őszi hónap kedvenceiről, ugyanis voltak bőven, mivel a Glamour és Joy-napok alatt rendesen bevásároltam, ezek közül szemezgetek most. 


Még nyáron Ausztriában vettem két bilou tusolóhabot - ami egyébként egy német videós lány testápolási márkája -, amik közül egyelőre még csak a Slushy Apple illatút próbáltam ki. Állagában és hatásában nem különbözik mondjuk a Nivea tusolóhaboktól, viszont ennek valódi, lédús almaillata van, amivel én még szépségápolási termékben nem találkoztam, ezért lett nagy kedvenc. Szintén nyári és ausztriai szerzemény a Balea Königchler Krunen-Kranich csoda-hogy-sikerült-helyesen- leírni tusfürdő, ami finom gyümölcsös illatú, sokkal zselésebb állagú, mint általában a Balea tusik, viszont hatásában ugyanolyan jó. Odavagyok mostanában a Lush No Drought szárazsamponért, mivel a por állaga ellenére meglepően jól adagolható, maradéktalanul beledolgozható a hajba, majdhogynem illatmentes, valamint úgy dúsítja és emeli meg a hajtöveket, hogy nem marad utána az a ragacsos hajlakkszerű érzet, amitől a hideg ráz. Visszatértem a régi kedvenc One Direction You & I parfümhöz is, amit általában a hidegebb hónapokban használom, és írtam róla tesztet is anno, amikor először megvettem. Az utóbbi körülbelül egy évben kicsit háttérbe szorult, de még mindig tart a szerelem. 


Már régóta inkább alapozókat használok, de a Holika Holika Aqua Petit BB krémet nagyon kedvelem, és sokszor előveszem, mivel alig érezhető, hogy az arcomon van, a fedése közepes, egész nap tart, nem fényesedik ki könnyen, ráadásul körülbelül 1500 forintért hozzá lehet jutni online. A L'oréal Lumi Magique korrektorhoz is időről-időre visszatérek, mert nem csak világosítja a szem alatti területet, de a fedése is jó, és összességében is szép alapot képez. A NYX Proof It! szemhéjalapozója viszonylag új szerzemény, hihetetlenül kíváncsi voltam rá, annyi jót olvastam már róla, és nem kellett csalódnom, valóban bombabiztosan a helyén tartja a szemsminkemet akár 13-15 órán át is. Egyetlen negatívuma, hogy mivel pillanatok alatt betonbiztosra köt, ezért kicsit nehéz rajta a színeket satírozni, kell hozzá némi gyakorlás. A Facebook oldalon végigkövethettétek, ahogyan heteken át próbáltam levadászni a Maybelline The Burgundy Bar palettáját, amire végül Prágában sikerült lecsapnom, és azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb vétele volt, ugyanis imádom. Amióta megvan, nem is akarok mást használni, úgyhogy hamarosan érkezik róla a teszt, ha az égiek is úgy akarják. Hasonlóképpen érzek a szintén Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzsokkal is, az októberi kedvencekben is mutattam egy árnyalatot, novemberben pedig a 20 Pioneer szín volt a favorit, csak jókat tudok róla mondani, és alig várom, hogy Európába is megérkezzenek az új árnyalatok. 

Novemberben nem igazán néztem filmeket, vagy sorozatokat, viszont kedvenc YouTube csatornáim most is lettek. Az első a Beférek a bőröndbe?, ami egy alapvetően utazós témájú csatorna. Informatív, mégis szórakoztató, és olyan különlegesebb, Európán kívüli úticélokról van, illetve lesz rajta szó többek között, mint Kína, Indonézia, Ausztrália, vagy Új-Zéland. Ja, és érdemes lecsekkolni a hozzá tartozó honlapot is, amin még több érdekesség megtalálható. Biztosan sokan hallottatok már arról, hogy nemrég elindult az Ázsia Express nevű reality-féle műsor, aminek Ördög Nóri a műsorvezetője. Mivel a családjával utazott Ázsiába, ezért elhatározták, hogy készítenek erről egy vlogsorozatot Nánázsia címmel, ami elképesztő színvonalas és profi szerintem, tényleg nézzetek bele, semmi köze a tévés "sallangokhoz". Azóta már az is publikus, hogy ugyan nem fognak ténylegesen napi vlogolni, de innentől szeretnék megörökíteni az utazásaikat, így lesz még több videó is, ha az ázsiai kaland befejeződik. 

A napjaimat leginkább az egyetem kötötte le, de jártam hónap elején Prágában, és rengeteg szuper fotózásom volt novemberben, amiket szintén a kedvenceim közé sorolnék. 

Kedvenc dalok:

Ezeket szerettem tehát mostanában, és ahogy eszembe jutott, hogy mindjárt december, kinézek az ablakon, és havazik...jöhet is a karácsony akkor! 🎄

2017. november 26., vasárnap

Kívánságlista #8

Mostanában igencsak bevásároltam, így különösebb szükségem nincs semmire, ettől függetlenül viszont továbbra is bújom néha azért az internetet újdonságok és érdekesnek tűnő termékek után kutatva, amikből nincs kevés. Néhányat ezek közül reméltem, hogy be tudok majd szerezni a Black Friday alatt, de néhány webshop kínálata eléggé csalódás volt a kedvezmények mértéke és az ingyenes szállítási lehetőségek tekintetében, aminek legalább a pénztárcám örül. 

Amit leginkább szeretnék mostanában, az egy új hajvasaló, mivel a jelenlegit már legalább 5-6 éve nyúzom, és elkelne egy új. A Remington Shine Therapy típusát néztem ki, és valószínűleg karácsonyi ajándékként meg is fogom venni magamnak. Haj témánál maradva régóta nézegetem már a Lush samponkorongokat, azok közül is leginkább a New verzió az, ami az én hajamra a legmegfelelőbb lenne a leírás alapján. Rengeteg pakolást vettem mostanában, a Gliss Kur Winter Repair termékcsaládja azonban még így is izgatja a fantáziám, szóval ha kapható lesz még akkor, amikor az itthon levő hajápolóim nagy részét elhasználtam, akkor tuti beszerzek valamit innen. Mostanában mindenhol a Heimish All Clean Balm arctisztítót látom, szembejön velem Instagramon, különféle blogokon, csak idő kérdése, hogy mikor adom be a derekam, és rendelem meg én is.
A Clinique újdonságai közül leginkább a 2-in-1 Cleansing Micellar Gel sminklemosó keltette fel az érdeklődésem, mivel más márkák hasonló micellás géljeiről nem olvastam túl sok pozitív véleményt, ez viszont ígéretesnek tűnik. A Rimmel Lasting Finish 25H Breathable alapozója a hírek szerint hamarosan hozzánk is megérkezik, és mivel általában szeretni szoktam a márka alapozóit, erre is kíváncsi vagyok - nem mintha egyébként szükségem lenne mégegyre. Az utóbbi hónapokban a highlighterezésre is rákaptam - bár még mindig nem viszem túlzásba -, és emiatt szeretném beszerezni a BarryM Liquid Chrome Highlighter Drops highlighterek valamelyik árnyalatát. Kinéztem egyet-kettőt a Lime Crime Velvetines folyékony rúzsok közül is, de mostanában annyi rúzsom lett, hogy ezeknek a beszerzése még várat magára, viszont nem lesznek elfelejtve. 

Ennyi lett volna az álmodozás mára, aztán meséljetek, hogy ti mire szeretnétek lecsapni mostanában, vagy mit vettetek a Black Friday alatt! :)

2017. november 24., péntek

Személyes | Miért NEM lesz YouTube csatornám?

Amióta blogolok, a leggyakoribb kérdés, amit emberek feltesznek nekem az, hogy mikor kezdek majd el én is videózni. Nem titok, hogy sok videós barátom és ismerősöm van, néhányuk csatornáján láthattatok már, ettől függetlenül viszont a kérdésre mindig az a válaszom, hogy soha, és ezt komolyan is gondolom. A legtöbben nem értik, miért döntöttem így, hiszen ki ne akarna híres lenni a YouTube-on? Így most itt is kifejtem a legfőbb okokat.



Sztárkultusz: az a helyzet, hogy az évek múltán egyre inkább elborzaszt az a fajta rajongás, ami a videósokat körülveszi. Nem értem az aláírásokat, a közös képeket, és azt, hogy valakit "különlegesnek" gondolnak azért, mert tartalmat gyárt az internetre, amit nem csak a közeli hozzátartozói látnak. Ez manapság már a bloggereknél is jelen van - azt sem értem -, de talán a videósok esetében a legdurvább. Engem is ismertek már fel az utcán, üzletben, eseményen, amivel egyrészt nem tudtam mit kezdeni, másrészt persze örültem neki, de nem azért, mert akkor hú, most ismernek az emberek. Nyilván jó érzés, ha elmondják, hogy az én ajánlásomra vettek, vagy nem vettek meg valamit, segítettem nekik, szeretik olvasni a posztjaimat, de én az ilyen emberekre mindig partnerként, nem "rajongóként" tekintek, de valljuk be, ez csak akkor lehetséges, ha van közöttünk valamilyen kapcsolat. 22 éves múltam, és nem hiszem, hogy egy 10-13 éves kislánnyal ugyanolyan kapcsolatom lehet, mint egy velem egyidőssel, hiszen majdhogynem egy évtizeddel fiatalabb nálam. Sokszor úgy érzem, hogy az ilyesfajta rajongás nem is az adott személynek, vagy a tartalomnak szól, amit hanem ahhoz hasonló, mint amikor ötödikben énekesekért meg színészekért voltunk oda, csak éppen velük nem találkozhattunk. Igen, tudom, nem csak gyerekek vannak a YouTube-on, de tény, hogy ők nyilvánulnak meg a leginkább, ők járnak eseményekre, ők kommentelnek, ők írnak privát üzenetet, és egyszerűen nem tehetném meg, hogy 15-16 év alatt akkor én nem foglalkozom senkivel, viszont továbbra sem tudnék mihez kezdeni a lényegi infót nem tartalmazó kommentekkel, az értelmetlen kérdéseket tartalmazó privát üzenetekkel, vagy azzal, hogy százával szeretnének tőlem autogramot vagy közös szelfit. Ezek pedig manapság kikerülhetetlen dolgok, elvárás, hogy interakcióba lépj a "rajongóiddal", vegyél részt közönségtalálkozón, válaszolj a kommentekre akkor is, ha nem tudsz mit, meg úgy általában, építsd a közö(n)sséged. Én az ilyesmitől kellemetlenül érezném magam, frusztrálna a dolog, én nem szeretnék rajongókat. Nem egy alkalommal találkoztam már olyan esettel, hogy xy összvideós esemény után xy videósnak mocskolódó kommenteket írtak - "beképzelt lettél", és hasonlók - mert az adott személy épp sietett valahova (lehet, hogy éppen wc-re, ki tudja), és ezért nem állt meg autogramot osztogatni és beszélgetni. Ha egy embernek megáll, akkor perceken belül még ötven körbeveszi, és sosem jut el oda, ahova kéne, nevetséges ezt beképzeltségként aposztrofálni. Nemrég kitört a botrány, hogy a Hello World nevű videósok által szervezett rendezvényen nem mindenki tudott találkozni a kedvencével - holott ez nem egy "meet & greet" eseményként lett megszervezve. Ma már nincs ilyen, hogy "ez nem egy meet & greet, hanem csak érezzétek jól magatokat, és mi (videósok) is ott leszünk". Nyilvánvalóan mindenki velük akar találkozni, ha lehet, nem "szimplán" jól érezni magát. 
Igen, töredelmesen bevallom, én nem tudnék mit kezdeni azzal, ha valaki kijelentené nekem, hogy én vagyok a példaképe. Csak annyit tudnék kérdezni, hogy miért is? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. Ugyanúgy van véleményem, mint bárkinek, csak éppen azt az utat választottam, hogy kifejezem egy internetes platformon, ettől viszont még nem vagyok több másoknál, és én is tévedhetek. Élvezem, hogy a blogomat nagyrészt 18 éven felettiek olvassák, és nem ritka akár anyukám korosztálya is, így igazán jó hangulatú, informatív és értelmes beszélgetés tud kialakulni a posztok alatti kommentekben, vagy a Facebook oldalon, esetleg az Instagram live-okban. 

Szereplési vágy hiánya: nem érzem igényét, hogy videós formában kitegyem magamat az internetre, és / vagy megmutassam az életem. Itt a blogon elsősorban nem én vagyok a lényeg, hanem az álláspontom, a véleményem bizonyos dolgokról - leginkább termékekről -, amik persze, részét képezik a személyiségemnek, de mégsem az a fő fókusz. Sokkal többet ér számomra, ha valaki egy posztom alapján saját maga belegondol olyasmibe, amibe azelőtt esetleg nem, vagy éppen rátalál egy olyan termékre, filmre, sorozatra, ami más esetben elkerülte volna a figyelmét. Valakinek biztos az imponál, ha százával kapja az ajnározó kommenteket az aktuális róla készült képre Instagramon, vagy a dicséreteket, hogy milyen jó a stílusa, milyen szép az íróasztala, vagy milyen "különleges", én viszont ezt felszínesnek érzem. Nálam is vannak személyes tartalmak, ezeket viszont mindig igyekszem úgy közölni, hogy ne szimplán az jöjjön le belőle, hogy nekem milyen csodás, vagy éppen szar, hanem gondolatébresztő módon, amihez mindenki hozzáteheti a sajátját. Tudom, emberi igény, hogy belelássunk a másik életébe, megtudjuk, hogy kivel jár, milyen betegsége van, mennyit keres, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nézek napi vloggereket, de akiket nézek, azokról mind elmondható, hogy nem csak azért teszem, mert jó kukkolni. (A "hangulatblogok" sem kötnek le, én információt és gondolatokat szeretnék, nem szép képeket és három szépen megszerkesztett mondatot, arra ott az Instagram.) A YouTube esetében legtöbbször nem is igazán a tartalom, hanem annak gyártója van előtérben, ami számomra egyáltalán nem vonzó. Nem szeretek szerepelni, és néha azt is bánom, hogy egyáltalán feltűntem másoknál.  (Hasonló okok miatt nem láttok egyébként az Instagramomon sem túl sok képet és szelfit rólam.) 

Technikai felszereltség hiánya: van egy jó kamerám, tudom is használni, hát hol itt a probléma? Nos, a videózás ma már lényegesen több felszerelést igényel, mint azt bárki gondolná. Fények, állvány, mikrofon, igényes háttér, vágóprogram, vágáshoz megfelelő számítógép, objektívek, és most csak azokról az "alapvetésekről" beszéltem, ami lassan szinte mindenkinek van. Sajnos túlzás az az állítás, hogy akár egy telefonnal is elkezdheted, mert nem a minőség számít, mert beszélhetsz bármilyen jól, lehetnek szuper ötleteid, de mivel a YouTube alapvetően egy vizuális platform, a kutyát sem fogod érdekelni, ha egy idő után nem fejlesztesz. Belehallatszik az utca / a mosógép / anyukád zaja, zavar a kanapé a háttérben, szemcsés a kép, nem elég éles a kép, ferde a kép, sötét a kép, túl világos a kép, remeg a kép, a fókusz miatt nézhetetlen, miért hagytad benne az őőő-zést, túl sok a vágás...oldalakat tudnék teleírni azokkal a nézők által különféle videók alatt hagyott kommentekkel, amik szimplán az audio/vizuális élményt kritizálják - még akár vlogok esetében is. Nem egyedül élek, nem Pinterestről szedtem a szobám, és jelenleg nincs anyagi keretem egy olyan laptopra, amivel meg tudnék nyitni egy vágóprogramot. Ha saját magam szórakoztatására gyártanám csak a videókat, akkor felvenném, és tárolnám a winchesteren. Mindenkinek, aki nyilvánossá teszi a videóit célja egy kicsit, hogy nézettséget, feliratkozókat szerezzen, ez pedig nem megy anélkül, hogy az adott tartalom (potenciális) fogyasztóira nem hallgatunk, ha mást nem, legalább olyan tekintetben, hogy ők mit és hogyan néznek szívesen. 

Nem érdekel más preferenciája: ez részben összefügg az előző ponttal, és ez a fajta hozzáállás nagyrészt magyarázza azt is, hogy miért nem vagyok "topblogger". Olyan tartalmat gyártok, ami nekem tetszik, és nem igazán érdekel, hogy mi a trend, és mi "fancy". Ha én nem értem a "mi van a telefonomon" videók létjogosultságát, akkor kérheti bárki, és lehet akármilyen népszerű, nem fogok olyat csinálni. A blogon is előfordult már, hogy valamilyen bejegyzést rengetegen kértek, aztán amikor megcsináltam és kikerült, alig kattintottak rá. Valamilyen tekintetben igyekszünk kiszolgálni az igényeket, de ahogy a blogon sem fogom a képeim és a sablonom stílusát a jelenlegi divathoz alakítani, addig egy videóban sem kennék fel másik rúzst azért, mert valakinek az előző nem tetszett rajtam. 

De legfőképp nem vonz: néha-néha eszembe jut, hogy mennyivel egyszerűbb lenne egy kedvences vagy elfogyott termékes posztot videó formájában rögzíteni, mint fotózgatni és szöveget írni hozzá, de aztán ez a gondolat gyorsan szertefoszlik, és rájövök, hogy valójában a fent említett okok miatt, és azokon kívül sem igazán vonz ez az egész. Ahogy a fotózás esetében, itt is inkább a kamera másik oldalán szeretek állni, és szívesebben ötletelek másoknál.

Persze van még ezer másik ok, ami miatt ez a világ nem nekem való, és innentől kezdve ha valaki felteszi nekem az ominózus kérdést, elég lesz megmutatnom neki ezt a posztot. Nem állítom, hogy életem végéig ezen az állásponton leszek, mert mint ahogy már fentebb említettem, én is ember vagyok, változhatnak a preferenciáim, de jelenleg úgy érzem, hogy mivel ez az egész YouTube dolog egyre nagyobb méreteket ölt, nekem nincs helyem benne. Hogy megérné-e kipróbálni, azt nem tudom, de jelenleg nem is foglalkoztat a gondolat.

2017. november 22., szerda

Teszt | Golden Rose Longstay Precise Browliner szemöldökceruza

Mint már tudhatjátok, nagy kedvencem a Catrice automata szemöldökceruzája, azonban mivel az hihetetlenül gyorsan fogy, elkezdtem alternatívák után kutatni, hátha találok olyat, ami felér hozzá, de nem kell 1-2 hét után búcsút mondanom neki. Így találtam rá a Golden Rose szemöldökceruzára, ami ígérete szerint vízálló és kellően precíz, ráadásul az ára sem vészes.


Én a 102-es árnyalatot választottam a netes színminták alapján, amikre érdemes rákeresni, mert a 107-es árnyalat például jóval világosabb ennél, a 103-mas viszont sötétebb. Utólag meggondolva nekem is lehet, hogy egy világosabb színt kellett volna választanom, mert ez épphogy nem túl sötét. 
Csomagolásában engem az Anastasia Beverly Hills Brow Wiz-re emlékeztet, ami talán nem véletlen.  A hegye nagyjából ugyanolyan vastagságú, mint a Catrice ceruzának, az állaga viszont keményebb,  inkább waxos, mint krémes, ezért egyrészt könnyebben kontrollálható, másrészt nem fogy olyan gyorsan, én már legalább 1-másfél hónapja használom napi szinten, és körülbelül az egyharmada megvan még. Emiatt ugyanakkor számomra talán kicsit kevésbé természetes a hatása, mint a Catrice-t használva, azzal valahogy szebb és vékonyabb szálakat tudok húzni, de nem feltűnő a különbség, szerintem csak én veszem észre. A tartóssága szuper, egész nap tart, és valóban vízálló, és a hátulján levő kefe is jól használható.



0,09 gramm terméket tartalmaz, és én Pink Pandáról rendeltem 2090 forintos áron.

Összességében szerintem megéri kipróbálni, mert körülbelül 1-2 hónapig elég napi használat mellett, és szép eredményt lehet elérni vele, ami még tartós is. Kíváncsi vagyok egyébként a márka többi termékére is, mert sokáig csak a körömlakkjaikat ismertem, de amint látjátok, vannak sminktermékeik is egészen elérhető áron. 

2017. november 20., hétfő

Új termékek a hajápolásomban #12

Elhiszitek, hogy legutóbb júniusban, tehát kis híján fél éve volt utoljára ilyen poszt?! Nem tudom, hogyan sikerült ilyen hosszúra nyújtani, mert az utóbbi hónapokban ráadásul rengeteg újdonságot szereztem be, de a lényeg, hogy most ismét összegyűjtöttem a hajápolásom új tagjait, és igyekszem ezentúl nem elfeledkezni a bemutatásukról. 


Pantene Pro-V micellás sampon: jól olvassátok, micellás! Elvileg micellás víz van benne, de állagát tekintve nem sokban különbözik egy átlag sampontól, viszont örülök, hogy megvettem, mert szuper. Jól habzik, az illata pont olyan, mint az ősrégi neonzöld Fructis termékcsaládnak, és láthatóan lassabban zsírosodik a hajam, ha ezt használom anélkül, hogy szárítana. 

Balea Schönheits Geheimnisse balzsam: még Ausztriában vettem nyáron, mert akkor újdonságnak számított, és itthon nem lehetett kapni, azóta viszont már hozzánk is behozták. Viszonylag híg, hatásában átlagos termék, leginkább akkor szoktam használni, ha hajmosás előtt felvittem valamilyen olajat vagy szérumot, így nincs szükségem annyira intenzív hidratálásra, viszont az illatáért odavagyok, mostanában szeretek mindent, ami kókuszos. Érdekel egyébként ennek az új termékcsaládnak a többi tagja is, szerintem fogok még próbálkozni velük.

L'Oréal Botanicals Strenght Cure Coriander hajpakolás: a sampon párját nagyon szeretem, és ezzel is elégedett vagyok, ráadásul együtt és külön-külön is jól működnek. A pakolás kellően sűrű és tápláló, bár az illata elég megosztó lehet, viszont nem marad meg tartósan a hajban. Fontos, hogy alaposan ki kell öblíteni, mert ragaszkodóbb a textúrája, mint más hasonló termékeknek, a hajam viszont könnyed és szuperpuha, miután használtam. Elég megosztó pakolás egyébként, van, aki imádja, de olyan is, akinek egyáltalán nem vált be, szerencsére én az első csoportba tartozom. Az ára kicsit húzós, akciósan éri meg igazán.

TIGI S-Factor Flat Iron Spray hővédő: jópár hete használom, és nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, hogy megtaláltam a tökéletes hővédőt. Amikor először kipróbáltam megijedtem, mert olajos a textúrája, és egy másik TIGI olajos hővédő spray-vel jártam már úgy, hogyha nem centiztem ki a mennyiséget, akkor iszonyatosan zsírosította a hajam, ezzel viszont nincs ilyen problémám, a teljes hajamat végigfújkálhatom vele - természetesen jó messziről -, akkor sem nehezíti el. A hővédő hatásáról nehéz nyilatkozni, az viszont biztos, hogy könnyebb kivasalni vele a hajamat, és tartósabb is az eredmény, egyedül az illata fura, valamilyen cukorkára emlékeztet, de gyorsan elillan. Ez sem olcsó, de sokáig elég lesz, és már csak azért is újra fogom venni, mert nem igazán találok olyan hővédőt a drogériákban, ami nincs tele alkohollal. 

Ebből a válogatásból tehát a sampon és a hővédő az abszolút kedvencem, de a balzsamot és a pakolást is ajánlom, szeretem őket :)

2017. november 18., szombat

Zsákbamacska | Mi volt a Krémmánia Beauty Boxban? #2

Amint megtudtam, hogy érkezik a harmadik Krémmánia Beauty Box, hihetetlenül izgatott lettem, és a felsorolt márkák alapján azonnal tudtam, hogy meg szeretném majd rendelni, ugyanis az első nagyon tetszett. Szerdán szerencsére minden probléma nélkül kézhez is kaptam, és indulhatott a bontogatás. 


A rendelési és szállítási komplikációkról valószínűleg már mindannyian hallottatok, ezért nem fejteném ki. Sajnálom azokat, akiknek a rendelés leadása után mégsem jutott doboz, remélhetőleg találnak a lányok megoldást, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyen. Engem olyan tekintetben érintettek a webáruházzal kapcsolatos problémák, hogy a doboz mellett mutatta az ingyenes Foxpost szállítást, a rendelés véglegesítésekor azonban automatikusan hozzárendelte a 890 forint szállítási díjat, nem tudtam ingyenes opciót elővarázsolni, így kénytelen voltam kifizetni, holott másoknak sikerült ingyenesen. 


A termékeket rejtő doboz ismét szép és praktikus, lassan már mindent ilyenekben tárolok itthon. Őszinte leszek, szerintem ennek a kiadásnak a tartalma kicsit gyengébbre sikerült, mint az előző kettő esetében, de félreértés ne essék, ettől még összességében elégedett vagyok, csak néhány márkától személy szerint kicsit mást vártam. Évi és Judit készítettek egy behind the scenes videót is, amiben mesélnek kicsit a dolog hátteréről, azalapján már jobban értek egy-két dolgot, de mindjárt kifejtem, mire gondolok.
Természetesen én is hallottam már az Artdeco szemhéjalapozójáról, de még sosem próbáltam, ezért örülök, hogy ezek után letesztelhetem majd. A The Body Shop mandulatej és méz tusfürdő mini kiszerelése tökéletes lesz utazáshoz, és bár magamtól sosem választottam volna ezt az illatot - alapvetően nem szeretek semmit sem, ami mézes -, azt kell mondjam, hogy tetszik. A Nivea testápoló tejre sokan panaszkodtak, hogy unalmas, én viszont úgy vagyok vele, hogy testápolóból sosem elég, és a Q10 Plus C éjszakai arckrémre is kíváncsi vagyok, sosem használtam még kifejezetten éjszakára való hidratálót. A Bioderma Hydrabio szérumot már használtam korábban, és elégedett voltam vele, és valószínűleg ezt is utazásokkor fogom elhasználni. A Kell A Púder tusecset tökéletes lesz a szemöldökömhöz, pont szerettem is volna egy új ferde ecsetet venni mostanában, de így ez a gond is megoldva. 


A Desigual Fresh Bloom parfüm a leírása alapján egyáltalán nem az én világom, megszagolva viszont egy szuper tavaszi-nyári parfümnek tűnik, ráadásul ez a 15 ml-s kiszerelés a kis mérete ellenére egész kiadósnak tűnik. 


Makeup Revolution pirosító univerzális darab, és valóban jó minőségű, ám rengeteg ennél különlegesebb pirosítóm van, így nem tudom, mennyit fogom használni,  viszont ez valószínűleg csak számomra probléma, mert nem mindenkinek van ekkora sminkkollekciója, vagy ír beauty blogot. A Catrice Glam & Doll False Lashes szempillaspirálból volt már egy a legutóbbi Pixibagben, és bár nagyon szeretem, így biztosan el fogom használni ezt is, de talán nem tévedek hatalmasat, ha azt mondom, hogy a legtöbben jobban örültek / örültünk volna inkább egy terméknek kettő helyett az újdonságok közül. Ugyanez igaz a Volumizing Lip Booster ajakdúsító szájfényre is, amelyet bár sokan dicsérnek, én valószínűleg nem fogom elhasználni, ugyanis rúzsos lány vagyok, és nem szeretem a mentolos bizsergető hatást ajaktermékben. (Kivétel a Carmex, de az nálam nem bizserget.) Az Essence Sweet Cherry körömreszelő kétségkívül praktikus, rögtön a neszeszeremben landolt, de itt is szerencsésebb lett volna egy körömlakk, sminktermék, netalán kézkrém, a L.O.V Unexpected Metallic szemhéjpúder minta pedig...valószínűleg a legtöbbünknek ez okozta a legnagyobb csalódást, nem vártuk, hogy pont tőlük lesz majd minta a dobozban. Értem én, hogy magas darabszám, és a forgalmazók készletei is végesek, de kicsit azért többet vártam - még akkor is, ha esetleg ezzel a kijelentésemmel esetleg rossz arcnak tűnök a márkák szemében. (Aki olvas, az meg úgyis tudja, hogy nagy drogériás kedvenceimről van szó, de ez most nem annyira jött össze szerintem.) Éviék ugyanakkor elmondják a videóban, hogy ezeket az apróságokat azért engedték, mivel a fentebb említett három márka egy céghez tartozik, és a két Catrice termék volt a "fő" meglepetés. 


Néhány kupon is lapult a dobozban, amiket bár én nem fogok felhasználni, tudok olyat, akinek például a The Body Shopos hasznára válik majd.

Összességében a legtöbb dolgot szívesen használom majd, és valószínűleg legközelebb is fogok rendelni, mert az alap 4990 forintos árat ettől függetlenül maximálisan megéri még azok nélkül a termékek nélkül is, amikkel nem voltam maradéktalanul megelégedve. Sokan ugyanolyan elégedettek voltak, mint az előző alkalmakkor, úgyhogy mindentől függetlenül ismét gratulálok a Krémmániás lányoknak, jó ez az irány, várjuk a következő kiadásokat! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...