2018. március 30., péntek

Márciusi kedvencek | 2018

Jelenleg abszolút a szakdolgozat bűvkörében élek, úgyhogy a tanuláson kívül nem sok egyéb dolgot csináltam a hónapban, de meglepően sok terméket sikerült összeszednem márciusra. Mondjuk mostanában egyébként is igyekszem minél több termékemet használni, mert rendesen felgyűltek, és addig nem is igazán szeretnék semmit sem venni, amíg nem csökkentek a mennyiségen. 


Hónap elején bekerültem egy trnd projektbe, ahol az új Eucerin DermoPure termékeket próbálhattuk ki, amik szinte elsőre kedvencek lettek. A mélytisztító arclemosó zselé illatmentes, nem szárít, mégis megfelelően tisztít, a szérum pedig még szuperebb, jó az állaga, nem kukacosodik, és ennél is azt tapasztaltam, mint a The Ordinary Niacinamide + Zinc szérumnál, hogyha nem használom, akkor látszódik a hatása igazán - negatív irányba. A Fa Fiji Dream golyós dezodorának kellemesen visszafogott gyümölcsös illata van, nem hagy nyomot a ruhán, és a Perspirex-szel kombinálva hatásos is, de van belőle spray változat is, ha valaki inkább azt preferálja. A The Body Shop új Lip Juicers ajakápolói nem csak hogy fantasztikus illatokban kaphatók - és akkor még finoman fogalmaztam, mert leírhatatlanul jók -, de nincs az a tipikus ajakbalzsam érzetük sem, hanem inkább waxosak, látszatra pedig abszolút mattak. Márciusban a kiwi-kel-görögdinnye kombinációjút használtam legtöbbször, mivel ennek nincsen színe, így bárhol és bármikor újra tudtam kenni. Zoella Blissful Mistful illatát mini kiszerelésben még tavaly egy karácsonyi csomagban sikerült megrendelnem, ez pont egy ilyen télből nyárba átmenő parfüm nálam. Végül pedig néhány hete végre beruháztam egy elektromos fogkefére az Oral-B-től, ez pontosan a legalapabb Vitality Cross Action modell, amihez a Sensitive Clean fejet használom. Sokáig nem hittem abban, hogy ez hatásosabb, mint a hagyományos fogkefék, de már az első használat ledöntött bennem minden kétséget, ugyanis a különbség látható és érezhető is, életem egyik legjobb vételének tartom. 


Míg korábban szinte egyáltalán nem használtam sminkalapokat, mostanra az egyik kedvenc kategóriámmá nőtték ki magukat, és mindig szeretek újabbakat kipróbálni. A The Ordinary High-Spreadability Fluid primer az egyik kedvencem, de mivel tömény szilikon, ezért nem biztos, hogy mindenkinek beválik majd. Nagyon megszerettem a Maybelline Master Chrome highlighterei közül az arany árnyalatot (100 Molten Gold), mivel csodás, intenzív fénye van nagy, feltűnő csillámdarabok nélkül, a rosegold változatot is biztosan beszerzem majd a legközelebbi kuponos napokon. A Rival de Loop Young Chocolate Lovers trendkiadás rizspúdere mostanában a mindennapokon használt púderem, régóta ki szerettem volna már próbálni valami hasonlót, és szerencsére be is vált. Jól mattít, abszolút nem hagy poros érzetet, az illata pedig isteni vaníliás. Az Avon True Ultra Volume szempillaspirál kipróbálásra érkezett hozzám, és elégedett vagyok vele. Nem kell tőle csodát várni, inkább dúsít, mint hosszabbít, és bár a kedvenceimet még mindig nem körözte le, de egy megbízható, jól használható spirál. Még ősszel Prágában vettem meg a Sephora Cream Lip Stain folyékony rúzsát Smejka ajánlására, mivel azt hallottam, hogy elképesztő tartós, de csak most jutottam el odáig, hogy rendesen le is teszteljem napközben. A 25-ös árnyalatra esett a választásom, ami egy csodaszép téglás-narancsos vörös, és valóban igaz, amit írnak róla, tényleg bírja az evést, ivást, orrfújást, ráadásul mattra szárad. Nem bír ki MINDENT, de azért jóval strapabíróbb, mint a folyékony rúzsok általában. Végül pedig mégegy rúzs, méghozzá a Colourpop Love Life árnyalatú Lippie Stix-e, ami szintén egy narancsos piros, és már régóta nagy kedvencem.

A legnagyobb kedvencem azonban még hátravan, ez pedig nem más, mint az új laptopom. ami egy HP Pavilion gép. Nem akarom hosszasan kifejteni, de a régi már abszolút alkalmatlan volt bármire, amit nap, mint nap csinálok - Photoshop, elemzőprogram, stb. -, így jópár éve érett már, hogy beruházzak egy újra, amit most sikerült kivitelezni. Ugyan még csak másfél hete van nálam, de teljes a szerelem.


YouTube fronton Stacy-t említeném az Ace Face Beauty csatornáról, aki nemrég egy Pixiwoo videóban vendégszerepelt, és azóta elindította a saját csatornáját is. Szuper sminkeket csinál, megnyugtató a hangja, és a videói menstesek mindenféle fenszizéstől.


Azt hittétek elfogytak a sportesemények az olimpia után, ugye? Tévedés! Múlt héten volt a műkorcsolya és jégtánc világbajnokság Milánóban, amit természetesen végigkövettem, amikor csak tudtam, előtte pedig rövidpályás gyorskorcsolya vb volt, úgyhogy teljes a boldogságom.

Kedvenc dalok: 
The Vaccines - Put It On A T-Shirt
The Vaccines - Your Love Is My Favourite Band
George Ezra - Hold My Girl
George Ezra - Pretty Shining People (és az egész új album amúgy!)
The Fratellis - Starcrossed Losers
Dan Croll - From Nowhere

Hihetetlen számomra, hogy már mindjárt április van, utána pedig lassan jön az utolsó vizsgaidőszak, az államvizsga, és végül a diplomaosztó. Ettől függetlenül szerencsére azért ezek még viszonylag távoli dolgok, most pedig egy hét szünet következik az egyetemen, ami alatt milyen meglepő, a szakdolgozatot fogom írni továbbra is, de azért igyekszem majd időt szakítani a pihenésre is. 
Ja, és kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek :)

2018. március 27., kedd

Elfogytak #32.5

Ahogy ígértem, itt a hétvégi elfogyott termékes poszt kimaradt sminkes szekciója, ami nem tartalmaz túl sok mindent, de már az is kisebbfajta csoda, hogy például két rúzs is elfogyott, és remélem, hogy ez még csak a kezdet, pontosabban igyekezni fogok, hogy ez így legyen. 


Real Techniques Miracle Complexion szivacs: most épp az eredeti Beautyblendert próbálgatom, amiről hírt fogok majd adni, de továbbra is fenntartom, hogy ez egy tökéletes szivacs, tökéletes áron, ráadásul már némelyik Müllerben is van Real Techniques sport - a Corvinban tuti! -, így rendelgetni sem kell.
Újravenném? Abszolút, van is belőle tartalékom bőven. 

L'Oréal Infallible 24H Matte alapozó: na ez valóban matt! Az eddig általam próbált mattnak kikiáltott alapozók általában ezt a fajta ígéretüket nem váltották be, ez viszont egyrészt valóban gátolja a kifényesedést, másrészt nagyon tartós is, egy egész napot simán kibír. Ráadásul jópár éve megvan már, de csak nem akart elfogyni, úgyhogy én mindenhogy nagyon szeretem.
Újravenném? Igen. 

Catrice Prime & Fine Anti Shine Blur Stick: már kivonták, így sokat nem is írnék róla, mivel nem tudtok hozzájutni többé, de igazából teljesen átlagos volt. A pórusokat valóban kicsit feltöltötte, de sokkal tovább nem tartott vele a sminkem, mint egyébként.
Újravenném? Ha lehetne még kapni, akkor sem. 

Sleek Oh So Special paletta: nagy szerelmem volt, de egyrészt elég sok színt elhasználtam belőle, és rá kellett jönnöm, hogy amiatt a maradék néhány árnyalat miatt pedig, ami megmaradt és szeretem, nem éri meg a teljes palettát tartogatni, így kiműtöttem belőle a festékeket, és áttettem egy üres palettába. Körülbelül 2-3 olyan szín maradt benne, amit nem használok, így ezek mennek a kukába.
Újravenném? Igen. 

Essence Longlasting rúzsok - On The Catwalk és Come Naturally: ezeket sem lehet már kapni, de elfogytak!!! Mindkettőt rengeteget hordtam - nyilván -, a Come Naturally sokáig a tökéletes nude volt számomra. Azóta rájöttem, hogy sokkal inkább szeretem a matt formulákat a krémeseknél, de szép emlékek maradnak.
Újravenném? Ha még lehetne kapni, talán.

L'Oréal Mega Volume Miss Baby Roll szempillaspirál: sokan imádják, számomra azonban teljesen átlagos volt, kicsit tapasztott is, és számomra túl vizes volt az állaga, a keféről pedig a fura kialakítása miatt lehetetlen volt lehúzni a felesleges festéket.
Újravenném? Nem.

Avon mark. Big & Style szempillaspirál: abszolút természetes hatású volt rajtam, semmi drámaiság, de cserébe könnyű volt vele dolgozni, és nem volt pókláb hatása. Ami viszont negatívum, hogy meglepően korán, 1-2 hónap után elkezdte csípni a szemem, ez pedig rendszerint azt jelenti, hogy lejárt az ideje, úgyhogy nem is sikerült elfogyasztanom.
Újravenném? Nem. 

Carmex Original ajakbalzsam: egy szó: SZERELEM!
Újravenném? Igen, mint mindig.


Ennyi lett volna, és vélhetően nem kell sokat várni a következő részre...

2018. március 24., szombat

Elfogytak #32

Pontosan két hét múlva kell leadnom a szakdolgozatom első változatát, úgyhogy jelenleg majdnem minden szabad energiámat annak az írása köti le, ezért ritkultak meg a posztok is, viszont ismét összegyűlt egy jó adag elfogyott termék, amikről szót akartam ejteni. Egy különálló, rövidebb posztban fogom megmutatni a jövő héten az sminktermékeket, mert minél előbb ki szerettem volna tenni ezt a bejegyzést, azokkal együtt pedig hosszabb lett volna megírni, úgyhogy lássunk is neki.


Radox Feel Revived folyékony szappan: az illata számomra olyan volt, mint a Mirindáé, vagy a narancsos Fantáé, emiatt igencsak nosztalgikus érzés volt használni, úgyhogy szerettem. 
Újravenném? Igen. 

Zoella Soak Opera tusfürdő: imádtam, és egy ideje tartalékoltam is vele, de mostmár szerencsére lehet itthon is kapni a Marionnaud parfümériákban, így végül elfogyasztottam, de mindenképpen vissza fogok térni hozzá, mert zseniális ez az illat.
Újravenném? Igen.

Nivea Sonnenkuss tusfürdő: ennek az illata is valamilyen szénsavas üdítőére emlékeztet, de hónapok óta nem tudom beazonosítani, hogy melyikre. Kellemes, krémes állaga van, szerintem meg fogom nézni belőle a többi illatot is majd.
Újravenném? Igen.

Balea Zuckersüß tusfürdő: az utolsó flakonom volt még itthon belőle, és mivel nem szerettem volna, hogy megromoljon, mielőtt elhasználhatnám, szomorúan bár, de elővettem. Isteni volt ez a kiadás, sajnálom, hogy limitált volt...
Újravenném? Bizony, hogy újra! 

Isana Sweet & Salty tusfürdő: ez sajnos nem igazán jött be, pontosabban semmi gond nem volt vele, de nem erre számítottam a leírás alapján, az üzletben megszagolva pedig nem nagyon tudtam eldönteni, hogy milyen lesz használat közben. A narancs érezhető benne némi édességgel, de a sósság, karamellesség sehol sajnos.
Újravenném? Nem.

Duschdas Ich fühle mir erfrischt tusfürdő: viszonylag férfias, kicsit gyümölcsös illata van, amit én kifejezetten kedveltem, és sokáig megmaradt a bőrön, ahogy ezek a tusik ígérik.
Újravenném? Igen.

Garnier Nēo dezodor: szeretem ezeket a dezodorokat, bár nem önmagukban használom, viszont most kicsit ráuntam ennek az illatára.
Újravenném? Talán. 

Bioderma Sensibio micellás víz: kell még bármit is mondanom? Imádom.
Újravenném? Már meg is tettem.

Clinique Moisture Surge Intense hidratáló krém: sokkal sűrűbb, csúszósabb állaga volt, mint a "sima" változatnak, és viszonylag lassan is szívódott be, úgyhogy csak éjszakára használtam. Hatásos volt, de valamivel jobban szeretem a másik verziót, viszont szárazabb bőrre ez jobb választás.
Újravenném? Talán.

Nuxe Réve de Miel ajakbalzsam: nem fogyott el teljesen, de úgy gondoltam, inkább megválok tőle, mert már jó ideje használom, és ez a belenyúlkálós kiszerelés kedvez a baciknak. Írtam róla tesztet korábban.
Újravenném? Talán, mert számomra még mindig a Carmex a tökéletes ajakápoló. 

Egy Neogence fátyolmaszkot is elhasználtam, jól hidratált, de semmi extra, valamint az elfogyott fürdősókat is láthatjátok a képen, a Warm Cinnamon Nights elnevezésű Treaclemoon különösen jó volt. 


Palmolive Fresh & Volume sampon: ezt még Prágában vettem, mert ott a Palmolive árul hajápolási termékeket is. Igazából semmi extrát nem tapasztaltam, az ígéretével ellentétben nem dúsított, teljesen átlagos samponnak éreztem.
Újravenném? Nem.

Garnier Fructis Pure Fresh sampon: ez el sem fogyott, mivel imádtam az illatát, de már az első használat után nagyon korpás lett tőle a hajam, így inkább félbe is hagytam, pedig alapból a kevésbé bejövős termékeket is szeretem elhasználni. 
Újravenném? Nem.

Batiste Bare és Strenght & Shine szárazsampon: utóbbi nagy-nagy kedvencem, előbbi viszont nem okozott túl nagy wow érzést, ugyanis bár hatásában hozza a szokásos Batiste minőséget, azt hittem, hogy a Bare jelző azt jelenti, hogy valamilyen visszafogott, kellemes illata lesz. Mivel online rendeltem, nyilván nem tudtam megszagolni előtte...hát, ha nem szeretitek az intenzíven púderes illatú szárazsamponokat, akkor semmiképpen se vegyétek meg, mivel ennek aztán van ereje rendesen.
Újravenném? Nem és igen. 

Balea Winter Protect hajmaszk: az illatát továbbra sem kedvelem különösebben, a hatása viszont nagyon tetszett, ugyanis valóban táplált, még akkor is, ha csak 1-2 percre volt időm a hajamon hagyni mosás után. Vegyétek, amíg még kapható, mivel limitált kiadás!
Újravenném? Igen.

L'Oréal Botanicals Strenght Cure korianderes hajmaszk: ennek a sampon párjával is elégedett vagyok, és ezt a maszkot is szerettem. Meglepően sűrű volt az állaga, jól táplált, és hihetetlenül puha volt a hajam tőle, könnyebb is volt vasalni, és bár drágább, mint a drogériában található hajpakolások általában, hónapokig elég volt. 
Újravenném? Igen. 

TRESemmé Keratin Smooth 7 Day Heat Activated Treatment: erről is készítettem tesztet még régebben - 2015-ben, te jó ég -, és mostmár ideje volt elhasználnom. Sajnálom, hogy ezt a márkát nem lehet kapni itthon, és tudom, hogy elvileg a Syoss a hazai megfelelője, de sok terméknek nincs hasonmása az ő kínálatukban.
Újravenném? Igen. 


Nemsokára tehát jönnek a sminkek, amiből - szerencsére - van egy pár, most eléggé belehúztam :)

2018. március 17., szombat

Személyes | Nem akarom, hogy felszedjenek

2010 óta járok rendszeresen koncertekre és fesztiválokra. Hol fotózni, hol csak szimplán szórakozásból, hol pedig mindkettő. Hogy miért? Mert ez is egy hobbi, egy szenvedély, és van, akinek munka is. Sajnos azonban az elmúlt nyolc évben szinte nem múlt el olyan alkalom, amikor ne sikerült volna megtapasztalnom, hogy az emberek jó részében a mai napig az a sztereotípia él, hogy az emberek egy koncertre ismerkedni járnak, pláne, ha egyedül vannak. Hát, én nem ismerkedni - vagy ha úgy tetszik, pasizni - járok a koncertekre, és igen, legtöbbször egyedül vagyok, ám ez még nem jelenti azt, hogy feltétlenül társaságra vágynék, vagy arra, hogy valaki nekiálljon flörtölni velem, főleg nem akkor, ha fényképezőgép van a kezemben. 

Kép forrása: https://www.someecards.com
A héten is részt vettem egy általam nagyon szeretett együttes koncertjén. Két zenekar között beállás közben fényképezőgép a nyakamban szokás szerint, türelmesen várok, amikor a szemem sarkából látom, hogy odalép hozzám egy srác, majd meg is szólít. (Na, most sem úszom meg - gondoltam magamban.) Az első kérdése az volt, hogy fotózni fogok-e - mert mégis mi mást csinálnék egyébként egy bazinagy kamerával -, a másodikat pedig már eleve úgy vezette be, hogy biztosan tolakodónak fogom érezni, amit most kérdezni akar, én pedig már itt tudtam, hogy mi következik. "Ha most megcsókollak, akkor visszacsókolsz?" Megmondtam, hogy nem, egyáltalán nem állt szándékomban bármi ilyesmit tenni, és ezt közöltem is vele. Próbálkozott még egy darabig, kérdezte nem szeretnék-e koncert után meginni vele valamit, én pedig erre is nemet mondtam, hiszen ismét, egyáltalán nem érdekelt a srác, és megmondtam, hogy szeretnék hazamenni, másnap korán kelek, és ez egyébként sem fér bele nekem jelenleg. Azt is kerek-perec közöltem, hogy nekem nem imponál, ha valaki csak úgy odajön, és bepróbálkozik, csak mert lány vagyok, egyedül vagyok, és esetleg jól nézek ki. A válaszába csak utólag gondoltam bele, és talán jobb is, hogy nem álltam le vele ott helyben vitázni, de azt mondta, hogy ezek legalább "normális" indokok, és a lányok többsége annyival lerendezi az elutasítás miértjét, hogy "csak mert nem". Várjunk csak...Miért is kéne bárkinek megindokolni - nemtől függetlenül -, hogy miért nem szeretne randizni egy ismeretlennel, aki random leszólította? Ha meg az illető azt mondja, hogy bocsi, nem vagy az esetem, nem tetszel, akkor máris ki van kiáltva egy felszínes seggfejnek. Szerintem tökre rendben van, ha valaki nem szeretné mindenkivel "csak megpróbálni". Senkinek sem kötelessége az ilyesmi. Megkérdezted, zavarod-e, és azt mondta igen? Ez van. Kerek perec elküldött? Fogadd el. Pont ugyanennyire felháborít, amikor azt hallom ismerősöktől, hogyha egyedül, vagy barátnőkkel mennek valahová a barátjuk, netán férjük nélkül, mindig lesz egy-két szerencsétlen, aki megkérdezi, hogy "és akkor most hol van a barátod / férjed?". Az, hogy egyedül állok, ülök, létezem valahol, legyen az koncert, szórakozóhely, vagy éppen fesztivál, nem jelenti automatikusan, hogy társaságra van szükségem, azt pedig végképp nem, hogy pasizni akarok. És igen, ha valaki nyomulós, igenis rá fogok szólni, méghozzá elég erőteljesen, ha szükséges. Hányszor kaptam már meg, hogy "agresszív" vagyok, amikor valaki többszöri kérésre sem bírt rólam lekopni...engem például kifejezetten feszélyezett a fent említett alkalommal is, hogy miután elköszöntünk a sráccal egymástól, valahogy mindig pont mögém került a tömegben, bármerre mozogtam. 
Ami pedig a fotósokat illeti - bár ezzel lehet, hogy egyedül vagyok, de érdemes elgondolkodni rajta: a koncert / esemény miatt vagyunk ott, minket az érdekel. Nem feltétlenül tudunk, és akarunk lefotózni titeket a barátaitokkal, főleg nem akkor, ha már játszik a zenekar. Én például szeretek ráhangolódni a a dologra agyban, és nem igazán kultiválom, ha a koncert előtt, vagy közben megzavarnak ebben. Nem szoktam elhajtani embereket, de igyekszem érzékeltetni, hogy nem a megfelelő időben próbálnak meg beszélgetni velem - persze ez a részegekkel szemben sosem működik. Ha fotóst látsz egy tömegben - és itt most bármilyen szituációra gondolok, nem csak koncertre -, ne zaklasd feleslegesen. És főleg ne próbáld meg mindenáron felszedni. 

Természetesen akinek nem inge, nem veszi magára, de úgy érzem, hogy ez is egy olyan téma, amiről szinte egyáltalán nem esik szó, pedig viszonylag sokakat érint, és nem egy ismerősömről tudok, aki hasonló sztorikat tudna mesélni. Nem mindenki szeretne ismerkedni, és ezt tartsuk tiszteletben.

2018. március 10., szombat

Teszt | Colourpop Yes, Please! paletta

A most bemutatásra kerülő paletta számomra már a megjelenéskor első látásra szerelem volt, pedig korábban a Colourpop paletták nagy részénél úgy éreztem, hogy szépek, szépek, de nem biztos, hogy eléggé ki tudnám használni az összes színt. Ősszel a Maybelline Burgundy Barral teljesen rákattantam ezekre a meleg, bordós-narancsos árnyalatokra, a Cyber Monday keretein belül pedig akciósan a Yes, Please! is az enyém lett.



A csomagolás nekem tetszik, szeretem, hogy ennyire lapos, és kompakt paletta, bár ennek a karton csomagolásnak elég nagy hátránya, hogy egy idő után befogják a festékek, és nehéz takarítani. Mágnessel záródik, méghozzá meglepően jól, úgyhogy én utazni is simán magammal vinném. Az mondjuk a mai napig rejtély számomra, hogy az elejére miért a "cute af" felirat van írva, holott a paletta neve nem ez, de ez részletkérdés. Több helyen olvastam, hogy kinyitáskor "kínai cipő" szaga van, én ezt csak akkor éreztem, ha közelről beleszagoltam, ez viszont semmilyen formában sem befolyásolja a minőségét, és idővel el is illan, ezt többen is megerősítették, akiknek megvan. A hátulján találhatók a színek nevei. 




A színek között találunk mattokat és fényeseket 8-4 arányban, ennek én örülök, mert általában ilyesmi árnyalatokban jó matt festékeket nem igazán találni a piacon - legalábbis drogériában biztosan nem. Az árnyalatok kellőképpen különböznek egymástól, mégis szinte bármelyik párosítható bármelyikhez, a variációk száma - kis túlzással, de - végtelen. Többször említettem már, hogy számomra nem fontos, hogy egy palettában legyen bőrszín, mivel szinte sosem használom, viszont ebben van, így aki számára egy lényeges, annak is tökéletes lehet. A színek mind ujjal, mind ecsettel csodásan működnek, szuperül pigmentáltak, jól satírozhatók, és alig porzanak. A fényes színek nem glitteresen csillámosak, hanem inkább kicsit metálos fényűnek mondanám őket. A tartósságukról önmagukban nem tudok nyilatkozni, mivel minden sminkeléshez használok szemhéjalapot, azzal viszont nap végére is olyan a sminkem, mint amikor feltettem.
A színminták ujjal húzva készültek, alap nélkül:


Első sor
Második sor
Harmadik sor
A paletta állatkísérletmentes, összesen 12 x 0,85 gramm terméket tartalmaz, és 16 dollárba (kb. 4300 forintba) kerül a hivatalos oldalon, ám fontos, hogy egyrészt a szállítás ára 50 dollár alatt 10 dollár, másrészt mivel Amerikából érkezik a csomag, ezért 25 dollár felett - szállítással együtt - vámköteles, de nálam eddig még a 30 dollár alatti csomagok mindig átcsúsztak, valamint van egy 43 dolláros "kiskapu" is, amiről ide kattintva olvashattok. Éppen ezért azt javaslom, hogy várjatok ki egy akciót, vagy iratkozzatok fel a hírlevélre, mert cserébe szoktak küldeni egy, az első rendelésből 5 dollár kedvezményre biztosító kupont. Végső esetben pedig nekem is van egy linkem, amin keresztül 15 dollár felett 5 dollár kedvezményt kaptok, amennyiben először rendeltek, azonban fontos megjegyeznem, hogy ebből én is kapok részesedést, így csak akkor használjátok, ha ez nem zavar benneteket. Ingyenes szállítás sajnos ritkán, maximum évente egyszer van, és legutóbb egy éve volt.

Összességében nekem ez lett az egyik kedvenc palettám, rengeteget nyúlok érte, így ha szeretitek ezeket a színeket, és nem ózdkodtok a netes rendeléstől, akkor csak ajánlani tudom.

2018. március 9., péntek

Személyes | "A sok smink miatt csúnya a bőröd"

Ezen véleménykifejtős posztot nem közvetlen tapasztalatok illették, szerencsére engem mindig elkerültek az ilyen jellegű megjegyzések, ám rendszeresen látom blogposztok, YouTube videók alatt, amikor egy problémás, pattanásos bőrű lánnyal a nagyokosok mindenféleképpen el akarják hitetni, hogy csak azért csúnya a bőre, mert sminkel, vagy "túl sok sminket" használ, a legjobb tanács pedig, amit adhatnak, hogy dobja ki az illető az összes sminkjét, és használjon csak "természetes" termékeket.

Kép forrása: http://thebeauty.guide/

A kedvencem, amikor emellé még azt is odateszik, hogy "majd csodálkozik, ha 30 évesen úgy fog kinézni, mint a nagyanyja" meg "láss csodát, a sminkelős, szoláriumozós kolléganőim mind ráncosak, én meg nem, mert nem sminkelek". Bár egy helyen dolgoznak, de honnan tudja az illető, hogy a kolléganőinek milyen az életmódja, hogyan hat rájuk a stressz, milyen a genetikai állományuk? Pontosan, sehogy. Régen ilyenkor mindig késztetést éreztem, hogy odaírjak, és felvilágosítsam őket, hogy mennyi ostobaságot hordanak össze, és mielőtt kommentelnek, inkább olvassanak utána, de az az igazság, hogy meguntam, de így még egyszer utoljára itt a blogon leírnám, hogy mit gondolok. 
Először is tudom, hogy dívik manapság a kozmetikai ipart, a gyógyszeripart, az élelmiszeripart, meg az összes ipart okolni MINDENÉRT, és állítani, hogy meg akarnak minket mérgezni, meg ölni, és a rák ellenszere is megvan már, csak titkolják - ez hozzáteszem, a legbanálisabb bullshit -, de könyörgöm, a boltokban kapható sminktermékekre millió meg ezer szabályozás van, annyi ellenőrzésen átmennek, hogy azt el sem tudjuk képzelni. Lehet jönni azzal a dumával, hogy persze, ezeket ki lehet játszani, meg mittudomén, csak éppen nem érdemes, ugyanis ilyeneket általában olyanok állítanak, akiknek köze sincs sem a biológiához, sem a kémiához, sem a vegyészethez, csak mindenféle kamu ijesztgetős információkat terjesztő forrásból tájékozódnak az interneten. (Gondolom nem kell megneveznem a magyar internet egyik legnagyobb szélhámosát, aki sok-sok éve terjeszti a baromságokat a weboldalán.)
Másrészt azzal is tisztában vagyok, hogy réges régen beleültették az emberek fejébe, hogy a kőolajszármazékok, a parabének, a szilikonok mind ősellenségeink, és a szervezetbe kerülve így meg úgy, rák, satöbbi, de az ilyenre ismét csak azt tudom mondani, hogy olvassunk szakértői cikkeket, tudományos lapokat, tanulmányokat VALÓDI szakemberektől. Rengeteg helyen megcáfolták már az ilyesfajta állításokat, és néhány összetevő lehet, hogy káros, de százszoros-ezerszeres (!) mennyiségben ahhoz képest, mint ami mondjuk egy alapozóban, vagy rúzsban található. Természetesen ha valaki allergiás egy-egy anyagra, akkor annál problémát okozhat, az viszont egy teljesen más kategória, ezt nem lehet a gyártókra fogni. (Ugyanitt említeném meg, amikor valaki állítása szerint olyan anyagokra allergiás, amire egyrészt nem is szűrnek, másrészt soha senki nem hallott még ilyen allergiáról, ezt szintén baromi károsnak tartom.) Nem minden jó és egészséges, ami természetes, és nem minden szar, meg káros, ami "mesterséges". Itt tenném hozzá, hogy a kőolajszármazékok, vagy más néven ásványi olajok például természetes anyagok, a nevében is benne van, a földből jön, szerves eredetű, és egyetlen olyan tudományos szakértői cikk nincs, ami bizonyítaná az állítólagos negatív hatásait. A másik kedvencem, amit például a szilikonnál mindig hallok, hogy "nem tud tőle lélegezni a bőr". Egyrészt, nem békák vagyunk, a tüdőnk a légzőszervünk, másrészt igen, történik gázcsere a bőrön keresztül, meg persze, bepállik az, ha betekered magadat folpackkal, mivel nem tud szellőzni - nem lélegezni, szellőzni -, a smink esetében viszont ilyen nem történik. Mind az ásványi olajok, mind a szilikonok légáteresztőek, nem ettől fognak kialakulni a pattanások. Egyszer láttam egy videót, amiben egy amúgy is kétes hírű MLM császár márka fiatal képviselői teljes odaadással mutogatták, hogyha beleteszik a csúúúúnya ásványi olaj alapú alapozót egy pohár vízbe, akkor az nem olvad fel, míg az ő csoda vízbázisú alapozójuk viszont igen, ebből pedig egyértelműen levonható konzekvenciaként, hogy az övék a jó, a másiktól meg lerohad a bőröd. No comment...és ezt emberek elhiszik.
A konklúzióm, hogy amennyiben a nap végén alaposan lemossa az ember a sminkjét, és tisztában van azzal, hogy mely összetevőre érzékeny esetleg - orvossal konzultálva, nem hasraütésszerűen! -, akkor sminkelhet akár naponta is, nem ettől lesz csúnyább, szebb, öregebb, vagy fiatalabb a bőre. Nyilvánvalóan léteznek potenciálisan irritáló összetevők, mint a denaturált alkohol - ami egyébként egy csomó "természetes" meg növényi termékben benne van, hú de jót tesz, valóban... -, és vannak emberek, akiknél például a komedogénnek számító összetevők gondot okozhatnak, mivel olyan a bőrtípusuk, ezek viszont egyéni tapasztalatok, és nem jelentik azt, hogy a smink általánosságban káros, rossz, és azért problémás a bőre valakinek, mert sminkel. Ha valaki nem szeretne sminkelni, ne tegye, nem kötelező, ilyen ostobaságokat írni viszont felesleges, és dühítő is. Szomorúan látom, hogy ma már szinte mindennel kapcsolatosan hajlamosak az emberek totális végletekben gondolkodni, legyen szó étkezésről, szépségápolásról, betegségekről, életmódról, közéletről, öltözködésről, a hiteles forrásokkal kapcsolatban pedig végképp el vannak tévedve, és szó nélkül bekajálnak mindent, amit mindenféle női portálokon félinformációkból összerakott cikkekben olvasnak és / vagy magukat "szakértőnek" nevező személyektől hallanak. 

Tájékozódjatok ésszel, és kérlek benneteket, ne dőljetek be mindennek, amit az interneten szerte-szét olvastok. A bloggerek sem mindenhatók, hát még a kommentelők, és egy, tíz, száz, ezer hasonló tapasztalat alapján sem tekinthető még semmi sem általános ténynek, tudományos igazságnak.

2018. március 6., kedd

Kívánságlista #11 | Trend It Up tavaszi-nyári szortimentfrissítés 2018

Biztosan hallottatok már róla, hogy az elmúlt hetekben a Trend It Up háza táján is elkezdődött a kifuttatás, hamarosan pedig érkeznek az új termékek, amiket szerencsére a német DM oldalán már meg is lehet nézni. Ezek között is találtam néhány dolgot, ami felkeltette az érdeklődésem, és mindenképpen meg szeretném majd őket nézni az üzletekben, ezeket szedtem most össze.
A Holo Face Base primer - ami tudom, a csomagolás alapján nem holo, de ezt a témát jegeljük, ha lehet, mert kicsit idegesít már, hogy állandóan odaírják emberek mindenhova tízszer - elsősorban nem azért fogott meg, mert sminkalapként használnám, vagy alapozóba keverve, hanem mert highlighterként szép lehet. A Matte Beauty Perfection alapozó ígérete szerint hosszantartó, a flakon miatt pedig azt tippelem, hogy viszonylag könnyű, vizes állagú lesz, így ezt is mindenképpen megnézem majd magamnak. A Soft Crystal szemhéjpúderek csodaszép, élénk színekben érkeznek majd, az Ultra Matte filces szemhéjtus pedig remélem, hogy valóban matt lesz.
A Holo szájceruzákat leginkább topperként tudom elképzelni, sőt, talán arcra krémes highlighterként is jók lehetnek, kíváncsi leszek a pigmentáltságukra. A Liquid Chrome folyékony rúzsok elsősorban a képen látható narancsos árnyalat miatt keltették fel az érdeklődésem, és bár az ilyen metálos jellegű ajaktermékek nem állnak nekem a legjobban, ha élőben is ennyire tetszik a szín, valószínűleg beszerzem majd. A Waterdrop Lip és Color Protect Lip Stylo rúzsceruzák nem ígérnek semmi különöset, és valószínűleg a swatchok alapján fogom eldönteni, hogy ki szeretném-e őket próbálni, de a képek alapján tetszenek a színek, amikben kijönnek majd. 

A kifutó termékek annyira nem csigáztak fel, mindössze egy matt rúzst vettem, az újdonságokra viszont annál kíváncsibb vagyok, úgyhogy remélem, hogy nálunk is hamarosan a polcokra kerülnek :)

2018. március 3., szombat

Kedvenceim újratöltve | 2016 március

Az új, "Kedvenceim újratöltve" sorozat nem az én fejemből pattant ki, Lauren Mae Beauty-nál találkoztam először ilyen videókkal Flashback Favorites címmel, de úgy gondoltam, átveszem, mivel a havi kedvencek általában egy-egy hónapra, vagy időszakra szólnak, és sokszor nincs szó arról, hogy mi van azokkal a termékekkel, amik mondjuk két éve kiérdemelték a kedvenc jelzőt. Így úgy gondoltam, hogy innentől minden hónapban visszamegyek egy-két évet az időben, és megosztom veletek a jelenlegi véleményemet a korábbi havi kedvences posztokban említettekről, hogy megvannak-e még, használom-e őket, vagy újravásároltam-e bármit is közülük. Ebben a posztban 2016 márciusa lesz soron. 




A Balea Cool Blossom tusfürdőt már nem lehet kapni, mivel limitált illat volt, ám a Balea tusijait azóta is szeretem, és emlékszem, hogy ezt a kiadást különösen szerettem. A Ziaja narancsos bőrradír továbbra is szuper, és bármikor újravenném, ám jelenleg annyi testradírom volt, hogy még nem került rá sor. A szintén Ziaja enzimes peelinget használtam még sokáig ezután a poszt után, de aztán áttértem a kémiai hámlasztókra, de egyébként továbbra is jó terméknek tartom. A Vitalcare Natural Bio sampon az egyik legjobb, amit valaha próbáltam, viszont sajnos az utolsó flakonom fele megromlott valamikor tavaly, pedig alig néhány hónapig tettem félre. A Balea világos hajra való szárazsampont azóta is használom.
Sminktermékek terén egyedül az Yves Rocher Color Végétale szemceruza az, ami már nincs meg, mivel miután elfogyott, volt másik, szinte teljesen ugyanilyen színű ceruzám más márkától. A Lioele krémpirosító bejegyzésben említett árnyalatát azóta már elajándékoztam, a világosabb viszont még mindig megvan, és főleg nyáron szoktam használni. Az Essence Eyebrow Gel szemöldökformázó már jó ideje parkolópályára került, mivel rájöttem, hogy sokkal inkább szeretem a ceruzákat, és mostmár nem is igazán illik a hajam színéhez. Az Avon matt rúzsok Berry Blast árnyalatát még mindig szeretem, a matt rúzsok szerintem a márka legjobban sikerült ajakra való termékei, csakúgy mint az Essence automata ajakceruzák, ezek közül a posztban mutatott Plum Cake árnyalaton kívül azóta több színt is beszereztem, és sokszor rúzs helyett használom őket önmagukban. A Collection Lasting Perfection korrektort valószínűleg nem kell bemutatnom nektek, valahogy mindig megoldom, hogy legyen belőle utánpótlásom, mert sajnos Angliában kapható legközelebb. 

Remélem, tetszett ez a fajta bejegyzéstípus, és érdekesnek találtátok, nekem mindenképpen tanulságos és hasznos volt visszatekinteni, hogy miket szerettem, és használtam szívesen néhány évvel ezelőtt.