2017. szeptember 28., csütörtök

Szeptemberi kedvencek

Itt van az ősz, itt van újra, kezdhetném stílusosan, de egyrészt sosem szerettem Petőfit, másrészt jelenleg ha az időjárást nézzük, sokkal inkább van nyár, vagy tavasz, mint ősz. Mindenesetre én készen állok, sőt, ha lehetne, holnap már karácsonyoznék, csak sajnos még nem tartunk ott. Helyette viszont elkezdődött az egyetem, ismét pocsék az órarendem, és társai, de hagyjuk is, és inkább nézzük, hogy miket szerettem szeptemberben! 


Ismét van egy kézmosó kedvencem, méghozzá a Radox Feel Hygienic + Replenished, amire csodák csodájára még a család egyetlen tagja sem panaszkodott, mert az előző bazsalikomos-pink grapefruitos változatra bizony érkeztek kritikák. Ugyanakkor eléggé férfias az illata, úgyhogy aki ezt nem szereti, annak nem ajánlom. Az Isana Kuba tusfürdő nem éppen őszies illat, de én a hidegebb hónapokban is szeretek egy-két gyümölcsösebb tusit a fürdőben tartani, talán még elcsíphetitek, mert egyébként limitált kiadás. Szintén limitált volt a TBS Spiced Apple tusfürdője tavalyról, amivel kapcsolatban Instagramon írtam, hogy engem arra a balatoni hotelre emlékeztet valamiért, ahol gyerekkoromban mindig nyaraltunk, ezért is áll közel a szívemhez. Szinte amint beköszöntött a szeptember, a kezem ismét elkezdett pikkelyesre száradni, úgyhogy a Zoella Wonder Hand kézkrémnek (teszt itt) nagy hasznát veszem, arról nem is beszélve, hogy a hatása mellett az illatáért is odavagyok.


Az utóbbi hónapokban rengeteget használtam a Catrice Even Skin Tone alapozóját, amit már sajnos nem lehet kapni, pedig szuper darab volt. Tőlem nem megszokott módon egy highlighter kedvencem is lett, méghozzá az Essence Prismatic Hololighter Stick, egyszerűen imádom, és sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni. A Lovely Nude Make Up Kit paletták közül a rózsás árnyalatokat tartalmazó bár első ránézésre nem az én stílusom, de van benne néhány szép őszi szín, ezek a paletták pedig amúgy is megérik az árukat. Megrendeltem nemrég a Golden Rose Longstay Precise szemöldökceruzát, mert Smejkától jókat hallottam erről, illetve a márka más termékeiről is. Mivel helyet kapott ebben a bejegyzésben, valószínűleg már sejthető, hogy a tapasztalataim pozitívak, de lesz róla külön teszt. Ajakra való termékek tekintetében abszolút szerelem a Rimmel Provocalips folyékony rúzsok Play With Fire árnyalata, amely hihetetlenül pigmentált és extrán tartós - ráadásul a jelenleg futó nyereményjátékomon nyerhettek egyet három további Rimmel termékkel egyetemben -, valamint az új Catrice Ultimate Matt rúzsokra is érdemes egy pillantást vetnetek, ha szeretitek a matt végeredményt, én a 060-os árnyalatot vettem meg közülük, de tervezek erről is tesztet. 

Videósok közül ismét hármat említenék: DSLRguide, vagy polgári nevén Simon Cade csatornáját már évek óta követem, és azon kívül, hogy egyedi hangulatú és tartalmas filmezéssel kapcsolatos technikai tartalmat gyárt, az elmúlt időkben elég sok videója szól arról, hogy sokan, akik valamiféle művészeti foglalkozást űznek, sokszor nem találják a helyüket a világban, és úgy érzik, hogy sosem elég jók. Igencsak fel tudja nyitni a szemét az embernek, csak ajánlani tudom. Christina Dohertyről azért nem írtam eddig, mert viszonylag szűk rétegnek szól a csatornája, de én már régóta követem, és az egyik kedvencem. Leginkább heti vlogol, valamint edukációs és felvilágosító jellegű videókat készít a saját betegségéről - és az ehhez kapcsolódó egyéb betegségekről -, ami az itthon kevéssé ismert Ehlers-Danlos-szindróma. Engem kifejezetten érdekel az ilyesmi, de ezen kívül Christina személyisége is nagyon megkapó, minden hétfő este várom az új heti vlogot, egyszerűen a nehézségei ellenére jó nézni, amit csinál. A WatchCut Video csatornát ismertem már korábban, de csak szeptemberben kattantam rá teljesen. Hihetetlenül érdekes, kreatív, és néha kicsit polgárpukkasztó videókat készítenek különféle társadalmi témákban, az én személyes kedvenceim azok, amikor gyerekek reagálnak valamire, rettentő vicces és elgondolkodtató.


Az egyetem miatt nem igazán van időm mostanában tévézni, vagy filmeket nézni, viszont péntek esténként az elmúlt pár hétben mindig leadtak a Viasaton egy-egy Harry Potter részt, ami tökéletes levezetője volt a hétnek, illetve elkezdődött az X-Faktor, ami trash, meg minden, de imádom.
Szeptemberben voltam olyan szerencsés, hogy két blogger eseményen is részt vehettem, először az Avon meghívásából Köveskálon, majd pedig a The Body Shop karácsonyi termékeinek bemutatóján. Mindkettőről készült beszámoló, ha kíváncsiak lennétek rájuk, és esetleg még nem olvastátok :)

Kedvenc dalok:
Hurts - Ready To Go
USEME - Ami felkavar
Praytell - Better Together
The Libertines - Don't Look Back Into The Sun
The Vaccines - If You Wanna
Passenger - Manchester
Lana Del Rey - White Mustang
MUTEMATH - Everything's New
Sarah Close - Only You
Stu Larsen - Chicago Song

4 megjegyzés:

  1. Azt a Zoella kézkrémet meg fogom nézni magamnak. :)
    A TBS karácsonyi illatok közül az almásat én is nagyon szerettem, de a legnagyobb kedvencem eddig a Vanilla Chai volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is visszatér most, úgyhogy öröm és boldogság! :D

      Törlés
  2. Köszi az említést, örülök, hogy bejött a ceruza.^^

    VálaszTörlés