2017. október 29., vasárnap

Októberi kedvencek | 2017

Októberben sok újdonságot vettem, csak éppen kísérletezni nem volt időm és energiám, de azért sikerült néhány új kedvencet avatni, amiket örömmel ajánlok nektek is. Engem még szinte egyáltalán nem kapott el az őszi hangulat, valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy egészen idáig szinte nyári melegek voltak, de majd talán ezután...


Még nyáron vettem, de csak most került sor a Nivea málnás-rebarbarás tusolóhabjára, aminek eléggé visszafogott gyümölcsös illata van, így ezt akkor használtam, amikor nem akartam különösebb illatfelhőt. Ennek totálisan az ellentettje a TBS Vanilla Pumpkin tusfürdő, mert intenzív vaníliás-fűszeres-sütőtökös illata van, és az egész fürdőt belengi. Amennyire nem jött be a testápoló, annyira szeretem a Zoella Snow Polished testradírt, aminek kinyomáskor szinte gumis állaga van, és utána válik egy habzó testradírrá. Hatékony, mégsem karcol, és természetes szemcsékből áll - vagy só, vagy cukor, de inkább utóbbira tippelek -, ezért a környezetet sem károsítja. Arcápolás terén több krémet is használgattam októberben, de leggyakrabban a Clinique Pep-Start Hydroblur hidratálót használtam, amiről a részletes tesztet ide kattintva olvashatjátok el. 


A reggeli sminkrutinom állandó tagjává vált a The Ordinary High-Adherence primer, mert valóban szebben mutat és tovább marad fent bármilyen alapozó a bőrömön, ha ezt kenem alá. (Ígérgetem már a tesztet egy ideje a használatban levő The Ordinary termékeimről, remélhetőleg novemberben már meg is tudom majd írni.) Féláron kiárusítva vettem meg a Trend It Up Skin Supreme púderét 030-as árnyalatban, és összességében elégedett vagyok vele, szép végeredményt ad, bár néhány óra után ezt sem árt frissíteni. Szintén 50% kedvezménnyel csaptam le két Trend It Up Intense Color szemhéjtusra 040 (balra) és 010 (jobbra) színben, és nem bántam meg, mert könnyű velük dolgozni, pigmentáltak, és nagyon tartósak, ezért ha még találtok belőlük esetleg, csak ajánlani tudom őket. Sajnos az üzletekbe még mindig nem kerültek ki, de a Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzsok egyszerűen zseniálisak, tartósságban a Rimmel Provocalipssel vetekednek, és legszívesebben az összeset felvásárolnám belőlük. A 35 Creator árnyalatot sokat hordtam októberben, erről is érkezik a teszt hamarosan. Szuperek még az új s-he ultra matt rúzsok is, a 65-ös színűt állandóan a táskámban hordom, annyira kényelmes viselet, bármikor szívesen felkenem. Ne arra totálisan matt formulára gondoljatok, az evést nem is bírja, de 1000 forint körüli áron szinte verhetetlen. (Erről is tervezek majd külön posztot.)

Kép forrása: sorozatjunkie.hu
Ciki, nem ciki, de a szombati kötelező X-Faktor adag mellé betársult vasárnapra a Sztárban sztár is, amit az idei szériáig egyáltalán nem néztem soha, de rá kellett jönnöm, hogy rendkívül szórakoztató és színvonalas. Újraindult az On The Spot is szerda éjszakánként, továbbra is zseniális és elgondolkodtató, plusz ajánlom hozzá az Eszterrel és Andrással készült Elviszlek magammal epizódot is.

Ezen kívül sajnos túl sok szabadidőm nincs most az egyetem miatt, ezért is ritkultak meg a posztok, ez most egy ilyen időszak, és a vizsgaidőszakig ez már csak rosszabb lesz. (Mondjuk legalább az ösztöndíj összejött.) A múlt heti Cosmopolitan Blogger Dayre azért eljutottam, bár beszámoló idén sem nem készült belőle, és különösebben a véleményemet sem szeretném kifejteni, de jó volt azért találkozni néhány olyan emberrel, akikkel először futottam össze, vagy régi ismerősök, de ritkán látjuk egymást.

Kedvenc dalok:
Asking Alexandria - Into The Fire
The Vaccines - No Hope
James Arthur - Safe Inside
Enter Shikari - Rabble Rouser
Noel Gallagher's High Flying Birds - Holy Mountain
Noel Gallagher's High Flying Birds - Fort Knox (november végén jön az új album!)
Liam Gallagher - For What It's Worth
Kodaline - Ready To Change
Disturbed - Down With The Sickness
Gregory Alan Isakov - Big Black Car
Iron & Wine - Each Coming Night
Lots Holloway - Slow Down

Összességében nem voltam lenyűgözve ettől a hónaptól, tényleg kinyírnak minket a suliban, úgyhogy már most a decembert várom, hogy végre vége legyen a félévnek. Viszont legalább már kint vannak a karácsonyi dekorációk az üzletekben! 

2017. október 27., péntek

Elfogytak #29

Egy hónapon belül két elfogytak poszt? Hát igen, eléggé belehúztam, remélem nem bánjátok. Szerencsére viszonylag sok smink is van, ennek örülök, mert mostanában vettem egy-két dolgot például a Glamour-napokon is, és elkél a hely, úgyhogy nézzük, mik gyűltek össze az elmúlt hetekben.


Isana Around The World Feuriges Kuba tusfürdő: kellemes, citrusos illata volt, de az a fajta, amit én nem kötnék évszakhoz, ezért is fogyott el az ősz elején. Egyébként semmi különöset nem tudok róla mondani, zselés állaga volt, jól habzott, nem szárított.
Újravenném? Talán. 

Borotalco Fresh tusfürdő: mint már az egyik kedvences posztban is említettem, az illata gyerekkorom egyik babasamponjára emlékeztetett, és tartósan meg is maradt a bőrön, ezért igazán nosztalgikus érzés volt használni. Krémesebb habot képezett, mint általában a tusfürdők.
Újravenném? Igen.

Balea Fruity Passion tusolóhab: nem volt annyira kemény a habja, mint mondjuk a Nivea tusolóhabjainak, viszont jól tisztított, kellemes érzés volt vele a fürdés, bár az illata elég erős, ezért ez sokaknak túlzás lehet. Már azt hiszem, hogy nem kapható.
Újravenném? Talán.

Original Source lime-kókusztej tusfürdő: az illata engem a PEZ cukorkára emlékeztetett, és inkább a lime dominált benne. Eléggé visszafogott, nem tolakodó illat, ezért nyárra tökéletes lehet. Egyetlen negatívuma, hogy nagyon híg az állaga, ezért könnyű pazarolni, és nem habzik túlzottan.
Újravenném? Igen. 

Garnier Oil Beauty testradír: nagy kedvencem, rengetegszer újravettem már, de az utóbbi időben kicsit besokalltam az illatától.
Újravenném? Igen, viszont úgy hallottam, hogy változtattak a formulán, és már nem annyira jó, mint korábban volt, úgyhogy valószínűleg nem fogom.

Cosmia Collections argánolajos folyékony szappan: kézmosásra használtuk, kellemes, kicsit citrusos illata volt, és nem szárított.
Újravenném? Igen.

A fürdősók közül mindet újravenném, a kedvencem a Dresdner Essenz Amazonas volt. 


Batiste Strenght & Shine szárazsampon: nemrég került ki róla a teszt, ez a jelenlegi kedvenc szárazsamponom.
Újravenném? Igen, már meg is tettem.

Balea szárazsampon világos hajra: kell még bármit is mondanom róla? Lassan össze kéne számolnom, hogy ez már hanyadik flakon.
Újravenném? Igen.

L'oreal Extraordinary Oil hajpakolás és olaj a krémben hajápoló: egy kalap alá veszem, mivel egy termékcsaládba tartoznak, és mindkettőt imádom. Isteni az illatuk, ami tartósan meg is marad a hajban, és valóban hatékonyak, mert jól hidratálnak és extra puha lesz tőlük a hajam.
Újravenném? Igen.

Nivea Creme Care arclemosó: ebből is már legalább a harmadik tubussal használom el, nagyon szeretem. Ez kizárólag arctisztító, smink lemosására nem jó.
Újravenném? Igen.

Clinique Moisture Surge hidratáló krém (mini): szintén készült róla külön poszt, és az ára ellenére már többedjére veszem újra.
Újravenném? Igen.

Eucerin Even Brighter hidratáló krém (mini): szeretem ezt a krémet, mert intenzíven hidratál, ugyanakkor nem érzem, hogy elnehezítené a bőröm, és pattanásokat sem okoz, viszont csípi a szemem, úgyhogy vigyáznom kell, hogy használat után alaposan kezet mossak, és ne tapogassam az arcom. 
Újravenném? Igen.

NeoStrata Resurface High Potency Cream AHA 20: rendeléshez kaptam két mintát belőle, és ezt használtam egy ideig AHA hámlasztóként. Meg voltam vele elégedve, bár eléggé ragadt, és a teljes ára elég drága, úgyhogy váltottam.
Újravenném? Az ára miatt csak talán. 


Etude House Double Lasting alapozó (minta): ZSENIÁLIS ez az alapozó, már megrendeltem belőle a nagy kiszerelést is, úgyhogy mindenképp lesz róla teszt :) Hihetetlenül jól fed, mégsem maszkszerű, tartós, és csodásan mutat a bőrön. 
Újravenném? Igen.

Catrice Even Skin Tone alapozó: már nem kapható, én is kiárusításon vettem, pedig egyébként jó kis termék volt, szerettem.
Újravenném? Ha még lehetne kapni, akkor igen. 

Erborian BB krém (mini): szintén rendeléshez kaptam, és azt kell mondjam, hogy nem volt rossz, viszont ez is viszonylag drága, és szívesebben használok alapozót, mint BB krémet. 
Újravenném? Talán. 

Rimmel Lasting Finish 25h púderalapozó: készült róla teszt is, érdemes kipróbálni, ha tartós púdert kerestek, aminek van némi fedése is.
Újravenném? Igen, már meg is tettem. 

Rival de Loop Young Shade & Shine mattító primer: elhasználgattam, és bár volt benne alkohol, szerencsére nem irritált és nem is szárított, viszont különösebb hatását nem vettem észre - így jártam egyébként a trendkiadás fixáló spray-jével is.
Újravenném? Nem, és már nem is lehet kapni. 

Essence vízálló szemöldökformázó zselé: sajnálom, hogy kivonták, és már sehol sem találtam belőle, hogy feltankoljak, mert szerettem, egész nap úgy nézett ki tőle a szemöldököm, mint ahogy reggel megcsináltam, valamint valóban vízálló volt. 
Újravenném? Igen. 

Essence kajal szemceruza: nem fogyott el, mert eltört benne a betét, és hegyezhetetlenné vált. Vízvonalra nem tudtam használni, mert ahhoz nem elég krémes az állaga, hanem inkább morzsolódik, úgyhogy leginkább a felső szempillatőbe húztam vele vonalat, viszont az automata Longlasting ceruzákat sokkal jobban ajánlom a márkától.
Újravenném? Nem. 

Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruza: annak ellenére kettesével-hármasával vásárolom, hogy nagyon gyorsan fogy, számomra ezen kívül minden tekintetben tökéletes. Tesztet ide kattintva olvashattok róla. 
Újravenném? Igen.

Yanqina 36h filces szemhéjtus: annak ellenére, hogy egy kb. 300 forintos termékről van szó, meg vagyok vele elégedve, mert erős fekete színe van, szépen lehet vele dolgozni, és az egész napot kibírja rajtam maszatolódás nélkül. 
Újravenném? Igen. 

Moschino I Love Love parfüm: a kedvenc parfümöm, tesztet is olvashattok róla, a legjobb citrusos illatkombináció, amit valaha szagoltam.
Újravenném? Igen, már meg is rendeltem belőle a 100 ml-s teszter kiszerelést. 

Ennyi lett volna, és el sem hiszem, hogy ez már lassan a harmincadik ilyen poszt, úgyhogy remélem, nem unjátok, mert lesz még bőven! 

2017. október 21., szombat

Teszt | Kringle Candle illatviaszok

Az ősz beköszöntével szívesebben vesszük elő a gyertyákat, illatviaszokat, illóolajakat, és bár én nyáron is szívesen égetek ilyesmit, most kezdődik igazán a szezonja. Már többször említettem a Notinon kapható Kringle viaszokat, amiket legalább ugyanannyira szeretek, mint a Yankee Candle tartokat, és úgy gondoltam, hogy ideje egy külön posztban összeszednem a jelenleg birtokomban levő illatokat a márkától.


Nem véletlen, hogy a Kringle és a Yankee Candle sok tekintetben hasonlítanak, ugyanis mindkét márka mögött ugyanaz a személy, Michael James Kittredge áll, aki néhány évvel azután, hogy eladta a Yankee szinte egészét, új márkát alapított a fiával, ez lett a Kringle Candle. A kínálatban itt is megtalálhatók üveggyertyák, mécsesek, és illatviaszok is, én ezutóbbiakat részesítem előnyben, és csak ezeket próbáltam. Két fő különbséget vettem észre a két márka viaszai kapcsán, az egyik egyértelműen a csomagolás, a Kringle-é sokkal praktikusabb a visszazárható műanyag dobozkával, a másik pedig az állaguk: a Yankee tartok sokkal keményebbek és jobban morzsálódnak, ettől függetlenül viszont ugyanolyan jól olvadnak, és mindez semmiben sem befolyásolja az illatok intenzitását. A Kringle viaszok nagyjából duplaannyiba kerülnek, mint a Yankee tartok, viszont majdnem kétszer akkorák, és sokszor van rájuk valamilyen akció is az oldalon.


Én ezekből is maximum egy negyedet szoktam egyszerre a párologtatóba tenni, úgy is bőven beillatozzák a szobát, és általában 2-3 mécsest is elégetek alattuk, mire veszítenek annyira az intenzitásukból, hogy kidobjam őket. A hivatalos honlapon található leírásokban nem mindig találhatók meg a pontos illatjegyek, inkább egy mondatnyi rövid leírás van arról, hogy mit fogunk érezni, így bár amennyire tudtam, kigyűjtöttem őket egyesével, de ezekben ne bízzatok meg maximálisan.


Rainy Day: friss, kicsit gyümölcsös illat, ami engem az általános öblítőillatra, ezáltal pedig a frissen teregetett tiszta ruhákra emlékeztet gyerekkoromból. Már csak teamécses változatban kapható az oldalon.
Illatjegyek: nedves fű, édes zöld növények


Fresh Mint: első szaglásra nagyon zöld, az utóillata pedig a friss mentalevelet és a mentolos rágót idézi, az eukaliptuszt én egyáltalán nem is érzem benne. Aki a Candy Cane Lane illatot szereti a Yankee Candle-től, és azt várná ettől, az ne rendelje meg, teljesen más a kettő.
Illatjegyek: fodormenta, zöldnövények, édes bazsalikom, eukaliptusz, pézsma


Strawberry Lemonade: ez a kedvencem a meglevő darabok közül, de sajnos ezt már csak teamécsesként árulják, ezért igyekszem tartalékolni vele. Egy az egyben az, amit a neve sugall: édes, de mégis kellemesen citrusos limonádé némi eperrel, isteni.
Illatjegyek: limonádé, friss eper


Egyptian Cotton: púderes, de nem tolakodóan. Kicsit ez is az öblítőre emlékeztet, de van benne valami meleg, kicsit maszkulin tisztaságillat is.
Illatjegyek: tiszta púderes frissesség, virágok


Coconut Snowflake: a kókusz dominál, de ebben benne van a Yankee Candle féle Candy Cane Lane mentolos tic-tac jellegű illata is. Némi vaníliás keksz is érezhető, de a csomagolásával és a nevével ellentétben nem hagyományosan télies, mert nincs benne semmi fűszeresség.
Illatjegyek: sütemény, kókusz

Összességében ha szerettek gyertyát égetni, vagy kedvelitek az illatviaszokat, akkor mindenképpen ajánlom, hogy próbáljatok ki valamit a márka kínálatából, mert rengeteg variáció kapható, és egy-egy igazán különlegesnek hangzik. Az én kívánságlistámon is sok megtalálható még közülük, bár szerintem életem végéig sem fog elfogyni a meglevő kollekcióm :D

2017. október 19., csütörtök

Személyes | #MeToo

Néhány hete felmerült bennem, hogy egyszer majd szívesen készítenék egy személyes hangvételű posztot a szexualitásról és a szexuális jellegű érzelmi zsarolásról, de a Weinstein-ügy és Eszter videója megadta az utolsó lökést is. Távol álljanak tőlem a férfigyűlölő megjegyzések, én abszolút az egyenlőségben hiszek, viszont tény, és való, hogy a sok esetben a férfi szocializáció tarthatatlan irányba halad. Nem fogom elszégyellni magam azért, mert szeretném, ha nem bámulnának meg már csak annyitól, hogy felszállok a buszra, ha nem szólogatnának be és tennének szexuális tartalmú megjegyzést ismeretlenek, vagy ha egyes fiúk és férfiak nem éreznének késztetést arra, hogy minden lányt felszedjenek, aki csak hozzájuk szól. Ha valaki szerint ez "femináciskodás", annak egészségére, ebben a témában nem vagyok hajlandó leállni vitázni.


Távolról indítanám: minden párkapcsolatban szóba kerül egyszer a szex, de nem mindegy, hogy milyen módon, főleg, ha az első alkalom előtt állsz. Mindig tartsd észben, és gondold át, hogy TE mire (nem) állsz készen, és mit (nem) szeretnél. Fontos a kommunikáció, és a legjobb, ha a pároddal tabuk nélkül meg tudjátok osztani egymással a tapasztalataitokat, vágyaitokat, esetleges aggodalmaitokat, VISZONT: amennyiben azt mondja a másik, hogy "ha igazán szeretsz, akkor ezt meg ezt megteszed értem", "nem szeretsz igazán, ha ezt meg ezt nem szeretnéd", és ennek variációi, akkor nagy valószínűséggel belekerültél egy spirálba, amit érzelmi zsarolásnak hívnak. Sokáig azt hittem, hogy bennem van a hiba, és rossz barátnő, rossz ember vagyok, mert nem biztosítom, nem tudom biztosítani a másikat a szeretetemről - még akkor is, ha olyasmiről volt szó, amire én nem álltam készen -, egészen addig, amíg egyszer csak rá nem döbbentem, hogy mekkora hibát követek el ezzel önmagam ellen. A párkapcsolat két emberről, és kompromisszumokról is szól, de a mostani fejemmel már azt mondom, hogyha a másik nem tudja elfogadni, hogy például te még várni szeretnél, akkor még az is jobb, ha inkább nem folytatjátok. Tudom, hogy a(z első) együttlét sokak számára nem egy misztikus, hatalmas jelentőségű esemény, de honnan tudod, hogy mi lesz utána?  Honnan tudod, hogy nem bánnád meg mégis? Kockáztatnál azért egy későbbi lelki traumát, hogy olyasvalakinek megfelelj, aki elvileg feltétel nélkül, önmagadért szeret, mégis választás elé állít, ha ő éppen úgy gondolja? Ha látszólag minden sérelem innen indul ki, ott érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy van-e értelme a folytatásnak - utólag nálam is bebizonyosodott, hogy ez mással lehet teljesen máshogy is.
Ettől kissé eltér, de mégis szorosan összefügg vele a szüzesség elvesztésének korbeli kérdése. Téma ez ma már az általános iskolában, baráti társaságokban, rokonok között, és nem csak kérdés tárgya, de viszonyrendszer is - csak éppen milyen alapon...mindenki eldöntheti, hogy megosztja-e ezt az információt másokkal, ám hogy ezalapján cimkézünk valakit, netalán teszünk megjegyzést, hogy "megfelelő-e" az adott életkor, számomra nonszensz. Több olyan lelkileg és mentálisan teljesen ép és egészséges embert ismerek, akinek egyszerűen nem játszik központi szerepet a szex és a szexualitás életében, sőt, esetenként egyenesen aszexuálisnak vallja magát.  (Természetesen van olyan, amikor igenis szükséges egy szakember segítsége, mert akaraton kívüli dolog áll a háttérben, viszont ilyenkor még fontosabb, hogy toleránsan és támogatóan álljon a közösség az adott illetőhöz, és ne azt hallgassa, hogy így nem normális, úgy nem normális.) Remélem, hogy egyszer eljutunk oda, amikor mindenki megérti ezt, de ha azt nem is, legalább elfogadja, és nem próbálja a saját gondolkodásmódját és prioritásait a másikra nyomni, főleg nem egy ilyen személyes témában, mint a testiség és a szexualitás.
Valószínűleg mindannyian ismerünk olyan személyt - elnézést kérek az általánosításért, de az esetek többségében igenis férfi az illető -, akire minden közös ismerősötök csak legyint, mondván,  hogy "ne foglalkozz vele, ő ilyen, nem lehet vele mit csinálni." Szerintem ez elkeserítő és egyúttal mérhetetlenül felháborító is, ugyanis egyrészt a legtöbbször tényleg nem lehet velük mit csinálni, ettől viszont mindez még nem válik elfogadhatóvá. Szerintem nem oké, hogy az adott illető az összes közelébe kerülő nőneműnél bepróbálkozik, nyomul, nem ismeri a nemleges választ, netalán a szóbeliségnél többet is megenged magának, ráadásul nehéz nem foglalkozni valakivel, aki a nyakadban liheg - online és / vagy offline is. Sokszor mondták, hogy csak túlreagálom, és hogy nem kell ennek ekkora feneket keríteni, de miért is kéne csendben tűrnöm a dolgot, ha kényelmetlen helyzetbe hoz, rosszul érzem magam, és már csak a szituáció gondolatától is a hideg ráz? Személyes kedvencem, amikor valakinek nemet mondok, az illető pedig azt gondolja, hogy csak kelletem magam. Ideje megtanulni, hogy a nem nemet jelent, és tartson bárki bármilyen bunkónak, és ezt hangsúlyozni is fogom, amíg szükséges. Annyira nehéz hangos megjegyzéstétel nélkül végigmenni az utcán, vagy a tömegközlekedésen? Annyira nehéz nem ráhajtani mindenkire, aki csak látókörbe kerül? Mindez bőven túlmutat azon, hogy hogyan viselkedem, mi van rajtam, mikor és hova megyek. Nem hordok feltűnő ruhákat, nem viselkedem felhívóan, sőt. Az idei Sziget utolsó napjának utolsó koncertjén álltam, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy az egyik mellettem álló srác furcsán méreget. Nem néztem rá, nem vettem fel vele a kontaktust, de egyre közelebb jött, az arcomba hajolt, próbálta felhívni magára a figyelmet. Egy idő után valószínűleg megunhatta a közömbösségem, mert néhány perccel ezután már egy a közelben álló másik lánynál próbálkozott ugyanilyen taktikával, és egy kívülálló számára simán úgy tűnhetett volna, hogy ismerik egymást, onnan a közelség. Csakhogy nem így volt, a srác 15-20 percen belül legalább 5-6 a közelben álló egyedül bulizó lánnyal játszotta el ugyanezt, némelyikükhöz hozzá is dörgölőzött tánc címszó alatt, és ha valaki rászólt, szemrebbenés nélkül vonult odébb, és folytatta másnál. Egy esetben egy feltehetően kissé spicces lánynál addig jutott, hogy kevés hiányzott ahhoz, hogy oda ne menjek, és mentsem ki a csajt, mielőtt ki tudja mi történik vele a koncert után. Nem mondom, hogy feltétlenül több is történt volna, de el tudom képzelni az "ismerkedés" jellegét tekintve. Rengeteg olyan történetet tudnék még mesélni, amikben csakis a határozottságom miatt nem történt semmi komoly, ugyanis közömbösség, nemleges válasz, udvarias elutasítás ide, vagy oda, sokszor tényleg csak az ér valamit, ha felemelem a hangom, vagy egyszerűen faképnél hagyom az illetőt.
Szerencsére tettlegességig sosem fajult egy ügy sem, ám utoljára még megosztanék egy sztorit, ami a hierarchiák szerepének jó példája: tavalyi évben elvállaltam az egyetemi rendezvényfotós projektet, amiért a díjazás közéleti ösztöndíj formájában járt volna. (Ez egyéni elbírálású, diákszervezeti tagságért, rendezvényszervezésért, hasonlókért jár.) Elvégeztem a dolgom, majd hazaérve láttam, hogy az a felettes hallgató, aki az eseményt koordinálta, bejelölt Facebookon, holott azelőtt én őt nem ismertem, nem is ő kért fel. Egyébként sem szeretem, ha ismeretlenül bejelölgetnek, vissza is szoktam utasítani, hiszen üzenetet anélkül is lehet írni, mostmár meg is jelenik a felkérés azonnal, de ezúttal elfogadtam, jött is az üzenet azonnal, ami - milyen meglepő -, a munka helyett a profilomon látható személyes információkra vonatkozott, és nem telt bele öt perc, máris jött az ajánlat, hogy nem lenne-e kedvem randizni vele. Egyáltalán nem érdeklődtem a fiú iránt, természetesen nemet mondtam, és akkor bevillant: ő az, aki állítólag elbírálja az ösztöndíjkérelmeket...mondanom sem kell, ezek után pénz ide, vagy oda, hagytam a dolgot a fenébe, mert bár ki tudja, lehet, hogy nem lett volna negatív hatása a díjazásomra, de mi van, ha igen? Ő dönt, és még csak meg sem kell indokolnia, mivel nem átlagokról, vagy statisztikai formulákról van szó. Ha pedig belemegyek, és emiatt részesülök pozitív megkülönböztetésben, azt biztosan nem vette volna be a gyomrom, ezért ez nem is volt opció. Persze róla is hallottam később, hogy ennél is, meg annál is bepróbálkozott korábban, ez viszont nem javít a helyzeten, sőt, mert akkor ezek szerint nem csak engem hozott ilyen kellemetlen helyzetbe, miközben mindenki tudja, hogy milyen pozíciót tölt be.

Szerintem igenis fontos, hogy ezekről beszéljünk, és őszintén szólva egyáltalán nem érdekel, hogyha ezt a posztot ismerősök is olvassák, netalán azok rátalálnak, akikről itt most szó volt, ugyanis már régen nem érzem úgy, hogy szégyenkeznem kellene, nem engem minősítenek a történtek. Borzasztó, hogy olyan világban élünk, ahol ennyi ember tapasztalt ilyen és ehhez hasonló esetet, legyen az nő, vagy férfi - mert utóbbiból is láttam nem keveset - és ezek csak most kerülnek felszínre. 
Mondjuk jobb később, mint soha.

2017. október 17., kedd

Megbántam, hogy megvettem #6

Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül újfent összegyűlik egy adag olyan termék, amiben csalódtam, de így történt, ráadásul ezek közül ismét mindegyik olyan, amit izgatottan szereztem be és kezdtem el használni, mert azt hittem, nem nyúlhatok mellé. Hát, tévedtem, és mennyire...tudom, háttal nem kezdünk mondatot.


Balea Teint Perfektion 2in1 frissítő és mattító spray: szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire kíváncsi voltam erre a termékre, ezért még az sem érdekelt, hogy az összetevőlista harmadik helyén alkohol van, megvettem körülbelül azonnal, amint megjelent a polcokon. Szerencsére nem volt nagy kiadás, mert biztosan nem fogom elhasználni, annyira nem vált be. Próbáltam smink fölé, smink alá, de egyrészt a szórófej fröcsköl, a permet maga hosszú ideig ragad, és összességében nem érzem, hogy bármit használt volna. Lehet, hogy én használtam rosszul?

Zoella Snow Smooth testvaj: sosem gondoltam volna, hogy pont egy Zoella termékről fogok negatívat mondani, de sajnos eljött ez is. Egy testradírral együtt rendeltem csomagban, amivel semmi problémám nincs, ez viszont egy nagyon érdekes termék. Egyrészt a radírral ellentétben ennek van valamiféle furcsa kesernyés mellékillata, pedig egyébként kellemesen bogyósgyümölcsös lenne, valamint annyira sűrű és masszív állagú, hogy még órák múlva sem szívódik fel teljesen, és ragad is. Jól hidratál tényleg, de teljes testre lehetetlen használni, úgyhogy valószínűleg éjszakára a kézfejemre vagy a könyökömre, lábszáramra fogom elhasználni, ahol nem annyira zavaró ez az érzet. 

Essence All About Matt kőpúder: ezt is nagyon szerettem volna szeretni, de sajnos bármennyire is próbálkoztam vele, úgy tűnik, hogy nem vagyunk kompatibilisek. Az egy dolog, hogy borzasztóan porol, és több száll el belőle a levegőbe, mint amennyi az ecseten marad - nedves szivaccsal is próbálkoztam, el lehet felejteni, alig vesz fel belőle valamit -, de amellett, hogy rajtam egyáltalán nem volt tartós, bele is ült a pórusaimba, és összességében is csúnya látványt nyújtott szinte az összes alapozómon. Biztos, hogy ő volt a ludas, mert amióta lecseréltem, nincs ilyen problémám, úgyhogy ezt sem fogom elhasználni.


Nature Republic Mint Solution hajfrissítő kendők: amikor megrendeltem azt gondoltam, hogy milyen jó ötlet ez szárazsampon helyett. Jó ötlet lenne, ha működne...egyrészt nedvessé teszi a hajat és a hajtöveket, várni kell, amíg megszárad, vagy elővenni a hajszárítót, ami plusz idő, és ezután sem tapasztaltam, hogy frissebb kinézetű lenne a hajam. Másrészt egy kendő nem elég az egész hajamra, és mivel mindössze tíz darab van benne, ezért nem is túl gazdaságos, az árából már majdnem lehet venni egy flakon Batiste szárazsampont.


Trend It Up matt ajakpúder: vegyes véleményeket olvastam róla, de a kiárusításkor féláron úgy gondoltam, hogy belefér. A legnagyobb problémám, hogy bázis nélkül foltosan, vagy egyáltalán nem tapad meg az ajkakon, és ha kenek is alá ajakápolót, akkor sem túl precíz a felvitel. Néhány órát volt rajtam, azalatt nem kopott le, de enni és inni biztosan nem tudnék vele, pedig pont azért vettem meg, mert állítólag tartós viselet. Világosabb árnyalatoknál lehet, hogy jobban szuperál, de nem hiszem, hogy gyakran fogok hozzá nyúlni a macerás használat miatt.


Makeup Revolution Aqua Seal szemhéjalap: használható, de szívesebben nyúlok más termék után szintén azért, mert nagyon oda kell figyelni rá. Az állaga olyan, mint a vízé, ezért nehezen szabályozható a felkent mennyiség, ugyanakkor ha túl sok, vagy éppen túl kevés kerül belőle a szemhéjra, nem tartja jól a rá felvitt festéket, és elkezd beleülni a ráncokba. Ha mégis sikerül eltalálni, akkor is maximum 6-8 órát bír csíkozódás nélkül, emiatt pedig a leggyengébben teljesítő szemhéjalapommá vált.

Ezek lettek volna tehát azok a termékek, amik az utóbbi időben nem váltak be nekem, és remélem, most jó ideig csak pozitív tapasztalatokról számolhatok majd be. 

2017. október 14., szombat

Glamour-napok | 2017 ősz

Csakúgy, mint tavasszal, idén is igyekeztem minél korábban letudni a kuponos vásárlást, és szerencsére az órarendem lehetővé tette, hogy szerdán és csütörtökön délelőtt a legtöbb mindent beszerezhessem. Sikeresnek ítélem a dolgot, több olyan termékre is sikerült lecsapnom, ami már régóta kívánságlistás, vagy csak egyszerűen érdekesnek ítéltem az üzletben, úgyhogy lesz bőven mit próbálgatni az elkövetkező hetekben, hónapokban, ezért igyekeztem úgy időzíteni a bejegyzést, hogy inspirálódhassatok belőle, ha még csak most indultok neki az üzleteknek. 


A 0. napon, szerdán a Rossmannban és a DM-ben jártam. Előbbiben betáraztam Sensodyne fogkrémből, és vettem egy Garnier Fructis Pure Fresh sampont is, amiről olvastam hideget és meleget is, meglátjuk, milyen lesz. Szerencsére már kint voltak az új Lovely K-Lips színek - Candy Shop és Magic Dessert -, ezek gondolkodás nélkül mentek a kosaramba, valamint bár nem terveztem, de megvettem a Lovely Vampire Lashes, illetve az Essence Volume Stylist 18H Lash Extension szempillaspirált, mert mindkettőről pozitív véleményeket olvastam korábban. Beszereztem még a Catrice Prime & Fine alapozóvilágosító cseppjeit, valamint az Essence Cushion szemhéjtusát, ajaktermékek tekintetében pedig sikerült megállnom kettőnél: a Rival de Loop Young Stay4ever folyékony rúzs már a kívánságlistámon is szerepelt, az Essence Ultra Last ajakceruzára pedig az akciós kosárkában bukkantam rá. Sminkek terén elsősorban a Maybelline újdonságaira szerettem volna lecsapni, de sajnos azok a termékek, amik a leginkább érdekeltek volna, még egyik drogériába sem kerültek ki a héten, viszont vásároltam egyet az imádott Fit Me korrektorból, plusz egy Brow Precise Micro Pencil szemöldökceruzát, és egy Tattoo Brow szemöldökszínezőt is vettem. 
A DM-ben beváltottam az 50%-os L'oreal kupont a Nude Magique Cushion alapozóra, mert ilyenkor hihetetlenül megéri, és újravettem két kedvencemet, a L'oreal Extraordinary Oil-in-Cream hajápolót, és a Garnier Nēo Shower Clean dezodort. A hajfesték lemaradt a képről, a Balea Glatt + Glanz hajbalzsamra pedig nem volt kupon. 


Az előző képről lemaradt, de még szerdán vettem két s-he rúzst - Perfect Matt 325 és Ultra Matt 60 -, ugyanis két új csúcsszuper matt kollekcióval rukkoltak elő. Érdemes rájuk vetni egy pillantást, ugyanis teljes áron 1000 forintért is nagyon megéri, kuponnal meg aztán végképp.
Csütörtökön suli előtt intéztem a Mülleres kört, ahol leginkább a kajarészleg felé vettem az irányt, de három Essence termék mégis felkeltette az érdeklődésem: bár hónapok óta egyáltalán nem lakkozom, a Metal Shock körömpúdereket nagyon szeretném kipróbálni, és mivel a me and my unicorn árnyalatból már nem volt, az under the sea jött haza velem a hozzá való fedőlakkal. A Moonlight Eyes szemhéjpúdert 03 cosmic árnyalatban már két Mülleres látogatásom alkalmával is visszatettem, most viszont nem tudtam ellenállni neki. A Westendben található NYX üzletet legszívesebben egy az egyben felvásároltam volna, de igyekeztem ésszerű kereteken belül maradni. Tudhatjátok már, hogy mennyire imádom a kék Vivid Bright szemhéjtusom, ezért most a Vivid Violet árnyalatot is beszereztem, amihez színben tökre passzol a Sway fantázianevű Suede matt ajakceruza. Nehéz szülés volt, de a Super Cliquey rúzsok közül az On The DL árnyalat mellett döntöttem, és végre valahára találtam a Glitter Primerből is. A Stripped Off arctisztító balzsammal köttetett szerelmünkön felbuzdulva kipróbálom a tisztító olajat és a Whipped Cream lemosót is, remélem hasonlóképpen beválnak majd. A vásárlás mellé járt egy ajándék ecset, én a B10-es nagyméretű pufi ecsetet választottam.
A Marionnaudban lecsaptam a Zoella Bath Latte tusfürdőre, és egy mini Clinique Moisture Surge Intense krémre, amiből ez a tubusos 15 ml-s kiszerelés 2100 forintba kerül, nagyon megéri szerintem akár csak kipróbálni is.


Pénteken tartottam még egy utolsó kört arra az esetre, ha bármit kifelejtettem volna, de leginkább azért, mert csütörtökön sikeresen otthon hagytam a Mülleres Barnängen kupont. Végül a Glacier Breeze tus- és habfürdőt választottam, és mellé teljesen random lekaptam a polcról egy Tetesept Kokosmilch fürdősót is, mivel mostanában megint kókuszmániában szenvedek.
Az egyik Rossmannban találtam még a me and my unicorn fantázianevű Essence Metal Shock körömpúderből, vettem egy szintén Essence Glow In The Dark fedőlakkot, ami a nevéből is sejthető, hogy elvileg világít a sötétben, és egy Longlasting szemceruzát 29 berry fantastic színben - igen, ez egy bordó szemceruza. Végül pedig a Rival de Loop primer spray is hazajött velem, amiből egyébként a fixáló spray-t néztem ki korábban, de az összetevőlistában dobogós helyen volt az alkohol, ezért lebeszéltem magam róla.

Ennyi lett volna tehát, nem is zsákmány, és bár a Joy-napokon azért még újrapróbálkozom majd a Maybelline újdonságaival, nem igazán kell majd vásárolnom mostanában, az biztos. 

2017. október 11., szerda

Variációk Tangle Teezer-re #5 | Tangle Teezer Thick & Curly hajkefe

Több, mint egy éve szereztem be az első Tangle Teezer hajkefémet, és olyannyira megszerettem, hogy ma már szinte egyáltalán nem használok mást, és még egy utazó változatot is vettem a táskámba. Kíváncsi voltam azonban, hogy a kifejezetten göndör hajra való Thick & Curly típus különbözik-e bármiben az eredetitől - amiről a tesztet ide kattintva elolvashatjátok -, ezért nemrég megrendeltem, és az utóbbi hetekben ezt próbálgattam. 


Csomagolásában, kinézetében és fogásában a színén kívül ugyanolyan, mint az eredeti: könnyű, és - számomra - még nyél nélkül is ugyanúgy kézreáll.


A fogakat megnézve elsőre azt hittem, hogy szintén azonosak, de a göndör hajra való változat esetében néhány milliméterrel hosszabbak, és bár tapintásra az anyaguk megegyezik, használat közben nekem úgy tűnik, hogy az eredeti fogai kicsivel puhábbak és rugalmasabbak, a göndör hajra való pedig merevebb, és emiatt könnyebben siklik. Hatás tekintetében viszont nem igazán tapasztaltam különbséget, minden nehézség nélkül bontja ki a hajamat szárazon, illetve nedvesen  is függetlenül attól, hogy hajmosás után vagyok, és az eredeti, göndör állapotában fésülöm a hajam, vagy már kivasaltam. Az én hajam vékonyszálú, ezért arról nem tudok nyilatkozni, hogy vastag hajon hogyan teljesít, de gyanítom, hogy a valamivel merevebb fogak miatt talán hatásosabb lehet, mint a többi. A többi információt a fent linkelt tesztben megtaláljátok, nem szeretném ismételni magam.



Én Notinoról rendeltem, úgy tudom, hogy itthon egyedül ott kapható körülbelül 2500 forintos áron, de gyakran van a márkára akció is.

Összességében azt mondom, hogyha valamelyikőtök csak azért venné meg, mert kifejezetten göndör és vastagszálú hajra való, akkor szerintem mindegy, melyiket választja, ugyanolyan jól jár, akkora használatbeli különbség nincs a kettő között. Emellett viszont ajánlom, szerintem továbbra is zseniálisak ezek a fésűk.

2017. október 10., kedd

Eredményhirdetés | Rimmel Provocalips csomag

Lezárult a Rimmel Provocalips csomagért futó nyereményjáték, így ideje kihirdetnem a szerencsés nyertest. Rengetegen jelentkeztetek rá, ezt nagyon köszönöm, és örülök, hogy olyasmit sikerült választanom, ami ennyi embernek tetszik :) 


A nyertes pedig: Győző Éva!

a Rafflecopter giveaway


Gratulálok, kérlek írj egy e-mailt a kami.lla5553@gmail.com címre, hogy megbeszélhessük a továbbiakat :)

2017. október 8., vasárnap

Kívánságlista #7 | Glamour-napok 2017 ősz

A tavaszi Glamour-napi kívánságlistám a statisztikák szerint nagy sikert aratott, ezért az őszi kuponos napokra is összegyűjtöttem néhány olyan terméket, amiket szerintem érdemes lehet kedvezményesen megvásárolni a jövő hét folyamán, és az én érdeklődésem is felkeltették. Ne feledjétek, a DM és Rossmann üzletekben idén is a "hivatalos" kezdés előtt egy nappal, már szerdától beválthatjátok a kuponokat, és ha van lehetőségetek, ezt használjátok is ki, mert pro tipp: ne egy nap alatt akarjatok letudni mindent. Tapasztalatból beszélek.


Testápolási termékek tekintetében nagyon kíváncsi vagyok a svéd Barnängen márkára, ami nem régóta kapható nálunk, én viszont mindenre kíváncsi vagyok, ami skandináv, úgyhogy a Müllerbe szóló 20 + 20%-os kupont valószínűleg be fogom váltani egy (vagy több) termékükre. A 20%-os Marionnaud kupon sem marad kihasználatlanul, mivel Zoella termékeket mindenképpen szeretnék venni, valamint a fürdőtermékek között is körbenézek majd, mert legutóbb láttam egy-két ígéretes dolgot arrafelé. Hajápolási termékekre most nem igazán van szükségem, mert nyáron eléggé bevásároltam, de amit biztosan újraveszek, az a L'oreal Extraordinary Oil-in-Cream hajápoló, ugyanis imádom, féláron meg szinte ajándék. Remélhetőleg kint lesznek már a drogériákban az új Maybelline termékek, ugyanis rögtön három dolog is kívánságlistás az újdonságok közül: a The Burgundy Bar paletta, a Brow Precise Micro szemöldökceruza, valamint a Superstay Matte Ink folyékony rúzsok. Ezutóbbiból már van egy lila árnyalatom, de remélem, hogy a sötétebb, bordós színeket hozzánk is behozzák, és itthon egyébként csak a Rossmannban lesznek elérhetők. Legnagyobb örömömre idén a NYX-be is van 20%-os kupon, ahol rengeteg mindent szeretnék venni, de leginkább a Super Cliquey rúzsok érdekelnek, jó véleményeket hallottam róluk. Végezetül pedig mégegy ajakra való termék, a Rival de Loop Young Stay4ever tartós kétlépéses rúzsa, ami remélhetőleg lesz olyan tartós, mint a Rimmel Provocalips vagy a Max Factor Lipfinity.

Remélem, hogy sikerült némi támpontot adnom, jó vásárlást jövő hétre mindenkinek, aki Glamour-napozik, valamint hatalmas pacsi azoknak, akik a kasszák mögött lesznek majd, kitartást! :)

2017. október 5., csütörtök

Glamour-napi tipp | Rimmel Provocalips rúzs

Több platformon hírt adtam már arról, hogy szeptember 28-ától limitált ideig a DM üzletekben kaphatók a Rimmel Provocalips tartós folyékony rúzsok, amelyek közül lehetőségem adódott választani egyet, ezt szeretném ma bemutatni nektek.  (Ezzel kapcsolatban egyébként még néhány napig egy nyereményjáték is zajlik nálam, katt ide, ha érdekel.) Lelövöm a poént: egyszerűen imádom, de hogy mivel is érdemelte ki a feltétlen szeretetem? Olvassatok tovább, és megtudjátok!



Az árnyalat, amit választottam az 550 Play With Fire, ami egy bordós szín, az itthon kapható 5 árnyalat közül a legsötétebb. Mint az általam korábban már bemutatott L'oreal Infallible 2in1 tartós rúzsok, ez is kétvégű, az egyik felében találjuk a színt, a másikban pedig egy balzsam van, ezesetben applikátoros formában. Az applikátor viszonylag kicsi, ezért precízen és pontosan lehet vele dolgozni, emellett viszont a rajta levő festék megfelelő mennyiségű, egy belemártásból mindkét ajak kifesthető vele. Illata szinte egyáltalán nincs.



A festék kellően folyékony, könnyen lehet dolgozni vele, és hihetetlenül pigmentált, akár egy réteggel is tökéletes fedés érhető el, bár én azért a biztonság kedvéért kettőt szoktam felvinni. Körülbelül egy fél perc elteltével elkezd megszáradni, de nem érdemes így hagyni, mert ragadni fog, mindenféleképpen kell fölé a balzsam már csak a tartósság bebiztosítása érdekében is, ám miután ez elkezd kopni, a ragacsosság elmúlik, ezek után pedig már csak rajtunk áll, hogy hagyjuk "mattan", vagy újra felvisszük a fedőréteget. A mattot azért tettem zárójelbe, mert olyan ajkakra száradós, valóban matt sosem lesz, csak fénye nem marad. A tartósságára nem lehet panaszom, bombabiztosan bírja a teljes napot, rajtam többször volt úgy reggeltől estig, hogy mindenfélét ettem, ittam vele, és meg sem mozdult, a szám belső feléről sem kezdett el kopni, és mindezek mellett szárító hatást sem tapasztaltam, és egyébként a száraz részeket sem emelte ki, legalábbis nálam. Eltávolításához kétfázisú, vagy olajalapú sminklemosó szükséges, mással nem fog lejönni.


Összesen 5 árnyalatban kapható (nude, pink, egy lilásabb pink, egy ennél melegebb, élénkebb piros, valamint ez) a készlet erejéig a DM üzletekben csomagban 3 másik termékkel együtt 5990 forintért - a féláras Glamour-kupon felhasználható rá, így nagyon megéri! -, de ha jól tudom, önmagában is megvásárolható, úgy viszont sajnos nem tudom az árát. Ha lemaradnátok róla, akkor se csüggedjetek, mert olyan külföldi webshopokban is kapható 8 euró környékén, mint a Lookfantastic - itt ingyenes a szállítás -, vagy a Feelunique.

Én csak ajánlani tudom, csapjatok le rá mielőbb, ha jó és extrán tartós ajakkencére vágytok :)

2017. október 3., kedd

Elfogytak #28

Lassan már havi bontásban is írhatnám ezeket a bejegyzéseket, annyira jól megy mostanában az elhasználósdi, aminek személy szerint rettentően örülök, szeretem látni, hogy nem csak gyarapodnak, hanem fogynak is a termékek. Ennek egy egészen nagy része még a nyári adag, így sminktermékekből nincs túl sok, de reménykedem benne, hogy az ősz folyamán sikerül majd elfogyasztanom néhány alapozót, illetve minimum egy rúzst is, az igazi dicsőség lenne. 


Avon Senses California Glow tusfürdő: nyárra nagyon frissítő és kellemes tusi volt, igazi citrusos illattal.
Újravenném? Talán. 

Original Source menta-teafaolaj tusfürdő: a megmentőm a negyven fokokban, ugyanis legalább 30-40 percre fázni lehet tőle fürdés után, ezért szigorúan csak nyáron, és 30 fok felett ajánlom.
Újravenném? Igen.

Balea Melone tusfürdő: mindig Sziget alatt szoktam használni, ezért az illata mostmár abszolút arra az időszakra emlékeztet, remélem nem fogják egyhamar kivonni.
Újravenném? Igen. 

Balea Jamaica Vibes tusfürdő: édes, igazi ananászos gumicukor illata volt, amit szerintem nagyon eltaláltak, vettem is belőle tartalékba.
Újravenném? Igen.

The Body Shop Piñita Colada tusfürdő: odavoltam ezért az illatcsaládért, több ízben említettem itt a blogon, valamint Instagramon is, szerintem nem kell többet mondanom róla.
Újravenném? Igen.

Yves Rocher Plaisirs Nature mandarin-citrom-cédrus testradír: csakis annak ajánlom, aki szereti az olajos alapú testradírokat, mert ez bizony nagyon sűrű és nagyon olajos. Az illata egyébként semleges, kissé fás, kissé citrusos, ennek ellenére ősszel szeretem használni.
Újravenném? Talán, mert mostanában a kicsit könnyedebb állagú radírokat szeretem.

Radox Feel Uplifted folyékony szappan: sajnos már csak tusfürdő változatban kapható a Notinon, de egyébként mint általában a grapefruitos illatok, ez is egy igazi frissítő illat volt, a bazsalikom pedig csak dobott rajta.
Újravenném? Igen. 

Garnier Nēo Shower Clean dezodor: egy ideje már ezt veszem újra, mert szeretem, hogy nincs tolakodó illata, és a Rexona Maximum Protection, illetve a Perspirex dezodorommal kombinálva egész nap véd az izzadságtól. 50%-os Glamour kuponnal nagyon megéri.

Lavozon Fresh Up SPF30 naptej: alkohol és illatanyag ide, vagy oda, én szerettem, hogy spray formátumú volt, nem kellett valami krémet kenegetnem, ennek köszönhetően pedig egészen minimálisan ragadt csak. Egyszer sem égtem le vele, pedig Szigetre is ezt fújtam magamra. Persze örülnék, ha találnék valami minimál összetevőlistás testre való naptejet, de egyszerűen ki nem állhatom a ragacsos formulákat, és eddig még nem találtam olyat, amiben nem volt alkohol, de nem tapadtam tőle mindenhova.
Újravenném? Igen.

Lush Intergalactic fürdőbomba: Instagramon posztoltam videót róla, baromi jól nézett ki a kád utána. Hidratált is, finom illata volt, többet nem igazán tudok mondani róla.
Újravenném? Igen.

Két fürdősó is elfogyott, mindkettőt újravenném.


Green Pharmacy Herbal Elixir hajerősítő spray: igazából nem használtam el, mert semmi különöset nem tapasztaltam vele kapcsolatban, olyan volt, mintha vízzel fújkáltam volna a fejbőröm hajmosás után.
Újravenném? Nem.

Balea Winter Protect sampon: már régen nem lehet kapni, pedig egyébként szerettem, puha, és könnyen kezelhető volt utána a hajam. Ha jól láttam, most jön ebből a változatból egy tégelyes hajbalzsam, azt mindenképpen ki szeretném majd próbálni.
Újravenném? Igen.

Cosmia Extra Gentle sampon (mini): néhányszor használtam a hajamra, de semmi extrát nem tapasztaltam, ezért végül ecsetmosásra használtam el.
Újravenném? Nem.

TIGI Catwalk hővédő spray: Rami ruházta át rám, mert neki nem vált be, én pedig eléggé szeretem-utálom kapcsolatban voltam vele. Nagyon, de tényleg nagyon kell vigyázni, hogy mennyit fúj a hajára az ember, mert olajos formulájú, és könnyen vállalhatatlanul zsíros lesz tőle. Amikor sikerült eltalálnom a mennyiséget, akkor könnyebben tudtam kivasalni a hajam vele, viszont ez az óvatoskodás nem éri meg, ráadásul közel 4000 forintba kerül, ami szerintem rettentő drága érte.

Balea szárazsampon világos hajra: az egyik kedvencem, ezért nem írnék róla többet, rengetegszer említettem már, de mint mindig, most is hangsúlyozom, hogy a sötét hajra való pocsék, csak ezt vegyétek.
Újravenném? Igen. 

COLAB Fresh szárazsampon: szerintem ezt egyedül én szeretem. Ablakmosósan-szúnyogriasztósan citrusos illata van, amit én megmondom őszintén, kedvelek, de lehet, hogy körülöttem az emberek már kevésbé, viszont még soha nem szólt be senki, hogy büdös lennék, amikor ezt használtam. A hatásával meg vagyok elégedve, bár eléggé nehezen dolgozható bele a hajba, viszont az eredmény tartós. Van még három másik illat belőle a Müllerben, inkább azokat vegyétek.

Syoss Color Refresher hajszínfrissítő hab: a vörös hajra valót használom, erről is sokszor volt már szó. Nálam működik, 10-15 percig szoktam a hajamon hagyni, és főleg akkor jön jól, amikor már régóta nem festettem újra a hajam, de szeretnék kicsit élénkebb végeredményt. A flakonon azt írja, hogy csak néhány alkalomra elég, hát az én derékig érő hajamon az a pár alkalom simán van akár 8-10 is, szóval a teljes árát is megéri, féláron kuponnal pedig igazi főnyeremény.
Újravenném? Igen.


The Body Shop málna-gránátalma illatosító spray: imádtam bármelyik évszakban fújkálni a szobában, ha tehetitek, szaglásszátok meg, mert egyszerre fanyar, friss és édes, isteni! 
Újravenném? Igen.

Vichy termálvíz spray (mini): nyáron szeretem fújkálni, és bár igazából semmilyen különösebb hatását nem vettem észre, azért jó néha felfrissíteni vele magam.
Újravenném? Talán.

Rival de Loop Hydro Booster fátyolmaszk: hidratált, puha volt utána a bőröm, de semmi extrát nem tudok említeni.
Újravenném? Talán.

Etude House Face Conditioning Cream: ez a mini, talán 30 ml-s kiszerelés is szó szerint évekig elég volt, bár mondjuk azért nem használtam naponta, és csak helyileg tettem a pattanásokra és foltokra, mert ha az egész arcomat bekentem vele, akkor úgy éreztem, hogy hámlaszt, vagy nem is tudom. Folthalványításra viszont szuper volt, vegyétek!
Újravenném? Igen.

Mizon Ultra Suboon hidratáló krém: nagyon alap, jó összetevőlistával rendelkező, hatásos arckrém, valószínűleg már mindannyian hallottatok róla. Az én kombinált bőrömet megfelelően hidratálja, ráadásul potom pénzbe kerül, ezért mindig van itthon belőle tartalékba - bár most ez pont nem igaz, mert nem rendeltem újra.
Újravenném? Igen.

Essence Instant Matt fixáló spray: egy teljes flakon után sem sikerült kiderítenem, hogy hányadán állok vele, mert negatívumot nem tudok felhozni ellene, és úgy vettem észre, hogy valóban mattított egy kicsit - mindenesetre biztosan jobban mint a Keep It Perfect! párja, ami nem erre való -, de a hatás mégsem volt annyira látványos, hogy azt mondjam, hogy rohanjatok érte, mert ez a legjobb fixáló spray. Ettől függetlenül szerintem nem rossz, ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, nyugodtan vegyétek meg.
Újravenném? Talán.

Maybelline Fit Me korrektor: az egyik kedvencem, ami szerencsére már itthon is kapható, és ez viszont abszolút olyan, amire azt mondom, hogy vegyétek, mert hihetetlenül szuper!
Újravenném? Igen, már meg is tettem.

Maybelline Color Tattoo krémes szemhéjfesték: On and on bronze árnyalatban használtam el, és amennyire egyébként nem voltam oda érte először, annyira megszerettem a végére. Szemhéjalap nélkül is egész nap tart, jól eldolgozható, és rengeteg ideig elég, az enyém is minimum 3 éves volt már.
Újravenném? Talán, mert már rengeteg hasonló termék és árnyalat van a piacon, valami újat próbálnék ki. 

Cosmia XXL Dimension szempillaspirál: kifejezetten jó szempillaspirál volt, pont elég festéket vett fel, leginkább hosszított, de mellette egy picit dúsított is, és igazából semmi rosszat nem tudok ellene felhozni. A Cosmia márkát az Auchanban találjátok egyébként, egy tavasz sajtóreggelijükről beszámolót is írtam, érdemes rá vetni egy pillantást, ha van rá lehetőségetek.
Újravenném? Igen.

Maybelline Lash Sensational szempillaspirál: örök kedvenc, és mostanában már nem is igazán vásárolok magamnak más szempillaspirált, annyira meg vagyok elégedve vele. Rendesen műszempillahatású pillákat varázsol, csak ajánlani tudom.
Újravenném? Igen.

Ennyi lett volna, gratula, ha végigolvastad! :D