2017. április 8., szombat

Glamour-napok | 2017 tavasz

Lassacskán túl vagyunk az idei tavaszi Glamour-napokon, és bár mentegetőzhetnék, mégsem fogok: jó sok mindent sikerült vennem. Van, ami elfogyott, van, ami fogyóban van, a többire meg egyszerűen csak kíváncsi vagyok, a nagybevásárlásokra pedig nincs is jobb alkalom, mint az ilyesfajta kuponos napok. Ezalkalommal három nap alatt sikerült elintézni az összes üzletet, az idegbaj is elkerült, úgyhogy nincs más hátra, minthogy megmutassam, miket szereztem.


Idén is volt 0. nap a DM-ben, ami azt jelenti, hogy ott már szerdán beválthattuk a kuponokat, így két óra között anyával közösen meg is ejtettük a túrát. Kiváltottunk egy 10%-os végösszegi kupont is, hogy kimaxoljuk a kedvezményeket, ezért a Balea Vital pigmentfolt elleni koncentrátumból és a Balea Bahamas Dream testpermetből és a szárazsamponból is lejött némi kedvezmény, de egyébként is nagyon jó áron vannak. Nem sminkek tekintetében a kívánságlistámról lehúzhattam a Dove Invigorating Ritual tusfürdőt, vettem kettőt a Rexona Maximum Protection dezodorból, ami alapdarab nálam, betáraztam a Nivea Creme Care arclemosóból és a hozzá tartozó arctisztító kendőből, illetve a DM Bio kupont két Superfood szeletre váltottam be, amiért mostanában megveszek. Nem volt kérdés, hogy a kedvenc Maybelline Lash Sensational szempillaspirálomból  kell az utánpótlás, illetve kipróbálom az új Fit Me Matte & Poreless alapozót is. Arabella ajánlására megvettem a Max Factor Color Elixir átlátszó ajakkontúrceruzát, amit rúzsok alá szeretnék majd használni, a L'oreal Lumi Magique korrektor pedig mindig újravásárlós ilyenkor. Ezeken kívül még 4 doboz L'oreal Casting Creme Gloss hajfestéket is vettem, de az nem túl izgalmas, ezért nem is kerültek fel a képre.


Most először a Rossmann is beszállt a 0. napos buliba, így suli után azt is megejtettem. Direkt nem terveztem sok hajápoló terméket venni, mert bőven el vagyok látva, de a Syoss Renew 7 Complete Repair hajmaszkot előre kinéztem már. A Sensodyne Rapid fogkrém az egyetlen, ami minden problémámat megoldja, ezért mindig jó, ha van itthon. Ajakra való termékek közül egy p2 Full Color rúzs 240 know it all árnyalatban, egy Essence Matt Matt Matt rúzs 02-es árnyalatban, és egy Bronx Colors szájceruza, ami az LLP08 szinkódra hallgat - a márkától egyébként egy matt rúzst szerettem volna, de amelyik árnyalatot kinéztem, abból már egy darab sem volt. A Catrice Liquid Camouflage korrektor legvilágosabb, 005-ös árnyalata nem újdonság már, ahogy az Essence Colour Correcting korrektor sem, mert a zöld bevált, így most hazajött velem a rózsaszín változat is, amit karikákra tervezek használni. A p2 Perfect Brow szemöldökformázót említettem már, hogy szeretném megvenni, valamint néhány szemre való ecsetre is szükségem volt, a Makeup Revolution Aqua Seal szemhéjalap viszont totál impulzusvásárlás volt. 


Csütörtökön a Müllert céloztam meg, és becsatlakozott hozzám Ayse is, akinek sokkal jobban sikerült a tudatos vásárlás, mint nekem. A sort rögtön három szárazsamponnal kezdtem, ugyanis a got2b-ra 50%-os kupon volt, és amint megláttam, hogy már kapható itthon a COLAB márka, rögtön lecsaptam két illatra is, ugyanis korábban használtam már tőlük másik fajta szárazsampont, ami be is vált. Tesztet írtam róla még ősrégen, amit ide kattintva elolvashattok. A Tetesept Aktivierung tusfürdőt már korábban is szerettem volna megvenni, a Duschdas Ich fühle mich erfrischt tusival egyetemben, mert mindkettő illata isteni. A Kneipptől vettem egy fürdősót, ami a Hab dich lieb névre hallgat, valamint egy eukaliptuszos fürdőtablettát, amit imádok. Egy ott dolgozó lány ajánlotta a Coconutoil Cosmetics arcregeneráló és sminklemosó olaját, amiből kapható tasakos minta is, ezért gondoltam, kipróbálom. Hazajött velem még egy Essence ecset, és két szemöldökzselé: az Essence vízálló fedőspirál már ismerős lehet, ugyanis naponta használom, a Maybelline BROWprecise Fiber Filler viszont újdonság, de sok jót hallottam már róla, ebből a Soft Brown árnyalatot hoztam el. A Sleektől nagyon szerettem volna a Bad Girl palettát, de mint kiderült, ezt a Müllerben egyáltalán nem lehet kapni, szóval kénytelen leszek online megrendelni, ám az állvány előtt álldogálva eszembe jutott, hogy mennyien ajánlották nekem a Matte Me folyékony rúzsokat, ezért beadtam a derekam a Velvet Slipper színre. Ja, és a legújabb mániám a chia mag, itt pedig egész jó áron is volt, ebből is vásároltam egy csomaggal. 


Természetesen nem telik el Glamour-napok anélkül, hogy ki ne felejtenék néhány dolgot, úgyhogy a pénteki napon ezeket pótoltam. A Camponában levő DM-ben szerencsére kapható a L'oreal Nude Magique Cushion alapozó, így újra tudtam venni, majd eszembe jutott, hogy fogyóban van az Elseve Extraordinary Oil hajpakolásom, amihez szintén féláron jutottam hozzá. Az Yves Rocher kupont a Purbleuet kétfázisú sminklemosóra váltottam be, ez birkózik meg legjobban a vízálló és extra tartós termékekkel. A Müllerbe már csak a Syoss Color Refresher hajszínezőért és a Garnier SkinActive Hydra Bomb arcpermetért mentem vissza, Rossmannból viszont háromban is jártam, mire találtam a Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruzából, és már az sem zavart, hogy két különböző árnyalatból szedtem össze egyet-egyet. Fekete szemceruzából nálam sosem elég, az Essence Extreme Lasting pedig ígéretesnek tűnt, a Schauma Nature Moments málnás-napraforgóolajas sampon pedig őszintén szólva az illatával fogott meg. Végezetül pedig a Lidlben beszereztem egy Cien Keratin Repair hajbalzsamot, ami állítólag nem csak hihetetlen olcsó, de hatásos is. 

Azt hiszem, most egy jó ideig végképp nem lesz szükségem semmire, és bele kell húznom, ha még ebben az életben írni szeretnék mindenről, amiről terveztem. Ezek voltak tehát számomra a tavaszi Glamour napok, most pedig meséljetek ti: mi volt a legjobb vétel számotokra, ha kihasználtátok az akciókat? 

17 megjegyzés :

  1. A Balea pigmentfolt elleni krém felkeltette az érdeklődésem. Lesz majd teszt róla esetleg? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha van hatása, és érdemes róla írni, akkor lesz :)

      Törlés
    2. Van bizony! Összehúzza a pórusokat és hihetetlen jó gyulladáscsökkentő, de nekem egy hónap alatt kifogyott, rendeltem cosrxet :)

      Törlés
    3. Egyébként arra jó, hogy kipróbáld a niacinamideot. Az essence pastel pink korrektor fantasztikus, teljesen kiüti a színeket a szemem alatt, nagyon megszerettem, agyalok a sárgán is.

      Törlés
    4. Azért szerencsére nem vagyok hülye az összetevőkhöz, ezért vettem :) Aztán majd kiderül, mert általában én vagyok az, akinél semmi sem működik, ami máson igen, és fordítva :D

      Törlés
  2. Nagyon klassz dolgokat szereztél be. :)
    Én csak holnap tudok menni, remélem még nem lesz minden teljesen lefosztva, bár egy drogériában dolgozó ismerősöm azt mondta, hogy pénteken délután készletfeltöltenek, így reménykedem.
    A Catrice szemöldökceruza nekem 2 hét alatt elfogyott pedig szerintem körülbelül 8x ha használtam mert közben használom az ABH diprowt is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Catrice tesztben én is írtam, hogy nagyon gyorsan fogy, de annyira szeretem, hogy megbocsátom neki :D
      Most szinte mindenből volt még Pesten is, bárhova mentem, szóval vagy kevesen voltak hét közben, vagy tényleg töltötték a polcokat, mert egyedül az Essence pultnál jártam úgy a Müllerben, hogy egy csomó dologból már nem volt.

      Törlés
  3. A pigmentfolt elleni termékre én is kíváncsi lennék. Most egy Diadermine márkájú terméket használok a Müllerben vettem. Kb. két hete, de nem sok változást látok, igaz, azt mondják, ezeknek idő kell...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig egy Etude House krémet használtam, amit nagyon szeretek, de annyian írták erről Krémmánián, hogy jó, hogy kipróbálom, hátha :D

      Törlés
  4. Egyébként nagyon jó dolgokat vettél! Én most nem nagyon akartam a G napokon kiköltekezni, aztán mégis vettem egy csomó mindent :O Összességében vettem pl. három Maybelline Color Tattoot, bár mentségemre szóljon, hogy én ezt csak mostanában fedeztem fel, és eddig csak kettő volt. Aztán vettem az általad ajánlott L'Oréal rúzsból is kettőt, de tényleg jó! Egy Artdeco szempillaspirált, két szájkontúrceruzát, egy MUR palettát a Rossmannban, de olyan csodaszép színek vannak benne, hogy nem hagyhattam ott. Végül vettem még egy Bourjois szemöldök alá való kiemelő ceruzát, ez utóbbi amúgy abszolút nem volt tervben, de csak megláttam, rácsodálkoztam, és már a kosárban is volt :) Egyébként már kipróbáltam, és tetszik nagyon, mert szép fénye van, de nem leszek tőle csillámpóni :)
    Na és persze samponok, mosószerek, betétek, intim mosakodók, stb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én utólag döbbentem rá, hogy a Müllerben 20+30% akció volt az Artdecora, ha ezt tudom, akkor odamegyek az állványhoz nézelődni, mert amúgy valahogy sosem jut eszembe.

      Törlés
  5. A Coconutoil Cosmetics sminklemosója abszolút kedvenc nálam, a Bioderma micellás vízzel felváltva használom őket, kedvtől függően. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na majd akkor kipróbálom a mintát, aztán meglátjuk, úgyis kerestem már valami olajos-balzsamos dolgot, mert ezek mostanában nagyon mennek, de én mint mindig, late to the party vagyok :D

      Törlés
  6. Fit me-re kíváncsi leszek, bár most a Rimmel Lasting Finish 25h-val elég jóban lettünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy jó lesz, bár nincs szükségem több kedvenc alapozóra, mert így már lassan tizet akarok mindig újravenni :D

      Törlés
  7. Tök jókat vettél. Engem nagyon zavart, hogy nem tudtam a Fit me alapozóból olyat találni, ami passzolt volna ...a sötétebb színek vagy nagyon pinkek voltak, vagy nagyon narancssárgák,,,korrektor azért jött velem. :-) A Lovely szemöldökcerkáját én nagyon, nagyon szeretem. Ha elfogy a Catrice majd nézd meg, mert olcsó és szerintem szuper. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na majd ránézek, bár most ezen kívül az összes drogériás szemceruzával az a bajom, hogy baromi vastag a hegyük, az én kézügyességem meg kábé olyan, mint egy óvodásé, ergo full természetellenes ronda szemöldököket rajzolok velük :DDD

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...