2017. szeptember 13., szerda

Teszt | NYX Stripped Off arctisztító balzsam

Talán tudtátok, talán nem, hogy a NYX-nél a sminktermékeken kívül elég nagy választékban kaphatók arcápolási termékek is, de úgy veszem észre, hogy ezek kevésbé népszerűek, vagy ismertek - legalábbis itthon. Még nyáron teljesen véletlenül bukkantam rá az üzletben a Stripped Off arctisztító balzsamra, és mivel már régóta szerettem volna kipróbálni egy ilyesmi állagú terméket, el is hoztam magammal.


Az egész arcápolási vonal csomagolásában a letisztult, fekete-fehér dizájnt követi, nincs rajtuk semmi csicsa, csak a legfontosabb információk. A termék maga tégelyes, ez általános dolog a sminklemosó balzsamoknál, és bár megoszlanak a vélemények, hogy mennyire higiénikus, de nekem eddig még semmi problémám nem volt vele. Egyébként lefóliázva kapható, tehát biztosan nem nyúltak még bele előttünk.


Alapvetően amint hazaérek, első dolgom, hogy kétfázisú sminklemosóval és / vagy micellás vízzel lemosom az arcom, a fürdőkádon kívül nem szeretek leöblítendő termékeket használni, mivel béna vagyok, és állandóan mindent szanaszét pacsálok, ezért ezt akkor használom, hogyha különösen erős smink van rajtam, vagy éppen azonnal fürödni megyek, miután hazaértem. Sziget közben például kifejezetten jól jött, hogy hajnalban egy lépésben letudhattam mindent még a kádban.
Az állaga olyan, mint a vazeliné, sűrű és valóban balzsamos, de nedves bőrön jól terül. Az én arcomra általában 2-3 borsónyi elég szokott lenni belőle, majd miután eloszlattam, körülbelül fél percig masszírozom vele az arcomat, hogy mindent feloldjon, majd bő vízzel leöblítem. Elég ragaszkodó anyag, de néhány öblítéssel maradéktalanul eltávolítható anélkül, hogy zsíros, fullasztó érzetet hagyna maga után. Ami számomra a legfontosabb, hogy szemre is használható, és még a vízálló, vagy tartós termékeket is lehozza, igaz, hogy ezesetben ajánlott kétszer felvinni, de nekem még sosem kellett utána másik lemosót használnom. Nem csípi a szemet, nem irritál, és nem is szárít, az illata minimális, gyümölcsös jellegű. Az összetevőit ide kattintva olvashatjátok el.


100 grammos kiszerelésben kapható, ez pont az a mennyiség, ami kiadós, de nem romlik meg idő előtt - 12 hónapra szól a szavatossága -, és ha jól emlékszem, 2290 forintba kerül a Westendben és az Allee-ban található NYX üzletben, ami szerintem szuper ár érte.

Bár még mindig kíváncsi vagyok néhány drágább alternatívára is, ezt csak ajánlani tudom, és ha azok sem tudnak sokkal többet, akkor valószínűleg ezt fogom újravenni. Ezen felbuzdulva meg fogom nézni a többi lemosót is a NYX-nél, mert ha ugyanilyen hatékonyak, akkor az egy igencsak jó hír, ugyanis tényleg nagyon jó áron kaphatók. 

2 megjegyzés:

  1. Örülök a beszámolódnak, nagyon kíváncsi voltam erre a termékre. Én egy Pupa smink eltávolító balzsamot vettem, hasonlóan jó vele a tapasztalatom. Drágább, 5200 forint volt, de a Pupa a mennyiséget ml-ben adta meg, és 100 ml, ami így a képeid alapján jóval többnek tűnik. Viszont a szülinapi kedvezményemet ez volt az egyik termék, amire beváltottam, így végül 2600 forint volt, annyit pedig bőven megért.

    Ja, köszönöm a Trend it Up tippet, alaposan be is vásároltam belőle :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. n a Clinique-t nézegetem már régóta, viszont olvastam hogy van, akinél idő előtt megromlott (az 125 ml), másnál meg a szempillaspirált nem hozza le, úgyhogy lehet, hogy inkább mintát kéne kérnem belőle, mielőtt 7000 forintot elköltök rá. A The Body Shop kamillás arctisztító vajat is nézegetem, szerintem azt meg is fogom majd venni, mert még senkitől sem hallottam, hogy panaszkodott volna rá.
      A Trend It Up akciót nem igazán hirdették, nem is értem, pedig így végképp baromira megéri vásárolni tőlük.

      Törlés