2017. október 19., csütörtök

Személyes | #MeToo

Néhány hete felmerült bennem, hogy egyszer majd szívesen készítenék egy személyes hangvételű posztot a szexualitásról és a szexuális jellegű érzelmi zsarolásról, de a Weinstein-ügy és Eszter videója megadta az utolsó lökést is. Távol álljanak tőlem a férfigyűlölő megjegyzések, én abszolút az egyenlőségben hiszek, viszont tény, és való, hogy a sok esetben a férfi szocializáció tarthatatlan irányba halad. Nem fogom elszégyellni magam azért, mert szeretném, ha nem bámulnának meg már csak annyitól, hogy felszállok a buszra, ha nem szólogatnának be és tennének szexuális tartalmú megjegyzést ismeretlenek, vagy ha egyes fiúk és férfiak nem éreznének késztetést arra, hogy minden lányt felszedjenek, aki csak hozzájuk szól. Ha valaki szerint ez "femináciskodás", annak egészségére, ebben a témában nem vagyok hajlandó leállni vitázni.


Távolról indítanám: minden párkapcsolatban szóba kerül egyszer a szex, de nem mindegy, hogy milyen módon, főleg, ha az első alkalom előtt állsz. Mindig tartsd észben, és gondold át, hogy TE mire (nem) állsz készen, és mit (nem) szeretnél. Fontos a kommunikáció, és a legjobb, ha a pároddal tabuk nélkül meg tudjátok osztani egymással a tapasztalataitokat, vágyaitokat, esetleges aggodalmaitokat, VISZONT: amennyiben azt mondja a másik, hogy "ha igazán szeretsz, akkor ezt meg ezt megteszed értem", "nem szeretsz igazán, ha ezt meg ezt nem szeretnéd", és ennek variációi, akkor nagy valószínűséggel belekerültél egy spirálba, amit érzelmi zsarolásnak hívnak. Sokáig azt hittem, hogy bennem van a hiba, és rossz barátnő, rossz ember vagyok, mert nem biztosítom, nem tudom biztosítani a másikat a szeretetemről - még akkor is, ha olyasmiről volt szó, amire én nem álltam készen -, egészen addig, amíg egyszer csak rá nem döbbentem, hogy mekkora hibát követek el ezzel önmagam ellen. A párkapcsolat két emberről, és kompromisszumokról is szól, de a mostani fejemmel már azt mondom, hogyha a másik nem tudja elfogadni, hogy például te még várni szeretnél, akkor még az is jobb, ha inkább nem folytatjátok. Tudom, hogy a(z első) együttlét sokak számára nem egy misztikus, hatalmas jelentőségű esemény, de honnan tudod, hogy mi lesz utána?  Honnan tudod, hogy nem bánnád meg mégis? Kockáztatnál azért egy későbbi lelki traumát, hogy olyasvalakinek megfelelj, aki elvileg feltétel nélkül, önmagadért szeret, mégis választás elé állít, ha ő éppen úgy gondolja? Ha látszólag minden sérelem innen indul ki, ott érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy van-e értelme a folytatásnak - utólag nálam is bebizonyosodott, hogy ez mással lehet teljesen máshogy is.
Ettől kissé eltér, de mégis szorosan összefügg vele a szüzesség elvesztésének korbeli kérdése. Téma ez ma már az általános iskolában, baráti társaságokban, rokonok között, és nem csak kérdés tárgya, de viszonyrendszer is - csak éppen milyen alapon...mindenki eldöntheti, hogy megosztja-e ezt az információt másokkal, ám hogy ezalapján cimkézünk valakit, netalán teszünk megjegyzést, hogy "megfelelő-e" az adott életkor, számomra nonszensz. Több olyan lelkileg és mentálisan teljesen ép és egészséges embert ismerek, akinek egyszerűen nem játszik központi szerepet a szex és a szexualitás életében, sőt, esetenként egyenesen aszexuálisnak vallja magát.  (Természetesen van olyan, amikor igenis szükséges egy szakember segítsége, mert akaraton kívüli dolog áll a háttérben, viszont ilyenkor még fontosabb, hogy toleránsan és támogatóan álljon a közösség az adott illetőhöz, és ne azt hallgassa, hogy így nem normális, úgy nem normális.) Remélem, hogy egyszer eljutunk oda, amikor mindenki megérti ezt, de ha azt nem is, legalább elfogadja, és nem próbálja a saját gondolkodásmódját és prioritásait a másikra nyomni, főleg nem egy ilyen személyes témában, mint a testiség és a szexualitás.
Valószínűleg mindannyian ismerünk olyan személyt - elnézést kérek az általánosításért, de az esetek többségében igenis férfi az illető -, akire minden közös ismerősötök csak legyint, mondván,  hogy "ne foglalkozz vele, ő ilyen, nem lehet vele mit csinálni." Szerintem ez elkeserítő és egyúttal mérhetetlenül felháborító is, ugyanis egyrészt a legtöbbször tényleg nem lehet velük mit csinálni, ettől viszont mindez még nem válik elfogadhatóvá. Szerintem nem oké, hogy az adott illető az összes közelébe kerülő nőneműnél bepróbálkozik, nyomul, nem ismeri a nemleges választ, netalán a szóbeliségnél többet is megenged magának, ráadásul nehéz nem foglalkozni valakivel, aki a nyakadban liheg - online és / vagy offline is. Sokszor mondták, hogy csak túlreagálom, és hogy nem kell ennek ekkora feneket keríteni, de miért is kéne csendben tűrnöm a dolgot, ha kényelmetlen helyzetbe hoz, rosszul érzem magam, és már csak a szituáció gondolatától is a hideg ráz? Személyes kedvencem, amikor valakinek nemet mondok, az illető pedig azt gondolja, hogy csak kelletem magam. Ideje megtanulni, hogy a nem nemet jelent, és tartson bárki bármilyen bunkónak, és ezt hangsúlyozni is fogom, amíg szükséges. Annyira nehéz hangos megjegyzéstétel nélkül végigmenni az utcán, vagy a tömegközlekedésen? Annyira nehéz nem ráhajtani mindenkire, aki csak látókörbe kerül? Mindez bőven túlmutat azon, hogy hogyan viselkedem, mi van rajtam, mikor és hova megyek. Nem hordok feltűnő ruhákat, nem viselkedem felhívóan, sőt. Az idei Sziget utolsó napjának utolsó koncertjén álltam, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy az egyik mellettem álló srác furcsán méreget. Nem néztem rá, nem vettem fel vele a kontaktust, de egyre közelebb jött, az arcomba hajolt, próbálta felhívni magára a figyelmet. Egy idő után valószínűleg megunhatta a közömbösségem, mert néhány perccel ezután már egy a közelben álló másik lánynál próbálkozott ugyanilyen taktikával, és egy kívülálló számára simán úgy tűnhetett volna, hogy ismerik egymást, onnan a közelség. Csakhogy nem így volt, a srác 15-20 percen belül legalább 5-6 a közelben álló egyedül bulizó lánnyal játszotta el ugyanezt, némelyikükhöz hozzá is dörgölőzött tánc címszó alatt, és ha valaki rászólt, szemrebbenés nélkül vonult odébb, és folytatta másnál. Egy esetben egy feltehetően kissé spicces lánynál addig jutott, hogy kevés hiányzott ahhoz, hogy oda ne menjek, és mentsem ki a csajt, mielőtt ki tudja mi történik vele a koncert után. Nem mondom, hogy feltétlenül több is történt volna, de el tudom képzelni az "ismerkedés" jellegét tekintve. Rengeteg olyan történetet tudnék még mesélni, amikben csakis a határozottságom miatt nem történt semmi komoly, ugyanis közömbösség, nemleges válasz, udvarias elutasítás ide, vagy oda, sokszor tényleg csak az ér valamit, ha felemelem a hangom, vagy egyszerűen faképnél hagyom az illetőt.
Szerencsére tettlegességig sosem fajult egy ügy sem, ám utoljára még megosztanék egy sztorit, ami a hierarchiák szerepének jó példája: tavalyi évben elvállaltam az egyetemi rendezvényfotós projektet, amiért a díjazás közéleti ösztöndíj formájában járt volna. (Ez egyéni elbírálású, diákszervezeti tagságért, rendezvényszervezésért, hasonlókért jár.) Elvégeztem a dolgom, majd hazaérve láttam, hogy az a felettes hallgató, aki az eseményt koordinálta, bejelölt Facebookon, holott azelőtt én őt nem ismertem, nem is ő kért fel. Egyébként sem szeretem, ha ismeretlenül bejelölgetnek, vissza is szoktam utasítani, hiszen üzenetet anélkül is lehet írni, mostmár meg is jelenik a felkérés azonnal, de ezúttal elfogadtam, jött is az üzenet azonnal, ami - milyen meglepő -, a munka helyett a profilomon látható személyes információkra vonatkozott, és nem telt bele öt perc, máris jött az ajánlat, hogy nem lenne-e kedvem randizni vele. Egyáltalán nem érdeklődtem a fiú iránt, természetesen nemet mondtam, és akkor bevillant: ő az, aki állítólag elbírálja az ösztöndíjkérelmeket...mondanom sem kell, ezek után pénz ide, vagy oda, hagytam a dolgot a fenébe, mert bár ki tudja, lehet, hogy nem lett volna negatív hatása a díjazásomra, de mi van, ha igen? Ő dönt, és még csak meg sem kell indokolnia, mivel nem átlagokról, vagy statisztikai formulákról van szó. Ha pedig belemegyek, és emiatt részesülök pozitív megkülönböztetésben, azt biztosan nem vette volna be a gyomrom, ezért ez nem is volt opció. Persze róla is hallottam később, hogy ennél is, meg annál is bepróbálkozott korábban, ez viszont nem javít a helyzeten, sőt, mert akkor ezek szerint nem csak engem hozott ilyen kellemetlen helyzetbe, miközben mindenki tudja, hogy milyen pozíciót tölt be.

Szerintem igenis fontos, hogy ezekről beszéljünk, és őszintén szólva egyáltalán nem érdekel, hogyha ezt a posztot ismerősök is olvassák, netalán azok rátalálnak, akikről itt most szó volt, ugyanis már régen nem érzem úgy, hogy szégyenkeznem kellene, nem engem minősítenek a történtek. Borzasztó, hogy olyan világban élünk, ahol ennyi ember tapasztalt ilyen és ehhez hasonló esetet, legyen az nő, vagy férfi - mert utóbbiból is láttam nem keveset - és ezek csak most kerülnek felszínre. 
Mondjuk jobb később, mint soha.

9 megjegyzés:

  1. Kicsit túlreagálod az utolsó sztorit, ezt írnám elsőre, ha nem lenne kényes a téma és minden eset más. De!! ha neked kényelmetlen, ott a másiknak a határ és a nem.
    Sok esetben szerencsétlen srác tényleg csak ismerkedni akar és most ez van bizony, hogy bejelöl a FB-on. A munkám miatt engem olyanok jelöltek be, akikkel rendszeresen beszélek, de nem ismerem őket igazából, őket én visszajelölöm. Külön választanám a rosszul szocializálódott suttyókat is, akik tömegben meg a háztetőről, építkezésről lekiabálva nagy legények, de otthon meg behúzzák fülüket-farkukat, mert nem kapnak vacsit az asszonytól.

    Ami az igazi probléma, az az ügy, amiről mindenki tud és mindenki hallgat, a nők is, mert szégyellik,a férfiak meg tudják, hogy megtehetik pont ezért. Nekem munkahelyen volt ilyen esetem, először eléggé ledöbbentem, aztán vérig sértettem az illetőt, mert nem volt képes felfogni, hogy én máshogy gondolkodom. Sajnos vagy nem, ő az a legyet is röptében típus és azt hiszi, ez másnak is tetszik. Hát nem. Később normalizálódott a viszony, képes volt máshogy is kommunikálni. Sok ilyen eset van, az igazi szemétség, ha tudja a férfi, hogy beosztott vagy bármilyen más módon függő viszonyban van tőle a nő és úgy él vissza a hatalmával. Kérdés, hogy miért teheti meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy az utolsó eset semmiségnek tűnik, de engem mérhetetlenül kiakasztott, hogy kvázi munkakapcsolatba kerültünk, ő meg ezt rögtön arra használja fel, hogy ismerkedhessen, aztán meg majd úgy adjam be neki a munkabeszámolóm. Pláne, hogy nem nálam próbálkozott először, és azóta is kacéran mosolyog, ha meglát az egyetemen...

      Törlés
    2. Ja, ha szoknyavasász, akkor tényleg jobb elkerülni.

      Törlés
  2. Örülök, hogy írtál erről. Sajnos nekem is vannak negatív tapasztalataim már a tinikorom legelejéről is. Úgy érzem ezt a problémát csak tanítással lehetne megoldani de sajnos a gond ott kezdődik, hogy a legtöbb férfi előtt már a családban sincs pozitív példa.
    Örülök, hogy végre beszélnek erről a problémáról, de az utóbbi egy hétben picit toomuch kezd lenni és picit az Ice Bucket challenge jut eszembe róla, mert annak is mindenki részese akart lenni, de ahogy lecsengett a dolog, szépen el is felejtették.
    Amerikában sajnos nem hiszem, hogy változás lehet, főleg nem úgy hogy a kormány élén álló ember szintén szexuális ragadozó és zaklató.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is sokat gondolkodtam, hogy írjak-e erről, és nem tűnne úgy, hogy csak a trendet akarom meglovagolni, mert (sajnos) egy idő után simán átmehet forrongásba, hogy jaj, ez is, meg az is.
      Sajnos igazad van, pedig pont ott a legdurvább jelenleg a helyzet...

      Törlés
  3. Elég szerencsés vagyok ezen a téren, relatív olcsón megúsztam egy lépcsőházban bujkáló pedofillal, néhány vadállattal, akik hazáig követtek, és a szerelmükkel üldöztek, meg néhány lekurvázós beszólással. Legtöbbször én is azért úszom meg, mert elég határozott tudok maradni az ilyen helyzetekben, de ki tudja, nem vagyok megmentve attól, hogy valaki ne húzza be fülét farkát, ha erélyesebb vagyok, csak még jobban bevaduljon tőle. Olyan mondjuk még nem volt, hogy valaki tényleg hozzám mert volna érni (egyszer egy kisgyerek poénból rácsapott a fenekemre az utcán, de most azzal mit kezdjek? verjem végig az anyja szeme láttára?), vagy a buszon rám szállt volna bárki is...

    Ma volt egy kicsit negatívabb tapasztalatom a román vendégmunkásokkal, de azon felül, hogy elég feltűnően végigmértek, meg pont abba a boltban volt dolguk ahol nekem, nem történt baj.

    Meg egyszer Nyugat-Szerbiában voltam bulizni a barátaimmal, ahol a nőknek nem igazán van sok joguk, így elég nagy volt a döbbenet, amikor rám szállt két csávó is, és beléjük vertem. Konkrétan megfagyott a levegő. :D Arra egy nőnek szigorúan tilos még csak csúnyán nézni is egy férfira, meg is fenyegetett a pincér, hogy még egyszer verekedésbe kezdek, kitesz. Főleg miután a nők elkezdtek vadul ujjongani. :D Viszont eléggé beszartak a legények, főleg miután megtudták, hogy vajdasági vagyok, és a vajdasági nőkkel nem lehet úgy bánni, mint az ottaniakkal, mert a vajdasági nők visszaütnek. :D Az előtt hozzám hasonló vaddisznóval nem volt dolguk. Akkor inkább a meglepetés ereje mentett meg, ha közülük való lettem volna, lehet megpróbálnak kiszorítani.

    Amúgy szerintem nem reagáltad túl az utolsó sztorit, én is kiakadtam volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wtf, pedofil a lépcsőházban? Nálunk lenne ilyen, saját magam rugdosnám ki :D Tényleg, el is felejtettem azt a sztorit, amikor a buszon ültem, és egy 4-5 éves forma kisfiú velem szemben elkezdte SIMOGATNI A COMBOM, az anyja meg végignézte, és csak annyit mondott neki nyugodt hangon, hogy hagyja abba, de azon kívül leszarta, amikor a kissrác tovább folytatta. En meg csak ott ültem, mondom nem szólok rá más gyerekére, de basszus...
      Haha, ez a bulizós nagyon tetszik, megnéztem volna a fejüket :D

      Törlés
  4. Ami engem igazán bosszant, az az áldozathibáztatás, ami most is megy. Hogy minek ült be az autójába, minek ment fel a szobájába, minek vett fel miniszoknyát, minek, minek, minek...
    Könyörgöm, aki ezt mondja, az szerint két ember soha nem maradhat egyedül, mert majd valamelyik(szándékosan nem férfit írtam, hiszen zaklatók nők is lehetnek) nekiesik a másiknak?
    Egyébként, bár jó mélyre eltemettem, velem sajnos négyszer is történt ilyen eset, a zaklatásnak, molesztálásnak egy formája. Szerencsére én - úgy gondolom - túl tudtam lépni ezeken (vagy legalábbis tényleg jó mélyre temettem), de basszus, az első két eset még 18 éves korom előtt történt, sőt, a legelső alkalommal még gyerek voltam.
    Emlékszem, mikor az öregember meghalt, és mindenki siratta, én nevettem magamban, és arra gondoltam, hogy talán az igazi arcát csak én ismertem. Vagy ki tudja, talán csak más sem beszélt róla...
    De aztán volt olyan is, amikor a tömött buszon gondolta úgy a mögöttem álló, hogy az én fenekembe kell kapaszkodnia..., máskor a villamoson dörgölödzött hozzám egy barom.
    Vagy a régi munkahelyemen a kolléga, aki úgy gondolta, hogy cserébe a segítségért egy kis fogdosás jár neki..., pedig még jóban is voltunk.

    Tudod, elgondolkodtató, hogy ezek egyszerű emberek, nem felettesek vagy ilyesmi, sőt, két vadidegen is volt közte. Mit képzelnek magukról? Anno a villamoson történtek után olvasgattam a témában, és azt találtam, hogy ilyet rengeteg nő kényszerül elviselni.

    Hibás lennék?
    Maximum abban, hogy leblokkolás és menekülés helyett inkább jól tökön kellett volna rúgnom mindegyiket, hogy elvegyem egy életre az ilyesmiktől a kedvüket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem...olyan sztorija elég sok embernek van, amikor valami idősebb családi barát, vagy esetleg rokon csinált vele érdekes dolgokat, de nem merte elmondani, mert úgysem hittek volna neki. Ami baromi szomorú azért...
      Engem az idegesít fel, amikor valaki erre úgy érvel, hogy - ismét csak - túlreagáljuk, mert hát ő csak ismerkedni akar?! És akkor mi van? Minden közeledés felett szemet kell hunynom, mondván, hogy csak ismerkedni akarnak velem? Minden sráccal, aki randira akar hívni, el kell mennem randizni? És mi van, ha én nem akarok ismerkedni, nem akarok randira menni? Lehet ezt kulturáltan is, úgy, hogy nem azonnal rámászik az ember a másikra.

      Törlés