2017. június 26., hétfő

Tényleg megéri?! | Bath & Body Works Cucumber Melon Ultra Shea testápoló

Legutóbb ugyanennek a márkának az egyik tusfürdőjéről írtam, és azzal együtt rendeltem egy testápolót, vagy becsületes nevén testkrémet is. Többféle is létezik náluk, van folyékonyabb állagú lotion, meg ez a fajta, ami Ultra Shea néven fut, és táplálóbbnak ígérkezik. A lábszáram és a karom például az év minden szakában hajlamos a kiszáradásra, így nyáron sem hanyagolhatom el a hidratálást, de ilyenkor azért a gyümölcsösebb, frissebb illatokat preferálom testápolók tekintetében is, emiatt esett a választásom a Cucumber Melon verzióra.


Nyáron imádok mindent, ami dinnyés, ugyanakkor el nem tudtam képzelni, hogy ezzel az uborka mégis hogyan párosítható. Ezen a két illatjegyen kívül egyébként található még benne mézharmat, grapefruit és némi fás aroma is, leírás alapján tehát kétségkívül egy különleges illatról van szó. Megmondom őszintén, amikor először kipróbáltam, nem igazán nyűgözött le, mert bár egyértelműen a dinnye és az uborka illata dominált, nem volt annyira frissítő, mint vártam, és volt benne valami erőteljes édes virágosság, amit kicsit fullasztónak találtam. Viszont minél többször használtam, annál inkább kezdtem megkedvelni, éppen ezért kíváncsi lennék, hogy például a tusfürdő esetében mely illatok dominálnak inkább. Alapvetően elég erőteljes az illata, viszont nem annyira tartós a bőrön, hogy ez zavaró legyen, 2-3 óra után már épphogy csak érződik, amit én a nagy melegben nem is bánok, pláne akkor, ha este kenem be magam.


Állagát tekintve a shea miatt azt gondoltam, hogy egy sűrű, testvaj jellegű krémről lesz szó, ehelyett viszont kifejezetten krémes, és jól terül. Nem kell belőle sok, egy babszemnyi bővel elég például a karomra. Nem hagy ragacsos érzetet, és bár nem szívódik be olyan gyorsan, mint egy vizes állagú testápoló, nincs fullasztó érzete még nyáron sem. A shea vajon kívül egyébként van még benne glicerin, aloe vera gél és kókuszolaj is, úgyhogy a hidratálás garantált, ráadásul nem csak ideig-óráig. Az összetevőlistát egyébként ide kattintva elolvashatjátok, mert bár az illat más, az összetevők ugyanazok, csak a végén kicsit más arányokban. 
226 gramm terméket tartalmaz, 3700 forint környékén kapható, és ezt is Notinoról rendeltem. Az illatcsaládból egyébként kapható még az oldalon ezen kívül tusfürdő, testápoló, testpermet, valamint kézkrém is.

Összességében nagyon szeretem használni ezt a terméket, a formula különösen tetszik, pláne, hogy nyárra és télre is tökéletes, és nem csak akkor, ha valakinek extrán száraz a bőre. A teljes árát alapvetően sokallom, viszont akcióban kifogva szuper, már csak az extra illatok miatt is, így biztosan nem fogok bírni magammal, és egyszer-egyszer veszek majd belőle másfélét is, főleg a karácsonyi és őszi verziók érdekelnek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése